Ava Gardner nemcsak ünnepelt filmsztár, hanem a múlt század közepének egyik legnagyobb szexbálványa volt. Mágnesként vonzotta a férfiakat, volt, aki a családját is elhagyta érte.
Az aranyér nemtől, kortól függetlenül bárkinél kialakulhat. Ennek ellenére még mindig nagyon kevesen és keveset beszélünk erről a betegségről. Az érintettek kínosnak érzik, csak elhúzódó tünetek esetén fordulnak orvoshoz, sokszor hónapok, évek telnek el a diagnózis felállításáig és a kezelés megkezdéséig.
Feltörték Young G feleségének, Norinának az Instagram oldalát. A fiatal influenszer édesanyától pénzt követelnek. Norina már 5 éve fejleszti saját oldalát, ami pénzkereseti lehetőség is volt a családnak: emiatt jelenleg úgy érzi, mintha kirúgták volna a munkahelyéről. A pár már jelentette az esetet a közösségi oldalnak. Addig is, ha valaki kíváncsi
Sűrű hetek elé néz Rubint Rella, akinek bakancslistás álma vált valóra azzal, hogy több kategóriában is indul hazai fitness versenyeken. Rella személyre szabott étrenddel vágott neki a megmérettetésnek. A kemény munka meg is hozta gyümölcsét, hiszen 70 kilóról 63-ra fogyott a 177 centiméter magas lány. Rella úgy érzi, remek formában lesz május végi
Lajcsira egy évvel a válása után újra rátalált a szerelem. A zenész a friss kapcsolatot meg szeretné kímélni a nyilvánosságtól már csak azért is, mert jelenleg három gyerekével él együtt, akiknek még új, hogy édesapjuk oldalán egy másik nőt látnak. A titokzatos hölgyről eddig csak annyit árult el, hogy civilről van szó.
Az 59 éves magyar színész 2015-ben szenvedett súlyos motorbalesetet, több mint egy héten át ápolták az intenzív osztályon, számos műtet hajtottak végre rajta, de úgy érzi, hét év után sem kapta vissza a régi életét. Rékasi egy időben annyira elkeseredett, hogy az öngyilkosságot is fontolóra vette.
Az 59 éves magyar színész 2015-ben szenvedett súlyos motorbalesetet, több mint egy héten át ápolták az intenzív osztályon, számos műtétet hajtottak végre rajta, de úgy érzi, hét év után sem kapta vissza a régi életét. Rékasi egy időben annyira elkeseredett, hogy az öngyilkosságot is fontolóra vette.
Kisfiával közös fotót posztolt közösségi oldalára Lékai-Kiss Ramóna. A műsorvezető és hároméves kisfia, Noé a Veszprémi Állatkertben töltöttek el együtt egy napot.
Nemsokára kétéves lesz Tokár Tomi kisfia, a kis Andriskát a szülők már elkezdték beszoktatni a bölcsődébe. A Fókusz műsorvezetője váltva vitte be a bölcsibe kisfiát influenszer feleségével, Dórival. Andriskánál a negyedik nap tört el a mécses, amikor a szülők már nem maradhattak ott vele.
A 2009-es Csillag születik tinisztárja, Brasch Bence szerdán ünnepli 31 éves születésnapját. Az énekesből lett színész most élete első saját darabját rendezi az Átriumban. Brasch Bencét egy kis születésnapi meglepetés is érte a Reggeliben.
Korábbi zenésztársa és egy mentora emlékezett meg lapunknak megboldogult Cipőről, aki május 3-án ünnepelte volna az 57. születésnapját. A Republic zenekar a mai napig nem volt képes teljesen elengedni korábbi frontemberét.
Keleti Andreát irigylésre méltó adottságokkal áldotta meg a sors, de persze ő maga is sokat tesz azért, hogy megőrizze bomba alakját. Hasonlóan energikus életet él az édesanyja, Ibolya is, akit gyakran a táncművész testvérének hisznek.
Gyerekek és rendőrök is megsérültek szerda hajnalban Letenyén, az M7-es autópályán lévő határátkelőnél egy balesetben - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
A 2022-es Met gála a lehető legtöbb pompával és csillogással zajlott le, ami nem véletlen, hiszen az idei jótékonysági bálnak a New York-i Metropolitan Múzeumban a csillogó 19. századi divat volt a tematikája.
Pumped Gabo nagyon nehezen éli meg, hogy nem olyan formában van egy hónappal a nyár előtt, mint amilyenben szeretne. Pár hét alatt próbálja behozni a lemaradását.
A New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum (MET) gáláját a keleti part Oscar-gálájaként is szokták emlegetni. Az est vendégei idén is odatették magukat, ami a felvonultatott szetteket illeti.
A nagy múltú pécsi iskolában is volt egy tabló-botrány, ami ugyanúgy a PornHub mintájára készült. A két éve történt eset kísértetiesen hasonlít a veszprémihez. Erről egy volt diák mesélt nekünk.