Az Omega tragikusan elhunyt énekesének hamvai már ott vannak, ahol ő maga is imádott lenni, a Magyar Tenger vizében. A végső búcsún csak a szűk család vett részt,
A héten született meg a negyedik gyermeke a Harry Potterből ismert 34 éves színésznőnek. Jessie Cave az Instagramon tudatta az örömhírt, és a csöppség nevét is megosztotta rajongóival.
A népszerű magyar focista, Szalai Ádám nemrég különleges módot választott arra, hogy közölje a világgal: édesapa lesz. Most pedig az is kiderült, hogy ki a sikeres sportoló születendő gyermekének az édesanyja.
Hétvégén tartják a 37. Telekom Vivicittá városvédő futást, a rendezvény idején jelentős változásokra kell készülni a fővárosban: szombaton a Margitszigeten, vasárnap pedig a többi között a Margit hídon, az Árpád hídon és több budai helyszínen kell hosszabb-rövidebb idejű korlátozásokra számítani.
Jön a második baba Tóth Gabiéknál? Az utóbbi időben sokan találgatták ezt, de Krausz Gáborék határozott válasza: nem. A Blikk TV-nek adott interjúban azonban arra utaltak, hogy talán nem sokáig kell cáfolniuk az ilyen pletykákat, vagyis nem állnak meg egy gyereknél.
Csipkelődve, viccelődve meséltek arról, hogy mi volt a legfontosabb dolog, amire szükségük volt ahhoz, hogy úgy érezzék, ennél nem is lehetne jobb a kapcsolatuk.
Hamis, valótlanságokat állító behívóparancsokat terjesztenek a Magyar Honvédség Parancsnoksága nevében ismeretlenek postai és elektronikus úton - közölte a Honvédelmi Minisztérium (Hm) pénteken az Mti-vel.
Nem volt elérhető vérplazma, ezért halt meg egy menhelyről befogadott kiskutya. Az állatot póráz nélkül sétáltatta gazdája két másik ebbel együtt a veszprémi állatkert közelében, egy tanösvény melletti réten. A kutyák beszaladtak egy bokorba, kettő visszajött a gazda hívására, a harmadikat viszont felöklelte egy vadkan. A disznó agyara a kistermetű
A zenész pontosan tudja, hogy a legváratlanabb pillanatban is történhet olyan esemény, ami gyökeresen megváltoztathat mindent. Ezért megtette a megfelelő intézkedést.
A zenész pontosan tudja, hogy a legváratlanabb pillanatban is történhet olyan esemény, ami gyökeresen megváltoztathat mindent. Ezért megtette a megfelelő intézkedést.
Mihalik Enikő tavaly augusztusban hozta világra első gyermekét, Eva Rose-t, aki azóta bearanyozza szülei mindennapjait. A büszke édesanya már több alkalommal megmutatta a kislányát, azonban a legújabb fotó róla minden eddigit felülmúl.
Mindig szabad szellemű emberként élt, így a haláláról is maga dönt Alain Delon. A 86 éves francia színész megkérte a fiát, rendezze el, hogy eutanáziával vethessen véget az életének egy svájci klinikán.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteken cáfolta, hogy a Moszkvával folytatott béketárgyalásokon bármiféle konszenzusra is jutottak volna a felek, mint ahogy azt Recep Tayyip Erdogan török államfő állította egy aznapi nyilatkozatban.
Vilmos herceg felesége ismét megadta a módját: ezúttal egy smaragdzöld estélyiben kápráztatta el a világot, amit felbecsülhetetlen értékű gyémántokkal tett meséssé.
Mahiana Roszallo legújabb videójával megint kiakasztotta követőit. A Varga Irén néven is ismert híresség ezúttal azonban átadta a helyet a kamerák előtt férjének, - aki egyben Irénke gyámja is - így most Laci kapta a főszerepet.
Zámbó Krisztián néhány hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy jobban odafigyel a testére. Változtatott a táplálkozásán és edzőterembe járt, aminek meg is lett az eredménye.
Rubint Rella ismét Magyarországon van, hisz az iskola miatt muszáj volt hazajönnie, ráadásul az esküvője szervezését, valamint az edzéseket is be kell iktatnia a napirendjébe.