Amióta Katalin hercegné hivatalosan is a királyi család tagja lett, az általa választott szetteket is nagy figyelem övezi. A hivatalos bálok, a nemzetközi körutak és a fényes ceremóniák világába került ifjú feleségnek gyorsan fel kellett vennie a tempót, de azóta is nagyszerűen gondoskodik arról, hogy a ruhatára megfeleljen a nyilvános szerepkör kö
Kármán Odett az idei születésnapját egy darabig biztosan nem fogja elfelejteni, hiszen olyan élményeket tudhat magáénak, amelyek igazán különlegesek. Többek között egy kevésbé pozitívat is, mivel a szülinapja estéjén rosszul lett, kivörösödött, leverte a víz, és fájni kezdett a feje, ezért egyből az ügyeletre kellett vinni.
Carole Landis Rex Harrison miatt vetett véget az életének mindössze 29 éves korában: a világhírű színész állítólag azzal hitegette a szeretőjeként tartott szexszimbólumot, hogy elhagyja miatta feleségét, ám erre sosem került sor, Carole pedig nem bírta tovább elviselni a megaláztatást, így súlyos, visszavonhatatlan döntést hozott meg tragikusan fia
A Style & Colour Trophy minden évben különleges lehetőséget nyújt a versenyzőknek, hogy bemutathassák munkájukat és az új technikákat, valamint felfedezhessék az új hajtrendeket és stílusokat. A fodrászok esélyt kapnak, hogy ismertté válhassanak, és hogy több mint 40 ország legjobb fodrászainak munkájából meríthessenek ihletet.
Shelley Winters Hollywood aranykorának egyik legsikeresebb és legünnepeltebb sztárja volt, botrányokkal tarkított magánélete miatt azonban gyakran szerepelt a bulvársajtó hasábjain.
A világon az egyik legjobb dolog másokon segíteni, néha még a legapróbb tettel is hatalmas változásokat érhetünk el. Te lehetsz a változás, amit szeretnél látni a világban – akár ha csak heti rendszerességgel segíted az idős szomszédodat, vagy ha a világ másik végén gondoskodsz a természetvédelmi övezetek tisztaságáért.
Az 53 éves amerikai színésznő múlt pénteken veszítette életét - hosszú napokig már cska gépek tartották életben a kórházban, miután súlyos autóbalesetet szenvedett Los Angelesben.
Szinetár Dóra követői egyszerűen imádják a színésznő nemrégiben feltöltött videóját, melyen édesanyja, Hámori Ildikó látható, méghozzá nem is akárhogyan: a művésznőt fiatalokat megszégyenítő mozdulatsora közben kapták lencsevégre.
Elszabadult a hisztéria az interneten, és sajnos ezúttal megalapozottan, miután a fél Twitter úgy gondolja, Amy Schumer viccet csinált Tom Holland mentális egészségéből, aki úgy döntött, egy időre maga mögött hagyja a közösségi médiát, és az ezzel járó toxikus helyzeteket.
Az egész világot meghódította a Blanka Lipinska regénye alapján készült 365 nap című erotikus thriller. A könyveket viszik, mint a cukrot, a filmeket toplistásra nézik a Netflixen. De hogy lehet egy ilyen rettenetesen káros sorozat ennyire népszerű?
Olyanok, mint egy ölelés, ami bármikor feltölt. Pedig csak zseniális a humoruk - ha akarják, ha nem. És sokszor nem is kell több, mint hogy egy igazán jót nevess valakivel, aki számít, és akivel lehet. Mutatjuk, kik azok a csillajegyek, akiknek ez zsigerileg megy.
Soha nem volt az a típus, aki a kényelmet választja a kemény munka helyett, és ezért tartott ott, ahol: Jennifer Lopez igazi példakép, legyen szó karrierről, az anyaság megéléséről és igen, az alakja is lenyűgöző. Viszont meg is dolgozott érte, és te is megteheted, ha követed a rutinját.
Az önfeledt szeretkezés fontos eleme a biztonság, és itt most nem csak a másoktól elkapható nemibetegségekre gondolok! A biztonságos szex része az is, hogy a kellemetlen fertőzések elkerülése érdekében megfelelően és higiénikusan tároljátok játékszereiteket!