2022. március 16. szerda

márc. 16
10:30
A 48 éves Kate Beckinsale élete legjobb formájában van - Végre felfedte alakjának titkát (Joy)
Kate Beckinsale külseje igazán irigylésreméltó, hiszen 48 évesen még mindig tökéletes alakkal büszkélkedhet. Ez persze csak részben köszönhető a genetikának…
márc. 16
10:30
Meglepő helyen tűnt fel Gáspár Győző: "Nekem ez volt az első, és nagyon örülök, hogy itt lehetek" (Life)
Gáspár Győző is részt vett az idei március 15-i békemeneten. Elmondta, hogy neki ez volt az első, és nagyon örült, hogy ott lehetett.
márc. 16
10:42
Nem titkolóznak tovább: végre kiderült, hogy ki Szabó Ádám szerelme (Metropol)
Miután szakított Tóth Andival, a harmonikás-énekes gondosan ügyelt arra, hogy ne áruljon el semmit a magánéletéről. Most azonban végre megtört a jég.
márc. 16
10:42
Lady Gaga büszkén mutogatta a melleit a vörös szőnyegen (Promotions)
Lady Gaga kifejezetten bevállalós ruhát vett fel a BAFTA-díjátadóra, nagyon figyelemfelkeltő volt.
márc. 16
11:00
Nem Krisztus testét csavarták a torinói lepelbe - állítja egy brit történész (Life)
Szinte sokkolta a közvéleményt egy brit tudós, aki meggyőződéssel állítja, hogy az egyik legszentebb vallási ereklye csak kitaláció.
márc. 16
11:06
Felkavaró, szexi képekkel jelentkezett a Barátok közt egykori Tildája (Promotions)
Szabó Erika fantasztikus formában van, és a színészkedés mellett is izgalmas dolgokkal foglalkozik.
márc. 16
11:12
Felszólaltak a szakértők a bíróságon: Ilyen sérülései voltak a meggyilkolt Lópici Gáspárnak (Ripost)
Ítélet várható a színész, Szilágyi István meggyilkolásának ügyében.
márc. 16
11:12
Híres emberek, akiknek rejtélyes körülmények között nyomuk veszett (Life)
John Cabot Genovában született. Felfedező lévén mindig is Ázsiába vágyott, és a titokzatos átjárót megtalálva kívánt eljutni e mesés kontinensre. Kalandor vállalkozását, amelyhez befektetőket keresett, végül bristoli kereskedők, valamint a firenzei bankház finanszírozta meg, új kereskedelmi lehetőségek reményében.
márc. 16
11:15
Tudta? A mérőórák megóvása a fogyasztó feladata (Blikk)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal fogyasztóvédelmi ügyfélszolgálatára érkező beadványok jelentős része a szabálytalan vételezéssel kapcsolatos. A szabálytalan vételezés élet- és balesetveszélyes, emellett több százezer forintos kötbérfizetési kötelezettséget is eredményezhet.
márc. 16
11:18
A várandós Rihanna megint kiverte a biztosítékot szexi bőrszettjével (Glamour)
Kevés sztár tartja jelenleg akkora sakkban a társadalmat, mint az éppen várandós Rihanna. Az emberek egyszerűen meg vannak őrülve attól, hogy miket visel nap mint nap. Van, aki isteníti amiért ilyen merész és bevállalós, mások pedig attól vannak kikészülve, hogy milyen "közönséges".
márc. 16
11:21
Hernádi Judit: „A nyugdíjam közel hatvanezer forint, tehát muszáj dolgoznom” (Blikk)
Hernádi Judit évtizedek óta hazánk egyik legünnepeltebb színésznője, aki ráadásul azon kevesek közé tartozik, aki nem „csak” a színpadi játékával, de egyedi hangjával is magába édesgette a közönséget. Elég például csak a Sohase mondd című slágerét megemlítenünk.
márc. 16
11:24
Kate Middleton megtalálta a tökéletes tavaszi átmeneti kabátot (Glamour)
Mindig nagy gondot okoz, hogy az átmeneti időszakokban, évszakokban hogyan is öltözködjünk. Bár egészen rövidek ma már ezek a periódusok, mindössze néhány hetet tartanak, éppen elég idő ez az ahhoz, hogy az influenza-szezon belendüljön és egyre több legyen a megbetegedés annak okán, hogy az emberek nem tudnak megfelelően felöltözni, és megfáznak.
márc. 16
11:24
Nótár Mary: "Az irigységet érzem a családom részéről" (Life)
Hatalmas sikereket ért el az elmúlt húsz évben Nótár Mary, sokan irigyek is arra, amit véghezvitt. Az énekesnő volt a vendége a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorának, ahol többek között azt is elárulta, hogy van egy olyan része a családjának, akivel nem tartja a kapcsolatot.
márc. 16
11:30
Jason Statham felesége, Rosie végre megmutatta, milyen nagyot nőtt másfél hónapos kislányuk (Joy)
Közel két hónapja, hogy Rosie életet adott második gyermekének, Isabella Jamesnek, aki február 2-án látta meg a napvilágot.
márc. 16
11:36
Justin Bieber retteg, miután vérrögöt találtak a felesége agyában (hirado.hu)
Hailey Baldwint stroke tünetekkel szállították kórházba.
márc. 16
11:48
Újszülött kiskutyákat kellett otthon hagynia a 92 éves ukrán menekült néninek (Life)
A több mint húsz napja tartó orosz-ukrán háborúban emberek millió voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat. A menekülés közben viszont nem hagyták magukra szeretett kiskedvenceiket sem, akiket a bunkerekbe is magukkal vittek. Egy idős néni azonban újszülött kutyáit már nem tudta kimenekíteni.
márc. 16
11:48
Háború: száznál is több luxuslakást árulnak az orosz oligarchák Manhattan legpuccosabb részén (Promotions)
A rájuk leselkedő szankcióktól félve áron alul kínálják az ingatlanjaikat.
márc. 16
11:54
Magára hagyta a vőlegénye a várandós Nádai Anikót (Ripost)
Hajmásy Péter összecsomagolt, és elutazott a barátokkal.
márc. 16
12:00
Családi fotót mutatott Novák Katalin: hazánk első női államfője három gyermek édesanyja (Femcafe)
Szerdán gyönyörű fotót posztolt Magyarország megválasztott köztársasági elnöke, melyen családjával látható. Novák Katalin és férje két fiú és egy lány büszke szülei.
márc. 16
12:00
Kiderült az igazság: Bella Hadid már 14 évesen kés alá feküdt (Life)
Bella Hadid a Vogue magazinnak adott meglepően őszinte interjút, amelyben beszélt gyermekkori traumáiról és plasztikai műtétjéről is.
márc. 16
12:12
Mi lesz ebből? Elfajult a két Kihívó vitája (Ripost)
Ment az adok-kapok Szente Gréti és Rozs Geri között.
márc. 16
12:18
Ők voltak Audrey Hepburn nagy szerelmei (Femcafe)
Noha Audrey Hepburn elsősorban a finom női báj, a tisztaság és a szépség földi megtestesítőjeként vonult be a köztudatba, valójában hatalmas szexuális kisugárzással rendelkezett. A szenvedély hajtotta a mindennapokban, és számos alkalommal esett szerelembe az élete során.
márc. 16
12:18
5 beauty trükk utazáshoz: Így vigyázz bőrödre és legyen praktikus a neszesszered (Glamour)
Stresszes rohanás a reptéren, végtelennek tűnő sorbanállás, szélsebes átszállások, éjszakába nyúló várakozás, télből elindulni a nyárba, vagy nyárból megérkezni a télbe - ismerős, ugye?
márc. 16
12:18
A vírus- és oltástagadó Gődény György is átesett a koronavíruson (Life)
Gődény György azzal vált ismertté, hogy a vírustagadók egyik fő szószólója lett, most azonban saját maga ismerte be, hogy ő is elkapta a koronavírust.
márc. 16
12:24
Halo: új előzetest kapott a Magyarországon forgatott sci-fi sorozat (Promotions)
Lehengerlő előzetest kapott a Halo című sorozat, ami napokon belül debütál a Paramount+-on.
márc. 16
12:30
Nyolc éve nem mutatkoztak együtt – ő Daniel Radcliffe ritkán látott barátnője (hirado.hu)
A színész 2014 óta nem mutatkozott kedvesével a nyilvánosság előtt, de most kivételt tett Az elveszett város premierjén New Yorkban.
márc. 16
12:30
Amy Schumer levetkőzött: legújabb videójában egy szál alsóneműben táncol (Joy)
Ebből is látszik, milyen jól érzi magát a bőrében a színésznő.
márc. 16
12:30
Aggódnak II. Erzsébetért: lehet, hogy erre már sosem lesz képes (Life)
II. Erzsébet királynő még február 20-án produkált pozitív koronavírus-tesztet, pont akkor, amikor visszatért volna a munkába. Azonban már egy októberi vizsgálat után visszamondott minden nyilvános szereplést.
márc. 16
12:39
Kiberbűnözés, adathalászat: a csalók bárkit megtalálhatnak, de lehet védekezni ellenük (Blikk)
Mindenki a csalók céltáblájára kerülhet, ha van bankszámlája, neten vagy okostelefonon bankol, így akár a gyerekek is támadás áldozatai lehetnek. Ezért fontos, hogy a fiatalok idejekorán megtanulják, miről is van szó.
márc. 16
12:42
Dupla Arénával búcsúzott a Red Bull Pilvaker: fotókon a fergeteges buli (Femcafe)
Két telt házas Aréna-koncerttel búcsúzott a Red Bull Pilvaker csapata, akiket ebben a formában utoljára láthatott együtt színpadon a közönség március 15-én délután és este.
márc. 16
12:45
Tudta? Maigret felügyelő Magyarországon is járt (Blikk)
A könyvespolcokról egyenes a képernyőig szárnyaló Maigret felügyelő figurája igazi klasszikusa lett a bűnügyi irodalomnak. A belga Georges Simenon 1930-ban teremtette meg a legendás, ízig-vérig francia kispolgárt, akinek védjegye a puha kalapja és elmaradhatatlan pipája.
márc. 16
12:47
Köllő Babett vezeti a Tv2 visszatérő műsorát (Blikk)
Új műsorvezetőkkel tér vissza a TV2-re a Drágám, add az életed! Nemcsak új műsorvezetőkkel, de megújult produkcióval is várják a nézőket.
márc. 16
12:48
„Igaz a hír, külön mentünk!” – szakított menyasszonyával a magyar híresség (Metropol)
Élő bejelentkezésben árulta el a híres influenszer, hogy alig egy hónap jegyesség után, már nem alkotnak egy párt a szerelmével.
márc. 16
12:48
Friss! Tűz ütött ki a Margit híd budai átjárójában (Life)
Kisebb tűz volt a Margit híd budai átjárójában, lom és fa égett, de a lángokat hamar eloltották - közölte a katasztrófavédelem szerdán.
márc. 16
12:54
Rubint Réka: Húsevő baktérium zabálta meg Norbi szívének egyharmadát (Ripost)
Könnyek között mesélt férje kálváriájáról Rubint Réka.
márc. 16
13:00
Károly herceg: "Magam is büszkén magyarnak vallhatom magam" (Life)
A brit királyi család tagjai a legnépszerűbb emberek közé tartoznak a világon, és jogos a feltételezés, hogy már mindent tudunk róluk. Most azonban mégis meglepő dolog derült ki.
márc. 16
13:06
Nádai Anikót magára hagyta a vőlegénye (Promotions)
Nádai Anikó terhesen egyedül maradt.
márc. 16
13:30
Kiderült, mi történt a kijevi óvóhelyen éneklő hétéves kislánnyal, aki megríkatta a világot (Life)
Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyeli, hogy mi történik Ukrajnában. A kijevi óvóhelyen éneklő hétéves kislány, Amelie a felvétel készítése óta sikeresen kimenekült Kijevből, és most nagymamájánál, Lengyelországban húzza meg magát.
márc. 16
13:36
Életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát, ezt mondta az utolsó szó jogán (Ripost)
Az ügyészség életfogytig tartó szabadságvesztést kért rá, amelyet fegyházban kell végrehajtani.
márc. 16
13:39
Radics Gigi őszinte vallomása: "Délelőtt zokogtam, este énekeltem, ma sem tudom, hogy éltem túl" (Blikk)
Radics Gigi elmesélte, mi volt élete legnehezebb időszaka.
márc. 16
13:48
Zelenszkij elnök elmenekült Ukrajnából, magára hagyta népét az oroszok szerint (Promotions)
Előkerült egy videó, amelyet állítólag egy hónappal ezelőtt rögzítettek.
márc. 16
14:00
Túl kövérnek érzi magát vadonatúj mellimplantátumaitól Katie Price (Life)
Ahogy arról mi is hírt adtunk, Katie Price újra megműttette melleit. A 43 éves nő tizenharmadszor feküdt kés alá, azonban úgy tűnik, a plasztikával csak újabb probléma jött elő, Katie ugyanis kövérnek érzi magát óriási melleitől.
márc. 16
14:06
Jason Statham öt hetes kislánya debütált az Instagramon (hirado.hu)
Isabelláról most először posztolt a szupermodell anyukája.
márc. 16
14:15
Varga Iza elárulta, mit csinál a Barátok közt óta (Blikk)
A színésznő sorra kapja az új feladatokat.
márc. 16
14:18
Egy bőröndben találták meg az orosz modell holttestét, ezt mondta Putyinról (Metropol)
Horrorisztikus látvány fogadta a rendőröket, akik rátaláltak a meggyilkolt Gretta Vedlerre.
márc. 16
14:18
Óriási örömhírt jelentett be Hajdú Péter (Ripost)
Rekordot döntött és minden idők legmagasabb eredményét érte el az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor a 18-59-es korosztályban. A talkshow-reality ezzel együtt az összes kiemelt célcsoportban remekelt, stabilan a TOP10 legsikeresebb csatorna között tartva a LifeTV-t.
márc. 16
14:18
Tarol a Pamela Anderson sorozat: az ikon stílusevolúciójától dobsz egy hátast (Glamour)
A Pam és Tommy című sorozat arra az időszakra fókuszál, amikor Pamela Anderson és Tommy Lee egy párt alkottak, ami már önmagában is nagy durranás volt, hát még az, hogy szexvideójuk is kiszivárgott.
márc. 16
14:18
Smink nélküli fotón mutatta meg valódi arcát a magyar énekesnő: "Szeretném azt a képet mutatni, ami valójában vagyok." (Life)
Antal Timi smink nélküli fotót tett közzé Instagram-oldalán. A bejegyzés célja az volt, hogy megmutassa követőinek, ő sem tökéletes.
márc. 16
14:24
Székelyföldi rajzfilmsorozat a magyar mozikban: tökéletes program az egész családnak (Life)
Március 17-ig még megtekinthető a Székelyföldi Legendárium animációs sorozata a mozikban!
márc. 16
14:24
Ebben az országban csak fehér bugyiban mehettek iskolába a lányok (Promotions)
Meg volt szabva a diákok számára, hogy milyen színű fehérneműt hordhatnak.

Keresés