Azt gondolnánk, hogy már mindent tudunk Diana hercegnő életéről és temetéséről, azonban ez közel sincs így. Újabb és újabb részletek derülnek ki, melyekről még senki sem hallott.
A Tiktokon a legőrültebb dolgok válnak egy szempillantás alatt őrületes trenddé, például az olyan elsőre gusztustalannak tűnő ételkombinációk, amilyet most az énekesnő Lizzo is kipróbált.
Keresztes Ildikó imádja édesanyját, Évi nénit. Az énekesnő gyakran szomorú amiatt, hogy valószínűleg már nem sokáig lehetnek együtt. Az asszonynál megjelentek a demencia első jelei is, bár még teljesen önállóan el tudja látni magát.
Éppen 100 évvel ezelőtt vezették be a vasárnapi pálinkatilalmat. Adódtak ebből gondok a vasárnapra eső Szilvesztereken, de mint mindig, akkor is győzött az emberi találékonyság.
25 év házasság után, néhány óra különbséggel vesztette életét a középkorú házaspár mindkét tagja – a férj nem bízott a vakcinában, ezért a felesége sem oltatott.
Sokszor felhívják idegenek, mert egy tévéműsorban elárulta, benne van a száma a telefonkönyvben. Szívesen beszélget az emberekkel, sőt Lajcsival is, aki tíz éve a hűséges társa.
Kiderült az igazság Csollány Szilveszterről, míg Tóth Andi a féltékenységéről vallott Andrei Mangrának. Fördős Zét pedig kórházba szállították egy baleset után.
Összekoccant az autójuk, a tanárnő pedig már a helyszínen kacérkodni kezdett a tanítványával. Telefonszámot cseréltek, látszólag a kárrendezés miatt, ám a pedagógus másra használta az elérhetőséget.
A budapesti állatkertben 2021-ben különösen sok kisállat született, s számos ritkulóban lévő, veszélyeztetett állatfajt is sikerült eredményesen szaporítani.
Vilmos herceg felesége egy hét múlva lesz 40 éves, azonban az ünneplés egyáltalán nem úgy zajlik majd, ahogyan az egy hercegné kerek születésnapjához méltó lenne.
Az énekesnő szilveszteri koncertet adott Miamiban, amikor hirtelen leesett róla a felsője – a közönség tátott szájjal bámulta a villantást, Miley viszont jól reagált rá.
Az énekesnő az Instagram követőinek kérdéseire válaszolva fejtette ki, hogy miért van még mindig egyedül és milyen párt szeretne magának. Előre szólunk, komoly feltételek vannak.
Andy Cohen az új év alkalmából élőben jelentkezett be a Times Square-ről kollégájával, Anderson Cooperrel, mikor nem igazán józan állapotában elmondta véleményét egy politikusról.
Kiszivárgott információk szerint a Csillagok háborúja világának egyik sorozatában fog visszatérni mindenki által imádott szerepéhez a legendás színész.