A blueslegenda bízik benne, hogy véget ért a sorscsapások időszaka az életében. Feleségénél nem rég mellrákot diagnosztizáltak és a covid miatti bezártság sem tett jót az énekesnek. Most úgy tűnik, végre fellélegezhetnek.
A tinédzser Nastya a könnyeivel küzdött, mikor a Bors munkatársának arról beszélt a Nyugati Pályaudvaron, hogy lehet, hogy soha többet nem látja édesapját, aki bevonult katonának az ukrán-orosz háborúban. Nem csak ő, de nagyon sok menekülő kénytelen volt hátrahagyni szeretteit: Júlia szintén a férjét, Kirian pedig 81 éves édesanyját, aki nem akarta
A blueslegenda bízik benne, hogy véget ért a sorscsapások időszaka az életében. Feleségénél nemrég mellrákot diagnosztizáltak, és a Covid miatti bezártság sem tett jót az énekesnek. Most úgy tűnik, végre fellélegezhetnek.
Férjét hagyta hátra Julia Kijevben. Noha maradni akart, párja ragaszkodott hozzá, hogy hagyja el a háború sújtotta országot. Az ő története csak egy a sok közül: közel 200 ezer menekült érkezett eddig Magyarországra Ukrajnából.
Sokan házi kedvenceikkel együtt menekülnek a háború elől Magyarországra. Vannak köztük olyanok is, akik olyan hirtelen hagyták hátra otthonukat, hogy a kisállatokat vagy karjukban, vagy egy szatyorban hozzák magukkal, papírok és táp nélkül. Ovádi Péter állatvédelmi miniszteri biztos a Borsnak elmondta: mindenkinek megpróbálunk segíteni.
Ideiglenes szállással, információval, ételekkel és kedvességgel segítenek az ukrán menekülteken a celebek. Többek között Sáfrány Emese, Pumped Gabo, Horváth Gréta és Görög Zita is beállt az önkéntesek sorába.
A városvezetés a zuglóiaknak azt kommunikálta, hogy a parkolási díjak emelése az ő érdekeiket szolgálja. Ehhez képest csak a szoci képviselők járhattak jól.
A 2019 augusztusában szétválasztott, fejüknél összenőve született bangladesi ikerpár egyik tagján, Rabeyán sürgős műtétet kellett elvégezni, hogy a 2020 októberében történt koponyarekonstrukciót követően felmerült idegsebészeti és plasztikai sebészeti természetű problémáit egy újabb műtéttel megoldják az orvosok - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltat
A világbajnok legenda 2020. november 25-én hunyt el, 60 évesen. Az ok akut szívelégtelenség volt, amely tüdőödémához vezetett. Nem sokkal később ügyészi nyomozás indult, hogy kiderüljön, környezete, így elsősorban orvosai esetleges hanyagsága mennyiben járult hozzá a halálához.
„Ez az a pillanat, amikor a jó és a rossz megharcolnak egymással.” 2022. február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború első napjaiban az ukrán Vogue egész szerkesztősége az országban volt. Ebben a cikkben elmesélik, hogyan élték át ennek a rettenetes rémálomnak az első napjait.
Az egykori ukrán atomerőmű, Csernobil egyre inkább elszigetelődik a külvilágtól, mióta az orosz egységek elfoglalták - közölte kedden a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).
A 2019. augusztusában szétválasztott, fejüknél összenőve született bangladesi ikerpár egyik tagján, Rabeyán sürgős műtétet kellett elvégezni, hogy a 2020. októberében történt koponyarekonstrukciót követően felmerült idegsebészeti és plasztikai sebészeti természetű problémáit egy újabb műtéttel megoldják az orvosok - közölte a Cselekvés a Kiszolgált
A blueslegenda bízik benne, hogy véget ért a sorscsapások időszaka az életében. Feleségénél nemrég mellrákot diagnosztizáltak, és a Covid miatti bezártság sem tett jót az énekesnek. Most úgy tűnik, végre fellélegezhetnek.
Légiriadót rendeltek el szerda reggel Kijevben és környékén, a hatóságok felszólították a lakosokat, hogy a lehető leggyorsabban menjenek óvóhelyre - jelentette az Ap hírügynökség.
Az orosz erők moszkvai idő szerint szerda délelőtt 10 órától (közép-európai idő szerint 8 órától) készek humanitárius folyosókat biztosítani, hogy az emberek elhagyhassák Kijevet és négy másik várost - idézett a TASZSZ hírügynökség kedden egy magas rangú orosz tisztségviselőt.
Harminchat zaporizzsjai és dnyiprói, többségében jégkorongozó fiatalt menekítettek ki Ukrajnából Debrecenbe. Az édesanyjukkal, testvéreikkel érkező fiatalok a Kartács utcai egyetemi kollégiumban várhatják meg a fegyveres konfliktus végét - közölte az egyetemi sajtóiroda.
Az énekes tavaly márciusban vett örök búcsút imádott feleségétől, miután elragadta őt a koronavírus. Meglehet, hogy sosem jön el az, aki képes betölteni az életében tátongó űrt, annak ellenére sem, hogy Csocsesz tudja, Gyöngyike ezt szeretné.
A Sony 2022-es második nagy PlayStation-exkluzív játéka: a Gran Turismo 7 egy újabb lenyűgöző technikai teljesítmény, de vajon még mindig ez a legjobb igazi vezetési szimulátor?
Az ukrajnai háború elől menekülve kedden 4283 ember, köztük 1308 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A Titanic, a Véres gyémánt és A Wall Street farkasa sztárja 2018-ban vásárolta meg a pazar ingatlant Los Angeles egyik legelegánsabb negyedében. Korábban Moby tulajdonát képezte, az Oscar-díjas színész viszont sosem élt a meseszép házban.