Klezmer daloktól zeng a Veszprémi Petőfi Színház, ugyanis megkezdődtek a nyár legnagyobb durranásának ígérkező Lévi Story – A Farmerkirály című darab próbái.
A KATINKA című életrajzi filmnek köszönhetően az egész ország megtudhatta, hogy a bajnoknő jegyben jár szerelmével, Gelencsér Mátéval. Az esküvői készülődés javában folyik, ám a párra még rengeteg tennivaló vár annak érdekében, hogy végül minden kerek legyen, akárcsak Katinka csillogó érmei.
Az intimitás megőrzése egy közel sem egyszerű feladat. Éppen emiatt dolgoznunk kell azon, hogy ne haljon ki a kapcsolatunkból – és ne csak "muszájból" szexeljünk párunkkal. Mivel minden párkapcsolat más és más, vannak akiknél évek után megszűnik az intimitás, másoknak pedig sokkal kevesebb energiát kell belefektetni ennek megőrzésébe.
Május 26-án, a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Berki Krisztiánt. A Bors telefonon érte utol a gyászoló özvegyet. Mazsi elárulta, Krisztiánhoz méltó módon vesznek búcsút.
Önmagának és a nézőknek is szeretne bizonyítani A Konyhafőnök versenyzője, Alföldy Anna. A fiatal lány emellett szeretné elérni, hogy ne úgy emlegessék, mint Hajdú Péter exét, hanem alanyi jogon is elismerjék teljesítményét.
Vajtó Lajos üzletember azok közé tartozik, akik már akkor közel álltak a 41 éves korában elhunyt Berki Krisztiánhoz, amikor még nem érte őt erős reflektorfény.