Már kellene érkezniük az újfajta rezsitámogatásos számláknak, ám egyelőre úgy tűnik, nem mindenkihez ért el a gázszolgáltató. Sokan izgulnak, vajon mennyi lesz az annyi, és joggal.
A hazai zenei élet legfelkapottabb előadói lépnek színpadra 2022. október 1-jén az ingyenes, 65 éves Ötöslottó Szuperkoncerten a Puskás Aréna Szoborparkban.
Három hétig küzdöttek Szabó Győzőék kutyájának életéért, miután egy ismeretlen mérget adott neki. A színész a közösségi oldalán írta le, mi történt velük, és most a kamerákon keresztül is üzent a tettesnek.
Azok felé, akiknek nem lehet gyerekük, empátiát szokás mutatni, vagy rosszabb esetben sajnálatot, mintha ez a világ legszörnyűbb dolga lenne. Ha az illető szeretne szülővé válni, de nem sikerül neki, akkor azt valóban nagyon nehéz feldolgoznia – de nem hiszem, hogy még a környezetnek is rá kellene tennie egy lapáttal (azaz, ne erősítsük már meg az
Pár hete bombaként robbant a hír, hogy Kulcsár Edina, akit ősszel a Dancing with the Stars című showműsorban láthattunk volna táncolni, visszamondta a szereplést, ugyanis babát vár. A várandósság meglepte az egykori szépségkirálynőt és párját, Varga Márk rappert is.
Paul Bern német származású amerikai rendező, forgatókönyvíró és producer volt, mégsem feltétlen munkássága miatt ismerték meg a nevét az emberek, hanem Jean Harlow színésznővel való kapcsolata, illetve tragikus halála végett – ez utóbbit a mai napig számos rejtély övezi.
Az Ambrózfalván élő, 38 éves Burus Csaba egyedül maradt 9 és 5 éves fiaival. A gyerekek édesanyját augusztus 17-én veszítették el, nem tudta legyőzni a gyilkos kórt. Az apuka nehéz helyzetbe került.
A színész több mint egy évig szenvedett vaszkulitiszben, ami egy olyan autoimmun betegség, amelynek tünetei befolyásolták a látás, a hallás és a járás képességét.
Michael Jackson halálával kapcsolatban több összeesküvés-elmélet is napvilágot látott már az évek során, egy dolog azonban közismert tény: a pop királya súlyos drogfüggőségben szenvedett. Az énekes orvosa, Conrad Murray jelentős szerepet játszott a tragédiában, ám nemrég újabb megdöbbentő részletek kerültek nyilvánosságra, melyek teljesen új fénybe
Ismerős az az érzés, hogy egy fárasztó munkahelyi nap után hiába terveztünk estére egy kis házimunkát, hagyjuk az egészet a fenébe? Eddig lehetett a fáradtságra fogni, a tudomány szerint azonban nem csak ez áll a háttérben.
Ősszel lesz egy éve, hogy elhunyt Oszter Sándor. A legendás színész, akit sokan még ma is csak Rózsa Sándorként emlegetnek, hatalmas űrt hagyott maga után. Özvegye és lánya sosem fogják elfeledni a színészt, a férjet és az apát.
A Margaret Island, a Blahalouisiana, a Honeybeast, a Budapest Bár és Caramel is fellép többek közt szeptember 16-18. között a Kerekdomb Fesztiválon. Ilyenkor három napra zenével, irodalommal, színházzal, különleges borkóstoló programokkal telnek meg Európa mértani középpontjának, Tállyának a pincészetei és szőlőskertjei, hogy együtt merülhessünk el
Sir Anthony Hopkins többször is nősülésre adta a fejét, azonban csupán egyetlen lánygyermeke született: az 54 esztendős Abigail édesapjához hasonlóan igazi művészlélek - színészettel, énekléssel és dalszövegírással is foglalkozik -, évtizedekkel ezelőtt mégis megszakította kapcsolatát a világhírű színésszel.
Azt mondják minden viccnek van alapja. Így van ez az anyósviccekkel is, hiszen sok nő számol be feszültségről, háborúról és támadásokról, ami a fiús anyukák irányából, azaz az anyóstól érkezik. Az anyóssal való rossz kapcsolat, a házasságra is kihatással
Már hatodjára rendezik meg a BioTechUSA Lifestyle Day női inspirációs versenyt, ahol idén is három kategóriában választottak győzteseket, illetve a közönség is megszavazhatta a kedvenceit. Ez nem egy hagyományos szépségverseny és nem is egy fitneszverseny: itt nem elég, hogy valakinek szép az arca vagy csinos az alakja, ugyanennyire fontos, hogy az
Kisfia születése egybeesett a járvány berobbanásával, ezért fel sem tűnt, hogy Winkler Nóra egy időre kivonta magát a közszereplésből. A közösségi médiában viszont továbbra is aktív maradt.
Az ismert műsorvezető és férje idén júliusban nyitotta meg harmadik kisboltját a Balaton környékén. Már az első üzletek körül sem ment minden simán, hiszen a balatonakarattyai lakosok szó szerint hadjáratot indítottak Ördög Nóráék ellen, de senki sem gondolt arra, hogy hasonló vesszőfutás vár rájuk az új helyszínen is.
Idén ősszel kerül a mozikba A szomorúság háromszöge, mely a fiatal dél-afrikai színésznő és modell egyik legsikeresebb munkája lehetett volna. Charlbi Dean azonban nem érhette meg, hogy a nagyközönség is megismerhesse alakítását ebben az alkotásban.