2022. március 25. péntek

márc. 25
10:12
Megtörte a csendet Vilmos herceg: hosszú idő után most először beszélt öccséről (Life)
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy szinte az egész világ kíváncsi arra, milyen a kapcsolata Vilmosnak és Harrynek. Nemrég Vilmos megtörte a csendet, és bár eddig nem beszélt nyilvánosan öccséről, most kivételt tett.
márc. 25
10:12
Döbbenet: 750 ezer forintot kaptok, ha ebben a városban házasodtok össze - az indok pedig igazán gazdasági (Promotions)
Elmondták azt is, hogy miért döntöttek így,
márc. 25
10:18
Csuti két hónapja él szállodában, őszintén mesélt a megpróbáltatásairól (Metropol)
A sztárpár egy ideig közös gyerekeik érdekében még egy fedél alatt éltek, ám eljött a pillanat, amikor ez mindkettőjük számára kellemetlenné vált. Végül Csuti szedte a holmiját, és egy hotelbe költözött.
márc. 25
10:18
Ma 75 éves a popzene egyik legnagyobb ikonja, Sir Elton John (hirado.hu)
Március 25-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Sir Elton John angol énekes, zongorista, zeneszerző.
márc. 25
10:21
Erika 17 kilót fogyott méregtelenítéssel (Blikk)
Az orvos óva int a túlzásba vitt tisztítókúráktól
márc. 25
10:24
Ezt még Zsidró Tamás sem hagyta szó nélkül, keményen beleszállt Tóth Andiba (BorsOnline)
A sztárfodrász szerint ennek nem most volt itt a helye és ideje.
márc. 25
10:24
Szakember figyelmeztet: a deltakron variáns veszélyesebb, mint az eddigi koronavírus törzsek (Life)
A deltakron a delta és az omikron variáns kereszteződéséből jött létre, és egyes szakemberek szerint veszélyesebb lehet, mint elődei.
márc. 25
10:24
Csúcsbombázó szőke modellel járt Harry herceg Meghan Markle előtt, azt is tudni lehet, miért szakítottak (Promotions)
Korábban menekültek a nők Harry herceg elől.
márc. 25
10:30
Kulcsár Edina megtörte a csendet: a párkapcsolatáról vallott (Ripost)
Végre hírt adott magáról a kétgyermekes anyuka.
márc. 25
10:42
Vastag Tamás szerint a színpadnak gyógyító ereje van (hirado.hu)
Körülbelül hat évvel ezelőtt jelentkeztek először a migrén tünetei Vastag Tamásnál, a makacs fájdalom miatt akkor ki is vizsgálták, hogy kizárjanak más lehetséges betegségeket. Sokszor félt attól, hogy előadás közben tör rá a görcs, ám szerencsére a színpadon eddig nem kellett megküzdenie vele.
márc. 25
10:42
Mindenki odavan a szuperszexi nagymamáért, akinek a teste maga a tökély (Promotions)
A kanadai Charlene Farnsworth büszkén mutogatja magát, ennek pedig nagyon sokan örülnek.
márc. 25
10:48
Megdöbbentő részletek láttak napvilágot az LGT gitárosának haláláról (Life)
Korábban az a hír járta, hogy Barta Tamás, az LGT legendás gitárosa öngyilkos lett, azonban egy titkosszolgálati jelentés szerint nem önként vetett véget az életének.
márc. 25
10:54
Ha elfogadnánk az ukrán elnök követeléseit, nálunk is négyszeresére nőne a gáz ára (BorsOnline)
Hollandiához hasonlóan Magyarországon is négyszeresére nőne a családok gázszámlája, ha a magyar kormány a baloldalra, vagy éppen Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre hallgatna, akik az orosz energiaimport betiltását szeretnék elérni.
márc. 25
11:00
Ez volt a legdurvább pletyka, amit magamról hallottam (Glamour)
Ha rólunk terjesztenek hamis, vagy csak részben igaz információt, azon általában nem szoktunk jól szórakozni. Az alábbi történetek szereplői viszont olyan abszurdnak érezték, amit pletykálnak róluk, hogy képesek voltak még nevetni is rajta.
márc. 25
11:06
Ilyen még nem volt: rekordok dőltek meg hazánkban csütörtökön (Life)
A napi hőingás és a szezonban mért legmagasabb hőmérséklet rekordja is megdőlt csütörtökön - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.
márc. 25
11:06
Putyin 50 ezer katonát sem sajnálna odadobni a győzelemért – megkezdte a bűnbakkeresést is (Promotions)
A kiszivárgott haditervek miatt többeket is meggyanúsított.
márc. 25
11:12
Sokkolta a kutatókat a legújabb felfedezés: Létezhet egy univerzum, ahol az idő visszafelé halad (BorsOnline)
A kutatók elmélete szerint a szimmetria az univerzum kölcsönhatásaira vonatkozik, így az egész univerzumra is érvényes lehet.
márc. 25
11:18
Közel 4000 forintba kerülhet a kenyér Németországban inflációval fizeti Európa a háború árát (BorsOnline)
Fázol-e otthon, tudsz-e mit enni? – ezzel akérdéssel szembesülnénk, ha elzárnánk a gázcsapot, ahogy azt a baloldal javasolta.
márc. 25
11:18
Csiszár István, a Sztárban Sztár leszek! győztese: "Első dolgunk volt adakozni a nyereményből" (Life)
Négy hónappal ezelőtt az ország egy emberként örült a miskolci születésű Csiszár István diadalának, ugyanis megérdemelten lett hazánk egyik legsokoldalúbb előadója.
márc. 25
11:30
Palvin Barbi mély dekoltázst villantott: szexi fotójával felrobbantotta az internetet (Femcafe)
Egyre nehezebb méltó szavakkal illetni Palvin Barbi kinézetét: a magyar modell gyakorlatilag bármit csinál vagy visel, abból kihozza a maximumot, így nem csoda, hogy szépsége újra és újra elbűvöli az embereket.
márc. 25
11:30
Minden héten orvoshoz járt a világhírű színésznő: kikészítette a forgatásokon viselt magassarkú (Life)
Az Emily Párizsban című nagysikerű sorozat főszereplője, Lily Collins elárulta, hogy a forgatásokon jócskán meggyűlt a baja a magassarkú cipőkkel Párizs macskaköves utcáin.
márc. 25
11:36
Emberi fogyasztásra veszélyes hústermékek hívtak vissza a boltból, mutatjuk, mi az (BorsOnline)
A Nébih azonnali közleményt adott ki, listeria fertőzöttséget mutatott ki a Nébih laboratóriuma egy papkeszi termelő húskészítményeiben.
márc. 25
11:42
Szörnyű hír jött: Gyászol a KFT zenekar (Ripost)
Régi barátjuktól kell búcsút venniük.
márc. 25
11:42
Myra Monoka kikéri magának a minden nőt megillető tiszteletet legújabb dalában - Hallgasd meg nálunk először (Glamour)
Myra Monoka új dallal jelentkezik, melynek igencsak fontos üzenete van minden nő számára. Hallgasd meg nálunk először a sikeres magyar előadó vadi új szerzeményét!
márc. 25
11:42
"Kész, vége..." - 14 év után feloszlik a népszerű magyar zenekar (Life)
A rajongókat egyenesen sokkolta a hír, hogy a magyar zenekar több mint 14 év után feloszlik.
márc. 25
11:44
A 10 legkínosabb Oscar-pillanat, amit soha nem felejtünk el (Glamour)
Vannak olyan dolgok az életünkben, amire nagyon kellemetlen visszatekinteni. Bizony a sztárok is néha hibáznak, és ciki dolgokat csinálnak. Azonban mi sem kellemetlenebb, mint amikor ezt az Oscar-gálán teszik, amit hát valljuk be, egyhamar nem felejt el senki.
márc. 25
11:45
Tina vallomása: „Eldöntöttem, hogy lecserélem Emiliót” (Blikk)
A családanya komoly, változást hozó lépésekre szánta el magát. Elárulta, milyen döntést hoztak Emilióval közösen.
márc. 25
11:47
Ii. Erzsébet újra nyilvánosság elé állt: windsori otthonában sétabottal a kezében fogadta a vendégeit (Blikk)
A brit uralkodónak valóban gondjai vannak a mozgással, a windsori kastélyban egy sétabot segítségével fogadta meghívottjait.
márc. 25
11:48
Egyetlen röpke pillanat volt: így kezdődött Elton John és Diana hercegné legendás barátsága (Femcafe)
Ismert tény, hogy Sir Elton John nagyon közeli barátságot ápolt Diana walesi hercegnével, sőt a temetésén is fellépett. Azt azonban csak kevesen tudják, hogyan indult kettejük kapcsolata.
márc. 25
11:48
Aljas húzás: Opitz Barbiról meztelen szerkesztett kép terjed az interneten, az énekesnő is figyelmeztet, senki ne dőljön be a kamufotónak (Promotions)
Insta storyjában fakadt ki az énekesnő az aljas húzás láttán.
márc. 25
11:54
Tizenegy hónaposan hároméveseknek való ruhákat hord az angliai óriásbébi (hirado.hu)
A 35 éves Sarah Dines 5 kilós kisfiúnak adott életet tíz nap túlhordás után. A több mint egy hetes késés megviselte az anyukát, aki természetes úton akart életet adni gyermekének. Az orvosok hamar lebeszélték a dorseti kismamát, mondván a baba túl nagyra nőtt, és csak a császármetszéssel lehet megelőzni a bajt.
márc. 25
12:00
Közös tetoválást csináltatott Bódi Guszti és Margó (Life)
Bódi Guszti és Margó 45 éve kötötték össze hivatalosan az életüket és ennek alkalmából egymás monogramját tetováltatták magukra.
márc. 25
12:12
Nánási Pál megindító szerelmi vallomása Ördög Nórához: "Te vagy a legjobb, és úgy tűnik, nem csak nekem” (Life)
Idén kilencedjére adták át a Televíziós Újságírók Díját. A magyar újságírók minden évben megszavazzák, melyek voltak a legjobb tévéműsorok, és kik voltak a legjobb képernyősök. Kilenc alkalommal hetedjére lett a legjobb női műsorvezető Ördög Nóra, amit férje, Nánási Pál sem hagyott szó nélkül.
márc. 25
12:18
Váratlan fordulat: lecseréli a sztárénekest a felesége (Metropol)
A családanya komoly, változást hozó lépésekre szánta el magát.
márc. 25
12:24
Ezt biztosan nem tudtad, akár fél évig is friss marad a tojás (BorsOnline)
Ezzel a módszerrel, akár egy fél évig is friss marad a tojás!
márc. 25
12:24
Címlapsztár lett Erzsébet királynő (Life)
Erzsébet királynő 70 éves jubileuma alkalmából először szerepel a Vogue címlapján. A magazin jövő havi számának címlapján lesz látható Erzsébet királynő.
márc. 25
12:24
A Netflix rendesen meglepte a magyarok egyik kedvenc sorozatának rajongóit (Promotions)
A Netflix több millió néző életét tette egyszerre könnyebbé és nehezebbé.
márc. 25
12:26
Novák Katalin: Elvitathatatlan jog, hogy a szülők dönthessenek a gyermekeik szexuális neveléséről (BorsOnline)
A koronavírus-járvány és a háború elfedi azokat a veszélyeket, amelyek most is ott leselkednek a gyermekekre - mondta Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
márc. 25
12:42
Ez is eljött: Már nem haragszik Majkára a legendás rapper (Ripost)
Majka és Dopeman közel húsz évvel ezelőtt ugrott egymás torkának, miután az „Ózdi hős” lelécelt a La Mafia Familiából.
márc. 25
12:42
Még csak 17 éves: Egyedül menekült el Ala a kijevi pokolból (BorsOnline)
Nemzeti színű kabalájával indult útnak Kijevből egymaga a 17 éves Ala Renska Ukrajnából. Az első, szülők nélkül érkező diákot egy budapesti iskola fogadta be, akik egy komplett minikoleszt húztak fel neki az iskolaudvaron.
márc. 25
12:42
Szabó András Csuti elárulta, mi hiányzik neki leginkább a múltjából (Life)
Már több mint két hónapja, hogy kiderült, Kulcsár Edina és Csuti válnak. Az üzletember elárulta, mi hiányzik neki leginkább múltjából.
márc. 25
12:48
Óriási buli van készülőben: különleges vendégek lépnek fel vasárnap a Sztárban sztár színpadán (Femcafe)
Elképesztő bulival dobja fel a vasárnap estét a Sztárban sztár. Mint kiderült, egyszerre három különleges vendég is érkezik a műsor elődöntőjébe.
márc. 25
13:06
Óriási hírt közölt a TV2, magyarok tízezrei kapcsolnak majd március 28-án a SuperTV2-re, hogy ezt lássák (Promotions)
Este 21 órakor debütál majd a sorozat.
márc. 25
13:18
Sokkoló diagnózist közölt a 3 gyermekes édesanyával az orvosa (BorsOnline)
A 41 éves asszony azután kereste fel orvosát, hogy szédülni kezdett és vért köhögött fel.
márc. 25
13:20
Rohantak a mentők: Budapesti hipermarketben esett össze az idős nő (BorsOnline)
Vásárlás közben lett rosszul egy idős nő Budapesten - közölte az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.
márc. 25
13:24
Úgy fest Nicolas Cage Drakula szerepében, akár egy Disney-főgonosz (hirado.hu)
A színészt vörös bársonyöltönyben, hamufehér arccal, ijesztő körmökkel csípték el a forgatáson.
márc. 25
13:30
A magyar Jason Momoa a kedvenc drogérialáncodat reklámozza (Glamour)
Sokaknak lehet ismerős Megyeri Balázs. A fiatalember ugyanis azon túl, hogy kaszkadőr, színész és reklámfilmekben szerepel, a világsztár Jason Momoa első számú európai dublőre, aki számos hírességgel dolgozott már az elmúlt években. Hamarosan szuperhős képregény készül róla, előtte azonban egy különleges filmes technológia segítségével egy mitikus
márc. 25
13:30
Meglepő kijelentést tett a TV2 Sztárja: „Ez a műsor rakott arra a polcra, amin már régóta dolgozom” (BorsOnline)
Vavra Bence őszintén vallott az érzéseiről, és hogy miként éli meg az elmúlt hetek munkáját.
márc. 25
13:36
Vadító! Szinte semmi sem takarja Szabó Franciska tökéletes idomait (Ripost)
Az Exatlon egykori sztárja megtalálta a számításait Amerikában.
márc. 25
13:36
Nemzetközi monstre koncert Ukrajnáért- A Sziget Fesztivál is csatlakozott (Glamour)
Eddig már több mint 20 európai ország összefogásával Nemzetközi Jótékonysági Koncert maratont szerveznek Ukrajna megmentéséért, melyhez Magyarországról a Sziget Fesztivál csapata is csatlakozott. A #StopWar-t március 27-én rendezik, több mint ötven nemzetközi híresség, zenész, előadó részvételével és támogatásával. A Sziget a monstre koncert adásá

Keresés