Ritkán beszél édesapjával való kapcsolatáról Keleti Andrea. A Palikék Világa by Manna Három igazság című adásában most azonban elmesélte, hogyan alakult a kapcsolata Keleti György egykori honvédelmi miniszterrel.
Elektronikus lüktetés, spirituális ének és egy klasszikus ballada hármasában született meg a DJ/producer, Mr. Vasovski és az egykori X-faktor második helyezettje, Antal Timi közöse.
Lassan két hónapja tart az orosz-ukrán háború, az áldozatok számát pedig megbecsülni sem lehet. Katonák és civilek, felnőttek és ártatlan gyermekek is meghaltak már, ugyanis a frontvonal egyes helyeken lakott területen húzódik.
A minap egy étteremben kapták lencsevégre Al Pacinót, amint egy gyönyörű fiatal lány társaságában vacsorázott. Noor Alfallah onnan lehet ismerős, hogy korábban Clint Eastwooddal és Mick Jaggerrel is szóba hozták már.
Egykoron úgy tűnt, Johnny Depp és Amber Heard lesz az új álompár, ám nagyon hamar kiderült, hogy kapcsolatuk viharos és botrányos, és végül válással végződött. A történet viszont nem zárult le ennyivel: a felek ugyanis évek óta pereskednek egymással.
A viszontagságos életutat bejárt színésznő nemrég a Vogue videójában idézte fel legemlékezetesebb lookjait. Természetesen az is feltűnt a nézőknek, mennyire összeszedte magát az utóbbi években.
A botrányos pár, Meghan Markle és Harry herceg egy neves sportesemény, az Invictus Games miatt utaznak Európába, de nem akarják meglátogatni a királynőt.
Az énekesnő meglepő posztban jelentette be a hírt rajongóinak. Britney alig néhány hónapja szabadult apja felügyelete alól, most huszonnyolc éves szerelmével alapít családot.
Egy hete érkeztek haza Budapestre az Exatlon Bajnokai, akik csupán itthon szembesültek azzal, hogy barátjukat, Csollány Szilvesztert már sosem fogják látni és újra megölelni.
Egy éve hunyt el Kiss Attila, művésznevén Csocsesz felesége, Gyöngyi. A mulatós zene koronázatlan királya az évfordulón szeretett volna megemlékezni imádott szerelméről, ezért megírta a Keresem éjjel-nappal című dalt. A muzsikus mesélt lapunknak arról, hogy miként telt a gyászév, illetve hogy szeretne-e még kapcsolatot a jövőben.
Az autizmus egy spektrum betegség, vagyis különböző mértékben érintheti az embereket. Vannak olyan érintettek, akik állapotuk mellett is fényes karriert építettek.
Szabó Győző soha nem titkolta drogfüggőségét, sőt, mindig nyíltan beszélt róla. A mai napig úgy érzi, összeszorul a gyomra, ha a Budapesti Rendőr-főkapitányság épülete eszébe jut.