Az ötödik évaddal tért vissza a képernyőre Cápák között című üzleti showműsor és vele együtt az ország öt legéhesebb ragadozója. Sokféle vállalkozó érkezett az első részben a befektetők elé, voltak akik kirobbanó sikert arattak, de olyanok is, akik nem ütötték meg a mércét - sőt! Nagy tanulság: a semmivel, szimplán csak egy ötlettel nem érdemes nag
Újabb pocakos fotót posztolt közösségi oldalán a második gyermekével várandós Dér Heni. Az énekesnő boldogsága láthatóan határtalan családja társaságában.
Egy éve alkot egy párt Stana Alexandra és Meggyes Dávid. A szerelmesek egymásra találása óriási vihart kavart, hiszen Dávid a feleségét, Horváth Grétát hagyta el a táncosnőért, aki alig fél évvel korábban mondta ki a boldogító igent Köcse Györgynek.
Minden bizonnyal találkoztál már a babák popsijának elsőszámú megmentőjével, és lehet, hogy már egy barátnőd is ajánlotta bőrproblémák kezelésére Sudocremet. Egy megfizethető, mégis rendkívül hatékony krém, aminek sokszínű, kevésbé ismert tulajdonságairól most bőrgyógyászok rántják le a leplet.
Ötcsillagossá vált Buda design hotele, a Hotel Clark Budapest. A hely ahol a kilátás lélegzetelállító, a helyszín történelmi, a Budai Vár karnyújtásnyira van, a lobby a design és a helyhez kapcsolódó legendás történetek lenyomata. Ahol az oroszlán nem csak a márka része, de a hotel szellemiségét is átjárja, egyszóval: fenséges, ráadásul már hivatal
Dylan Sprouse-nak hetedikén jutott eszébe boldog új évet kívánni az Instagramon, de meg kell hagyni, hogy a fáziskésése ennél romantikusabb nem is lehetett volna, hiszen a tavalyi évének összefoglalója Palvin Barbarával kezdődik.
Megtévesztő könnyedséggel lépnek a hírességek a vörös szőnyegre – de ez egy pillanatig se tévesszen meg. A ruha, a kiegészítők, az ékszerek lenyűgöző egyvelege hetek, sőt néha hónapok kemény munkájának nagyon drága eredménye.
A színészek élete sem fenékig tejfel. Számtalan olyan híresség van, akiknek hiába van nagy vagyonuk, befolyásuk és óriási követőtáboruk, bármit megadnának, ha cserélhetnének velünk.
Azza Fahmy egyiptomi ékszertervező és a luxus divatház, a Balmain különleges együttműködéstbe kezdett, melyhez az ókori Egyiptomból merítettek ihletet. Olyan remekművet alkottak, amely a divattervezés határait feszegeti.
Egyre több hír szólt arról az utóbbi időben, hogy Dudás Miki és Szigligeti Ivett kapcsolata zátonyra futhatott. Sőt az is felmerült, hogy a volt sportoló már nem is él a családjával. A fiatal édesanya most elárulta, valójában mi van köztük.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
G.w.M tegnap töltötte be a 26. életévét, amelynek alkalomból összegezte, mit ért el idáig. Szerelme, Kulcsár Edina is nagyon büszke rá, amit nem is titkol. Eddig nem látott romantikus fotóval, illetve különleges meglepetéssel köszöntötte fel a párját a nagy napon.
Hatalmas csata tört ki a néhai Alexander Thynn milliárdos brit főnemes örökségéért. A márki a halála után a vagyonát magyar származású feleségére hagyta, ám időközben ő is elhunyt, így most 74 egykori szeretője küzd azért, hogy megkaparintsa a jelentős összeget.
Schumacher Vanda villámkérdésekre válaszolva árult el magáról még többet, de közéleti témákról is beszélt, így például a klímaváltozás elleni küzdelemről.
A 34 éves énekesnő pénteken lepte meg rajongóit azzal a hírrel, hogy első gyermekével várandós, méghozzá 13 hónappal azután, hogy egy szörnyű vetélésen ment keresztül.
Az HBO Sárkányok háza című sorozata már rengeteg ikonikus pillanatot tulajdoníthat magáénak megjelenése óta, és most itt a hajszíntrend is, ami a kultikus műsor nyomán keletkezett. A jeges Targaryen szőke haj nem csak a rajongók kedvence lesz!