Az Edda frontembere, Pataki Attila már 15 éve él boldog házasságában 23 évvel fiatalabb feleségével Orsival, és elmondása szerint a korkülönbség soha nem okozott náluk problémát. Erről és kapcsolatuk titkáról is mesélt a Mokkában.
Luna Joanna Instagram történetében fejtette ki részletesen, mit gondol a szexbotrányba keveredett előadó, Azahriah megcsalásáról – azt is elárulta, hogyan tudta meg, hogy párja hűtlen volt hozzá.
Balázs Andi párjával, Gáborral már húsz éve alkot egy párt. Az esküvőre eddig még nem került sor, viszont lánykérés már háromszor is volt, de Andinak minden alkalommal sikerült elhagynia a jegygyűrűjét, talán ezért sem sietnek a friggyel sem. A színésznő az utóbbi időben rengeteg munkát vállalt, és közel sincs vége a teendőinek. Hamarosan Erdélybe
Papadimitriu Athina nagyon büszke életkorára. A 67 éves nagymama az Öreglányok című darabban játszik és a Nemzeti Lovas Színházban is tevékenykedik. A színésznő azt is elárulta, hogy bombasztikus energiáját még mindig lovainak köszönheti.
Az esküvői divatra még ma is nagy hatással vannak a sztárok, előkelőségek menyegzői, ez természetesen a körítésre is gyakran igaz, de a menyasszonyi ruhákra aztán fokozottan.
Már 20 éve van együtt szerelmével Balázs Andi. A színésznő kezét már három alkalommal is megkérte a párja Gábor, a lagzira azonban eddig még nem került sor. A színésznő most a Reggeliben mesélte el, hogy jöhet a szertartás.
Úgy tűnik, hogy Bella Hadid a vörös szőnyeg új fenntarthatósági nagykövete szeretne lenni, hiszen ezúttal a cannes-i filmfesztiválon vonult fel egy ellenállhatatlan vintázs darabban.
Steven Tyler visszaesett, amiről az Aerosmith közösségi oldalán adott számot a rajongók felé – mint kiderült, az együttes a koncerteket is lemondta Tyler miatt.
Az év elején felélénkült kereslet találkozott a szűk kínálattal a megyeszékhelyek és Budapest lakáspiacán, emiatt ismét lendületet kapott az áremelkedés.
Színészként, rendezőként és producerként is letette már a névjegyét, számos tévéműsor fűződik a nevéhez, most viszont olyasvalamire vállalkozik, amivel még sosem próbálkozott: ország-világ előtt fog csajozni az 50 esztendős Árpa Attila, hazánk egyik legnépszerűbb agglegénye.
Segíteni sokféleképpen lehet, de az már ritkább, hogy egy film megnézésével teheti ezt meg valaki. A Milk éppen ezért is különleges: nemcsak bemutat egy történetet, kirajzolva egy aktuális jelenséget, de már a forgatás kezdetétől elsődleges célja a helyszínül szolgáló hátrányos helyzetű település, Szirák és az ott élők támogatása.
Egy friss elemzés szerint a jelenlegi 2-3-szorosára kellene gyorsítani az épületfelújítások ütemét Európában, hogy sikerüljön elérni a Párizsi megállapodásban megfogalmazott célokat.
Az énekesnő matyó hímzéses fejkendőben és szoknyában jelentette be az egyik fellépését, erre jöttek a támadó kommentek, amelyek aztán törlődtek a poszt alatt.
2022. június 13. és 19. között Szentendre ad otthont a sportág legjelentősebb versenyének, az APT Padel Tour világbajnoki sorozat egyik kiemelkedő állomásának, amelyen Sebestyén Balázs is részt vett Gianni Annonival egyetemben.
Nyolcvanéves lesz az ország Magdi anyusa, Fodor Zsóka A színésznő a kerek évszámról szinte hallani sem akar: azt vallja, a nyolcvan már nem az a kor, amelyről szívesen beszél az ember.
Balázs Andi az Rtl Klub Reggeli című műsorában mesélt arról, hogy jóllehet régóta egy párt alkot jelenlegi szerelmével, sosem álltak oltár elé - annak dacára sem, hogy a lánykérésre több ízben is sor került.
Azahriah nevét sokan csak a napokban kirobbant szexbotrány miatt ismerték meg. A 20 éves előadóért azonban már 15-16 éves korában százezrek rajongtak, még ha nem is a zenei munkássága miatt. Ha rákeresünk a neten, több néven is szembe jöhet velünk: Paul Street, Pálffy Attila, Pule vagy Azahriah. De ki ez a fiú, és honnan jött?
Kylie Jenner második gyermekével kapcsolatban minden elképesztően furcsán alakul, de úgy tűnik, hogy a februárban született kisfiúnak most már van neve.
A Trónok harca egykori sztárja, Maisie Williams elképesztő átalakuláson ment át az utóbbi időszakban, igaz, ebben szerepe van a legújabb alakításának is.
George Clooney hihetetlenül menő felesége, Amal Clooney nemcsak szépségével, de rendkívüli emberjogi ügyvéd is az egyik legcsodálatosabb példakép lehet a fiatal nők számára.