Luna, az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője és a Love Island társkeresője elárulta az rtl.hu-nak, hogyan szerzett tudomást szerelme hűtlenségéről. Nem abból a leleplező videóból, amiből óriási botrány kerekedett.
Solti Ádámék eltűntek az Instagramról, miután kirobbant a botrány, mely szerint Ádám volt szeretője gyereket szült neki. Most közös képet töltöttek fel.
Fejlövéssel végzett apjával egy 18 éves férfi Szulok község külterületén, a feltételezett elkövetőt a Terrorelhárítási Központ közreműködésével Budapesten fogták el - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
A júniusi GLAMOUR magazinban, melyet kifejezetten azzal a szándékkal szerkesztünk minden évben, hogy magaddal vihesd a strandra, a vonatútra, a nyaralásra, most egy Lakatos Levente regényt találsz. A népszerű regényírót kérdeztük a kollaboráció kapcsán.
Napok óta Azahriah szexbotrányától hangos a sajtó. A népszerű énekes a vécé mögött szexelve csalta meg barátnőjét egy fesztiválon, most pedig édesapja is megszólalt.
A Kossuth-díjas író és az Anna and the Barbies énekesnője között nincs vérségi kapcsolat, mégis szoros kötelék alakult ki köztük az elmúlt évtizedek során.
Az író sokáig úgy tudta, hogy ő a biológiai apa. De a teszt elvégzése után sem változtak az érzései az énekesnő iránt, továbbra is ugyanúgy szereti, mintha az ő lánya lenne.
Sosem használsz óvszert, nincs szükséged előjátékra, és minden alkalommal eget rengető orgazmusod van? Ha igen, akkor gratulálunk, te pont úgy szexelsz, ahogy a filmeken szoktak. Ha nem, ne csüggedj, hiszen csupán a társadalom döntő többségéhez tartozol.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az orosz-ukrán háború kirobbanásának első napjaiban egy 62 éves fegyvertelen civilt lőttek agyon. A brutális gyilkosság után három hónappal, május 18-án kezdődött meg az elfogott orosz katona tárgyalása, akit a meggyilkolásával vádolnak. A bíróság meghozta az ítéletet: életfogytig tartó börtönbüntetést szabott ki a
Május 18-án Szabó Zsófi és Shane Tusup is közzé tette a közösségi oldalán, hogy már nem járnak jegyben. Nemrég még arról lehetett olvasni, megtalálták egymásban az igazit, ezért ért mindekit váratlanul a szakításuk híre. Zsófi a közleményen kívül eddig nem kommentálta a helyzetet.
Dombóvári Vanda hosszú idő után ismét kamerák elé állt és elmesélte, hol tart most az élete. Kiderült, hogy a sok boldog pillanat mellett veszteség is jutott neki bőven az elmúlt években.
Még nincs egy hete annak, hogy Szabó Zsófi és Shane Tusup bejelentették, felbontották eljegyzésüket: azóta több pletyka is szárnyra kelt azzal kapcsolatban, mi állhat a hirtelen szakítás hátterében, most azonban az is kiderült, Zsófi megbánta-e, hogy véget vetett kapcsolatának.
Náci tematikájú orgiák, Ronaldo óriási tévedése, fanszőr a kólásdobozon, Virsli elbukja a polgármesterséget a virslis képei miatt. Ha azt hiszi, hogy a palacsintafesztivál mobilvécéi mögött szexelő Azahriahé a történelem legorbitálisabb lebukásos szexbotránya, nagyon téved.
Londonban is bemutatták a Top Gun: Maverick című filmet, és a királyi családdal jó kapcsolatot ápoló Tom Cruise-t a premieren együtt érkezett a vörös szőnyegre Vilmos herceggel és Katalin hercegnével.