A hírek szerint András helyzete olyannyira kétségbeejtővé vált, hogy Erzsébet fia könyörög az uralkodó segítségéért: York hercege szeretne újra visszatérni a királyi család feladataihoz, ám ha anyját sikerülne is meggyőznie, van két olyan ember, aki tűzön-vízen át harcol azért, hogy András soha állhasson újra a monarchia szolgálatába.
Biztosan mindenki kóstolta már a sárgabarack kiszárított, feltört magját, amikor kisgyermek volt. Nekem mandula ízre emlékeztet, nem is hiába, mivel egy családból valók. De van egy elég fajsúlyos különbség. Az egyikből jó sokat is megehetsz, míg a másikbó
Augusztus 22-én Ukrajna több európai állammal is úgynevezett informális koalíciót kötött, amelynek lényege az orosz invázió alatt álló ország nemzetközi támogatásának erősítése. Az egyezséget több környező állam mellett Magyarországgal is megkötötték.
Kulcsár Edina és G.w.M. boldogabbak már nem is lehetnének, ugyanis első közös gyermeküket várják – ez azt is jelenti, hogy az egykori szépségkirálynőnek hirtelen vissza kellett lépnie a szerepléstől a Dancing with the Stars harmadik évadában. Most az is kiderült, ki veszi át a helyét.
A tudás hatalom, aminek megvan az ára, de mindig visszatérül, és ezt pontosan tudja Katalin hercegné és Vilmos herceg is. Gyermekeik, Sarolta hercegné és György herceg új iskolában tanulnak majd szeptembertől, és ennél menőbb – meg persze drágább – helyet nem is választhattak volna a gyerekek számára.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Ismerd meg szerzőnk segítségével az Szűz csillagjegy jellemzőit!
A munka törvénykönyvének módosítására van szükség ahhoz, hogy az apáknak járó szabadság – az Európai Unió irányelve értelmében – a jelenlegi ötről tíz napra nőjön.
Csikós Rózsi korának egyik legsikeresebb szubrett színésznője volt, azonban nemcsak a színpadon, hanem a magánéletben is rendkívül sikeresnek mondhatta magát. Férjével, Fényes Szabolccsal egymásnak voltak teremtve, s miután megözvegyült, Csikós Rózsit maga alá temette a gyász és a fájdalom.
Csak kevesen tudják Szinetár Dóráról, hogy nem két, hanem három gyermek édesanyja, ugyanis elsőszülött fiáról nem sokat hallani: Marci a reflektorfénytől távol éli mindennapjait, ám most kiderült, hogy a 26 éves férfi szívét egy csodaszép nő rabolta el.
Ki a frigid? A címben feltett kérdést egyszerre szánom egy kissé sértett és agresszív visszakérdezésnek, meg persze őszinte érdeklődésnek is, mert komolyan nem tudom, hogy ki az, akit így nevezünk, és miért.
Izgalmas címlapfotón mutatta meg magát Nicole Kidman: az 55 éves színésznőn egy cseppet sem látszik meg a kor, sőt, évtizedekkel fiatalabbnak néz ki, láthatóan remek formában van.
Mint megírtuk, Kulcsár Edina várandós, immár a harmadik gyermekével. Az édesapa Edina új szerelme, G. w M. A kismama a saját szavaival most először mesélte el, mi is történt.
Berki Mazsinak komoly döntést kellett meghoznia, hiszen felkérték szerepelni a Dancing with the Starsba. Az egyedülálló édesanya eddig is azon őrlődött, hogy hogyan tudja majd összeegyeztetni a munkát a gyerekneveléssel, most pedig még nehezebb dolga lesz. Mint mondta, nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy bölcsibe adja Emmát.
A Honda idén két évfordulót is ünnepel: egyrészt 50 éve született meg az első Civic, másrészt negyedszázada mutatkozott be a vérpezsdítő Type R kiadás, mely teljesen új megvilágításba helyezte a hot hatch fogalmát.
Különleges esemény történt Szinetár Dóra családjában a múlt hét vasárnap, ugyanis a színésznő fia megnősült. A boldog pillanatokról meg is osztottak néhány csodás felvételt.
Legendaként tekintenek rá. Ám a sokszor használt, talán elkoptatott jelző nagyon is illik Sajdik Ferencre. Azok, akik egykoron rendszeresen vásárolták és imádták a Ludas Matyi című vicclapot, akik látták A nagy ho-ho-horgászt vagy a Pom Pom meséit, azok pontosan tudják, mit adott az utókornak ez a különleges képességű művész. A Kossuth-díjas grafik
Újabb hét, és újabb izgalmas szettek: ezúttal Pálinkás Fruzsi, a The Ritz-Carlton Budapest marketing menedzserének ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
Míg a szüleink generációjában illett legalább diszkréten kezelni a dolgot, mára, a konzervatív vallási közösségeket leszámítva, elfogadott a házasság előtti szexuális kapcsolat. Furcsa is lenne az ellenkezője, tekintve, hogy az emberek többsége hazánkban is közel harmincévesen házasodik.
Párizs – A XX. század legnagyobb műkincsrablásának tartják a Mona Lisa ellopását. A világ legismertebb festményét a Louvre egyik olasz alkalmazottja, Vincenzo Peruggia tulajdonította el 1911 augusztusában és több mint két évvel később Firenzében került elő, a tolvaj lebukott.
Tetszik neked az elképzelés, hogy a magad főnöke vagy, te osztod be az idődet, videókat készítesz és napról napra többen követnek? Ha szereted a divatot, van jó pár videós ötleted, szívesen nézed az outfitvideókat és már te is készítettél párat, vagy éppen most akartál nekiállni, akkor a legjobb helyen jársz!
Harry Styles egy nagyinterjúban mesélt minden eddiginél nyíltabban a kapcsolatairól, szerelmi életéről, illetve arról, melyik nemhez vonzódik. A rajongók leginkább azért kedvelik az énekest, mert megnyerő külseje és különleges hangja mellett elfogadásra sarkallja őket. A világsztár őszintén vallott arról, volt-e már férfival.
Hosszú évek óta készteti figyelemre egy betegség Csonka Andrást. Több mint tíz éve egyik napról a másikra egyre erősebb fájdalmat érzett a lábaiban. Az MR-vizsgálat után kiderült, hogy porckorongsérve van. Az első orvos azonnal műteni akarta, de ő ezt határozottan elutasította.