Tahi Tóth László halálának évfordulóján a felesége arról nyilatkozott, hogyan érzi most magát, illetve mihez kezd az otthonukban lévő rengeteg holmival.
Ábrahám Edit 18 éven keresztül minden este a tévénézők otthonában járt, hiszen a Barátok közt Berényi Claudiájaként belopta magát a sorozatkedvelők szívébe. A színésznő most egy teljesen más terület felé kacsintgat: asztrológiát kezdett tanulni, hogy jobban megértse az élete történéseit.
Vajon hányan álmodoztunk már arról, hogy egyszer végigutazzuk a föld leghosszabb vasútvonalát?Most összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a három kontinenesen és 8 időzónán keresztül áthaladó bakancslistás vonatútról.
Los Angeles – Nem csillapodnak a kedélyek a tragikus filmforgatás körül, amelynek során Alec Baldwin véletlenül lelőtte az operatőr Halyna Hutchinst. Az özvegy ugyanis felháborodott és kifakadt, amiért a nejét megölő mozicsillag nem vállal semmilyen felelősséget a tettéért, csak másokra mutogat.
A belga kormány nemrég több reformot is elfogadott. Ezek egyike, hogy a munkavállalók kérhetik, hogy egy héten csak négy napot dolgozhassanak, és ezt csak alapos indokkal utasíthatja el a főnökük. Emellett munkaidőn túl nyugodtan ignorálhatják a munkahelyi telefonokat, semmilyen szankciót nem kapnak miatta.
A várandós Rácz-Guricza Dóra Instagramon rendszeresen posztol edzős fotókat, és bíztatja is a követpit arra, hogy várandósan is mozogjanak. Ezen kívül elárulta még, szerinte milyennek kell lennie egy terhes nőnek.
Vujity Tvrtko most sem rejtette véka alá véleményét: elárulta, mit gondol az orosz-ukrán háborús helyzetről, valamint azt is részletesen kifejtette, miért is olyan szörnyű az, ami jelenleg a két országban zajlik.
Mihalik Enikő és férje, Dávid élete kislányuk születésével lett teljes. A kis Eva Rose tavaly júniusban jött a világra és azóta bearanyozza szülei mindennapjait.
A Dal 2022 első elődöntős műsorában a tíz továbbjutó mellett egy extra fellépő is a színpadra lép. A versenyzők akusztikus verzióban térnek vissza a színpadra.
2022-ben, immár negyedik alkalommal indítja útjára a Mediaworks Hungary Zrt. a Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre március 22-ig jelentkezhetnek a 18-29 év közötti hölgyek a tunderszepek.hu oldalon. A dicsőség mellett értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.
Február 24-től látható a hazai mozikban a neves brit színész-rendező, Kenneth Branagh önéletrajzi filmje, amiben Belfast városának eseményeiről és a saját gyerekkoráról mesél. Ennek apropóján listára gyűjtöttük kedvenc filmjeinket, melyekben a legnagyobb alkotók mutatták be a mozivásznon a múltjukat.
A szabadulószobák izgalmas logikai fejtörőikkel, kreatív technológiai megoldásaikkal világszerte emberek millióit szórakoztatják nap mint nap. A népszerű játék nem is olyan régi, 2007-ben Japánban indult hódító útjára, lényege pedig az, hogy minél hamarabb megoldjuk a szobában található feladványokat, és kijussunk onnan a határidő lejárta előtt. Ta
Bajor Imre lánya, Lili az édesapja nyomdokaiba lépve a színházban találta meg a számításait. A fiatal lány abban az évben kezdett tanulni az egyetemen, amikor a közkedvelt művész elhunyt.
Csütörtök hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát. A keleti országrészből tömegek indultak meg Ukrajna belső régiói felé, és a háború elől sokan menekülnek a környező, biztonságos államokba. A reggeli órákban már hosszú sorokban álltak az autók a magyar-ukrán határátkelőknél.
Shonda Rhimes várva várt Netflix-sorozata, az "Inventing Anna" fantasztikus színészgárdával meséli el Anna Sorokin/Delvey hihetetlen, igaz történetét. Sorokin (álnevén Anna Delvey) dúsgazdag német örökösnőnek adta ki magát és közel 300 000 dollárt csalt ki bankoktól, szállodáktól, éttermektől, sőt még a barátaitól is.
Reggel óta magyar emberek ezreit foglalkoztatja a kérdés, hogy mi vár az országra a szomszédban kirobbant háborúban. Február 24-én hajnalban ugyanis Oroszország megtámadta Ukrajnát, rég nem látott méretű katonai konfliktust robbantva ki Európában.
Hatalmas botrányt kavart Rubint Réka balatonfüredi alakreform tábora, ahol sokak szerint többen nem úgy viselkedtek, ahogyan az egy hotelben megengedhető lett volna. A történtek után a szálloda tulajdonosa úgy határozott, hogy a Schobert család nem szervezhet több tábort a hotelbe. Rubint Réka ismét megszólalt az ügyben és kiállt a táborozói melle