Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Kosnak jó benyomást kell gyakorolnia, az Oroszlán a bőség zavarában szenved, a Skorpiót túl sok információ éri. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Marics Peti büszke arra, hogy milyen rövid idő alatt tört a csúcsra, és hálás azért, hogy a legjobb barátjával, Valkusz Milánnal zenélhet együtt. A két tehetséges srác már évek óta jó kapcsolatot ápol, egykor azonban nem gondolták, hogy ilyen sikeresek lesznek. Kikerült egy soha nem látott kép, amely még gimnazistaként készült róluk. Ön felismeri ő
Napjaink egyik feltörekvő új generációs színésznőinek egyike kétség kívül Sadie Sink, aki a Stranger Things című misztikus sorozatban nyújtott alakításával mindenkit levett a lábáról.
Könnyen meglehet, hogy Zámbó Krisztián és egykori barátnője, Zsuzsika ismét egymásra találtak. A páros folyton együtt utazik valahova, sőt, azt sem titkolják, hogy az énekest szinte minden koncertjére elkíséri Zsuzsika. Most ismét együtt mutatkoztak egy fellépésen.
Thomas Markle nem először szólal fel a nyilvánosság előtt lányát illetően, és minden bizonnyal nem is utoljára: a férfi most Meghan legutóbbi interjújával kapcsolatban fejtette ki a véleményét, ami ezúttal is velősre sikeredett.
A szerelem csodás dolog, de nem mindig jön jókor, nem mindig a megfelelő ember iránt, és olyan is van, amikor egyszerűen csak nem lesz elég intenzív ahhoz, hogy két ember felvállalja.
Noha John Gilbert neve ma már keveseknek cseng ismerősen, volt idő, amikor Hollywood legnépszerűbb színészeinek táborát erősítette. Az 1920-as évek némafilmes korszakában robbant be a köztudatba, egy zátonyra futott románc azonban tönkretette a karrierjét.
Vasvári Vivien lenyűgözően fiatalos felmenőkkel büszkélkedhet, szinte senki nem mondaná meg, hogy az édesanyja 58, míg a nagypapája 80 éves, hiszen mindketten remekül tartják magukat. Egy közös fotón mutatta meg, milyen fiatalos is a családja.
A világhírű magyar topmodell, Axente Vanessa és szerelme, Rahil Gupta nagy napjába is beleszólt már többször a világjárvány. Idén nyáron azonban sikerült összehozni barátaikat, családjukat a világ minden tájáról egy felejthetetlen júliusi meleg nyári hétvégére a magyar fővárosba, hogy örök hűséget fogadjanak egymásnak a jelenlétükben. Vanessa időt
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár magadon is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki ennek a hétnek.
Clint Eastwood már 92 éves, és nincs olyan siker, amit ne ért volna el karrierje során, így méltán tölthetné megérdemelt pihenését, ő azonban jelenleg is aktív. A korábbi szívtipró viszont korántsem csupán rendkívüli pályafutásáról híres, hanem nőügyeiről is, amelyek között bizony akadtak olyan kapcsolatok, amire a színészóriás nem igazán lehet büs
A világ változik, a fejlesztők egyre több, kifejezetten gyerekeknek készült okoseszközzel rukkolnak elő, amiknek minden kétség nélkül még mindig az okosórák az egyik legnagyobb zászlóshajói. Most mutatunk egy okosórát, ami tökéletes kiegészítője lehet a fiatalabb korosztálynak.
Lili Reinhartról már korábban is készültek pikáns fotók, a mostani azonban talán mindegyiket túlszárnyalja, nem csoda hát, hogy özönlenek a lájkok és a kommentek a színésznő közösségi oldalán.
Korántsem látja a Kreml, hogy politikailag helyrebillentheti Liz Truss miniszterelnökként a brit és az orosz kapcsolatokat. A Kreml kijelentette, hogy nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy a Nagy-Britanniával fennálló borzasztó kapcsolataik tovább romlanak Liz Truss kormányfői pozíciójával.
Eltelt egy újabb év, és kezdetét veszi a következő. Nincs is jobb kifogás arra, hogy előszedd a kedvenc gimis filmjeidet, és újranézd őket, mintsem a sulikezdés.
Kettesben vagy másokkal? Fecskében vagy boxerben? Szeptember 19-én indul a Nyerő Páros új évada, ezúttal Madár Verát és Landor Richárdot teszteltük, mennyire értenek egyet az élet apró dolgaiban.
Néhány nappal ezelőtt elstartolt az X-Faktor vadonatúj, 11. évada. A válogató első részletét szombat este kísérhették figyelemmel a nézők, a műsorban pedig nem volt hiány semmiből: volt izgalom, dráma, humor, valamint rengeteg tehetséges jelentkező.
Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya megerősítette, hogy a médiasztár halála előtt kivonult a házaspárhoz és a rendőrség könnyű testi sértés miatt eljárást indított.
Beyoncé reneszánsza folytatódik: az énekesnő nemrég szerepelt a brit Vogue júliusi címlapján, majd megérkezett várva várt új albuma, a napokban pedig egy új Tiffany & Co. kampánnyal tért vissza.