Menekülni próbált, de már nem tudott. Két napja halott lehetett a népszerű sorozatszínész, mire rátaláltak. Babicsek Bernát egy lakástűz következményeként vesztette életét, a Borsnak megszólalt édesanyja, Márta néni is.
Nem tudjuk, hogy miért imádjuk a kosztümös filmeket, talán azért, mert szeretjük a látványos és szép ruhákat. Talán, mert a történelmi filmek egy izgalmas időutazásra hívnak, ahonnan sosem hiányozhatnak a nagy érzelmek, szerelmek, regényes helyszínek, izgalmas fordulatok és persze gyakran az ármány, az intrika sem.
Solymár - Megdöbbentő tragédia! Mindössze 41 évesen hunyt el Babicsek Bernát, akit szeretteivel együtt, a zene- valamint a színházszerető közönség is gyászol.
Két egymásba fonódó gemkapocs. Ki gondolná, hogy ez a kép is lehet romantikus jelkép? Pedig kitörölhetetlenül az lett Szabó Zsófi és Shane Tusup testére tetoválva. A színésznő a bal alkarján, a sztáredző pedig a jobb csuklóján viseli összetartozásuk szí alakot formázó szimbólumát.
Naphosszat görgeted a TikTokot és videóról videóra azon ámuldozol, hogy készítenek a beauty véleményvezérek ennyire tökéletes sminket. Igaz, megannyi gyakorlás van mögöttük, ám előfordul, hogy profi sminktudás nélkül, csupán egy TikTok trendnek köszönhetően is kifogástalan a végeredmény.
A hét első napján a Napot, a Holdat, a Vénuszt és a Plútót is a Bak jegyében találjuk, így az életet komolyan veszed, keményen dolgozol, de a nap közepén, amikor a Hold a Neptunusszal barátkozik, és együttállásba kerül a Vénusszal, élvezed a gyengéd megnyilvánulásokat.
Istenes Bence népszerű podcast műsorának, az IstenEstnek az évadzáró része jelenleg 20. a felkapottak között a YouTube-on. A műsorvezető az adás végén fontos hírt közölt nézőivel.
A következő napokban még többfelé mérhetnek 10 fok körüli értékeket, de már elkezd téliesebbre fordulni az időjárás. Lehűl az idő, a hét második felében néhol komolyabb mínuszok is lehetnek és valahol a maximum is fagypont körül alakul. A héten napsütésre, esőre, néhol hózáporra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat ország
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, elhunyt Babicsek Bernát, a Barátok közt és a Jóban Rosszban szereplője. Kiderült, hogy a színész holttestére édesanyja talált rá, aki azóta is képtelen feldolgozni a történteket.
2022-ben is lesz oltási akcióhét kijelölt oltópontokon, és a háziorvok is tarthatnak oltási napokat, akár hétvégén is. A veszélyhelyzetben lejáró okmányok június 30-ig érvényesek.
Nem sok lazsálásra lesz alkalmad, a 2022-es év meglehetősen mozgalmasan indul, mind a karrieredben, mind pedig a magánéletedben. A küszöbön álló változásoktól azonban nem kell félned, minden új lehetőség csak a javadat, a fejlődésedet szolgálja, légy nyitott és őszinte. A csillagok arra biztatnak, hogy bízz magadban!
Befejeződött a visszaszámlálás, ma este kezdetét veszi az Exatlon Hungary All Star – A végjáték. Hatalmas várakozás előzte meg a műsor negyedik évadát, amiben eddig nem látott kihívásokkal néznek szembe a Bajnokok és Kihívók legjobbjai. Dominikáról adott exkluzív interjút a pirosak és kékek ikonikus alakjai, Busa Gabriella és Mischinger Péter arró
A népszerű svéd lemezlovas négy évvel ezelőtt önkezével vetett véget az életének. Az egyedi hangzású, bármikor felismerhető pörgős dalairól ismert zenész egészségügyi gondokkal is küzdött, de a függősége vezetett a tragédiához.
A súlyos baleset vasárnap délután történt a Hargita megyei Parajdhoz tartozó Felsőfalván. A hatéves kislány éppen átkelt az úttesten, amikor egy 45 éves férfi elgázolta.
Az orvosok erőszakra utaló nyomokat nem találtak a holttesten, így az kizárható, hogy a férfi támadás áldozata lett, azonban a felmerülő kérdéseket a boncolás fogja tisztázni majd.
Január elsején lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat Solymáron. A bejelentéskor még senki sem gondolta, hogy a népszerű énekes-színész, Babicsek Bernát a tragédia áldozata.
A neves képzőművész, Weiler Péter 100 darabos párna kollekciót tervezett a Müüska dizájnbrand felkérésére. Az egyedi darabok sorszámozottak, és különlegességük, hogy mindegyik megfeleltethető a blokkláncon tárolt NFT-jével. Jelenleg a világon nincs még olyan, fizikailag is létező lakberendezési termék, amelynek a digitális verzióját is megkapja a v