Ha a csillagászati előrejelzések nem csalnak, május 31-én különleges hullócsillag-kitörés lesz látható - közölte kedden a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amelynek tájékoztatása szerint magyar csillagászok Texasban követik a kitörés csúcsát, és a Facebookon is bejelentkeznek.
Ahogy megírtuk, több áldozatot követelt egy iskolai lövöldözés a Texas állambeli Uvalde városában helyi idő szerint kedden 12 óra előtt. Azóta már tudni lehet, hogy 19 gyermek és két 2 ott dolgozó tanár halt meg a támadás során.
Úgy tudjuk, több tízmillió forintot raboltak el betörők egy soroksári házaspártól. A támadók a férjet és a feleséget is bántalmazták, gúzsba kötötték őket, míg kirámolták a lakást.
Május végén mintegy 450 millió forint értékű, 65 művész 250 műalkotását felvonultató kiállítás nyílik a pécsi Zsolnay Negyedben, az m21 Galériában AZ ŰR alternatív kozmoszok címmel. A többek között Victor Vasarely, Kondor Béla, Ország Lili, Révész László László munkáit bemutató lenyűgöző tárlat az emberiség világűrhöz fűződő viszonyát állítja a köz
Csehországban kedden regisztrálták az első majomhimlővel fertőzött beteget, aki egy május eleji antwerpeni fesztiválról utazott vissza Prágába, és csak hazatérése után jelentkeztek rajta a betegség tünetei - jelentették be cseh tisztségviselők kedden.
Évekkel ezelőtt a Baywatch tévésorozat sztárja volt Loni Willison, mára lecsúszott és hajléktalanként tengeti napjait. A színésznő 2012-ben ment feleségül Jeremy Jacksonhoz, ám a házasságuk - többek között - Willison kábítószer-függősége miatt két év után véget ért. Loni később mindenét elveszítette, és már jó ideje Kalifornia nyomortelepein látjá
Már 20 éve van együtt szerelmével Balázs Andi. A színésznő kezét már három alkalommal is megkérte a párja Gábor, a lagzira azonban eddig még nem került sor. A színésznő most a Reggeliben mesélte el, hogy jöhet a szertartás.
Úgy tűnik, hogy Bella Hadid a vörös szőnyeg új fenntarthatósági nagykövete szeretne lenni, hiszen ezúttal a cannes-i filmfesztiválon vonult fel egy ellenállhatatlan vintázs darabban.
Steven Tyler visszaesett, amiről az Aerosmith közösségi oldalán adott számot a rajongók felé – mint kiderült, az együttes a koncerteket is lemondta Tyler miatt.
Megalázó helyzetbe került a kedd esti Tool koncerten Lukács Peta, a Bikini zenekar gitárosa, amikor a buli biztonsági szolgálata csak úgy kivezette a rendezvényről.
A párizsi fellebbviteli bíróság elutasította a többszörös nemi erőszak vádját, amelyet Sand Van Roy holland-belga színésznő hozott fel Luc Besson francia filmrendező ellen.
Az év elején felélénkült kereslet találkozott a szűk kínálattal a megyeszékhelyek és Budapest lakáspiacán, emiatt ismét lendületet kapott az áremelkedés.
Színészként, rendezőként és producerként is letette már a névjegyét, számos tévéműsor fűződik a nevéhez, most viszont olyasvalamire vállalkozik, amivel még sosem próbálkozott: ország-világ előtt fog csajozni az 50 esztendős Árpa Attila, hazánk egyik legnépszerűbb agglegénye.
Meghan Markle édesapját mentővel kellett kórházba szállítani, miután rosszul lett mexikói otthonában. Úgy tudni, Meghant cseppet sem érdekli, milyen állapotban van az apja.
Az énekesnő az elmúlt két-három évben úgy tűnhetett, mintha háttérbe húzódott volna a nyilvánosság elől. Pedig saját bevallása szerint sokat és keményen dolgozott, csak voltak bizonyos dolgok, amiknek a hatását neki is helyre kellett tennie a lelkében.
Sokkoló élményben volt része annak a chicagói járókelőnek, aki miután segélykiáltásokat hallott, egy szoba falához kötözött nőt talált egy házban. Értesítette a rendőrséget, akik kiszabadították a megkötözött áldozatot.
A kutatók 3400 halálesetet tanulmányoztak, és megdöbbentő dologra jöttek rá, amikor azt vizsgálták, van-e összefüggés a lábunk mérete és a halálunk éve között.
Hatra emelkedett a majomhimlőben megbetegedett személyek száma Olaszországban, a legújabb esetet Lombardiában azonosították - közölték az olasz egészségügyi hatóságok szerdán.