A múlt héten hátborzongató részletek láttak napvilágot VV Fanni gyilkossági perével kapcsolatban, amit az ügyésznő osztott meg. Most azonban egy látó is elképesztő dolgokat mesélt el.
Sokan úgy vélik, D-vitamint csak a gyerekeknek érdemes szednie, és nekik is csupán a téli időszakban, hiszen a napsütés hatására szervezetünk eleget termel belőle. Ám ez így nem teljesen fedi a valóságot.
A tét óriási a vasárnapi választáson: háború vagy béke, kudarcos múlt vagy a sikeres jövő között kell dönteniük a választópolgároknak - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok programjának bemutatásakor az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Hogy mindenkinek fáj, nem “csak” annak, akin csattant. Fáj azoknak a bántalmazottaknak, akik napok óta azt olvassák véleménycikkekben, posztokban és több ezer hozzászólásban, hogy létezik “megérdemelt” vagy kiprovokált pofon. Fáj azoknak, akik azt látják, hogy sokak szerint, ha nincs is rendben mások betegségén és külsején viccelődni, az ilyesmi ne
A kisfiú olyan csöpp volt a születésekor, hogy elfért egy tenyérben, súlya pedig mindössze 420 gramm volt, amikor 2020 decemberében 25 hetesen életet adott neki az édesanyja.
A darázsszezon - időjárástól függően - már március vége felé várható. A megtermékenyített királynő ekkor építi meg a fészkét, amibe lerakja a petéket. Darázsfészekkel akár az otthonunk padlásán is találkozhatunk. Fontos tudni, mit tegyél és mit ne tegyél semmiképp se ilyenkor.
Idén április 5. igazi ünnepnap lesz a divat szerelmeseinek. A GLAMOUR-napok -1.napján ugyanis a DEICHMANN Online Shop-jában 20 százalékos kedvezménnyel szerezheted be a szezon legtrendibb lábbelijeit és a hozzájuk passzoló táskákat!
Vágó Zsuzsi tavaly év végén adott életet Hédinek és Lujzinak, akik a vártnál korábban jöttek a világra. Így a színésznő nem tudta kiélvezni ikerlányaival az első pillanatokat.
Évek óta tart VV Fanni gyilkossági ügyének tárgyalása, mivel a fiatal lány holtteste nem került még elő, nehéz dolga van a bíróságnak. A gyilkossággal kapcsolatban nemrég egy látó jelentkezett, aki azt állítja, hogy felkereste Novozánszki Fanni szelleme.
2021. novembere óta kereste a rendőrség a Buli Dorinaként ismert 17 éves Rostás Dorinát. Később kiderült, hogy a szülei ellenezték a párkapcsolatát, ezért a lány a barátjához szökött. Most azonban önként ment be a rendőrségre. Úgy tudni, szakított kedvesével, és visszatért a családjához.
Molnár Anikó évek óta keresi a szerelmet, legutóbbi kapcsolatának nemrég lett vége. A sok csalódás ellenére még mindig hisz abban, hogy hamarosan megtalálja a nagy őt.
A HírTv-n rendhagyó formában képernyőre kerülő, egész napos választási műsorban politikusokkal, elemzőkkel, ismert emberekkel beszélgetve követik nyomon műsorvezetőink a sorsdöntő országgyűlési választás legfontosabb történéseit. Tudósítóink pedig négy különböző országból, tíznél is több vidéki és számos budapesti helyszínről jelentkeznek majd be a
Kilencvenhárom éves korában, kedden elhunyt Hildebrand István Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmoperatőr, rendező, a nemzet művésze, a magyar és egyetemes filmtörténet meghatározó alakja, aki a magyar filmművészet egyik legjelentősebb operatőri életművével rendelkezik.
A Való Világ egykori szereplőjét, Béres Anett-tet a minap kellemetlen meglepetés érte, ugyanis le akartak emelni a számlájáról nyolcvanezer forintot... mégpedig Ukrajnából.
David Beckham a feleségével, Victoriával és kislányukkal, Harperrel tartózkodott a londoni otthonukban, amikor betörtek hozzájuk. Ők azonban semmit nem vettek észre ebből, később, a fiuk, Cruz, amikor később hazaért észrevette, hogy dizájnerruhákat és elektronikai eszközöket is elvittek tőlük.
Magyarország borvidékek és borok szempontjából maga a paradicsom, hiszen hazánkban az összes borstílus megtalálható a könnyed fehér boroktól a testes vörösborokon át a nemes édes borokig, és ezt nem sok ország mondhatja el magáról. Borászatunk szőlőfajtákat, termőterületeket és borászati eljárásokat tekintve világviszonylatban is rendkívül gazdag.
Fitt nagymamának tartja magát Bódi Margó. Az énekesnő a futópadon korát meghazudtolva képes akár öt kilométert is megtenni, annak ellenére, hogy néhány hónapja még járni is alig tudott, hiszen komoly ízületi gyulladással küzdött.
Zendaya csak úgy ragyogott a vörös szőnyegen az Oscar-gálán és a Vanity Fair partiján egyaránt, azóta pedig Instagram történeteiből azt is megtudhattuk, hogy a jelentőségteljes nap folyamán saját kezűleg sminkelte magát.
Ez a szuperhős lennél a horoszkópod szerint Eljátszottál már azzal a gondolattal, hogy melyik szuperhős lennél a legszívesebben? Melyik szupererő illene hozzád a legjobban, melyiket tudnád a leginkább kihasználni? Nos, a horoszkópod alapján most fény derül arra, hogy a számtalan szuperhős közül kinek a bőrébe is bújhatnál.
Beyoncé és Jay-Z évek minden évben megrendezik az Oscar-gálát követő aranypartijukat, amely a celebek egyik kedvenc eseménye. Rihanna is így van ezzel, akinek ezúttal elmondása szerint a kisbabája volt a „randipartnere”.
Ha Sarah Jessica Parkerre gondolunk, akkor azonnal New York jut eszünkbe. No, nem csak azért, mert a Manolo cipős Carrie Bradshaw-ként a szerelmese ennek a városnak, hanem azért, mert 12 évesen már a Broadway-en debütált az Annie-ben, és azóta is bárhol jár-kel a világban a Nagy Almáért érzett szenvedélye sosem lankad.