Hála a Tiktoknak a sztárok egy csomó rejtett képessége derül ki. Ki gondolta volna, hogy Bella Hadid tökéletesen felszerelt konyhájában rengeteg szakácskönyv kapott helyet, és hogy a sztármodell imád főzni.
Kutatások bizonyítják, hogy boldogabbak és egészségesebbek is, akik növényeket tartanak a lakásukban. Növényt gondozni, azonban korántsem olyan egyszerű gondozni, mint elsőre gondolnánk.
Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először hívők tízezrei előtt szólt a vatikáni Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben.
Miközben a fél világot Harry és Meghan európai visszatérése tartja lázban, Vilmos herceg és családja kitartanak az udvar mellett, és a hagyományoknak megfelelően húsvét vasárnapjának reggelén a Windsor kastély Szent György kápolnájába mentek misére.
Vilmos herceg és Kate Middleton második gyermeke, az angyalarcú Sarolta hercegnő már most igazi jelenségnek számít, és nemcsak a szépségének és rangjának köszönhetően, hanem mert a hétköznapokban is kedves, elbűvölő és sokoldalú teremtés.
Végre elérkezett a húsvét ideje! A hímes tojások díszítése és a húsvéti menü elkészítése közben ne felejts el időt szánni a kikapcsolódásra is: huppanj le a rokonok mellé és nézz meg velük egy kedves családi filmet!
A hercegi pár elképesztő szenvedéllyel, és nyitottsággal vetette bele magát a sporteseménybe, és az Invictus Games résztvevői láthatóan nagyon hálásak ezért.
Az ausztrál élővilágról köztudott, hogy a távoli vidéken szinte bármi megölheti az embert, jelen történetünknek azonban maga az ember, vagyis az érintett apa a legveszélyesebb szereplője.
Legendák útján címmel jelent meg Görögh Attila könyve, egy hibátlan popkulturális útikalauz , egy rock and roll útinapló, végighaladva Amerikán, a legendás 66-os úton.