Hazánkban először a Semmelweis Egyetemen végeztek két, rosszindulatú vesedaganatos betegen úgynevezett krioablációs eljárást. Ennek során a daganatszöveteket -40 Celsius fokon roncsolják. Az eljárás előnye, hogy a fagyasztás érzéstelenítő hatása révén altatás nélkül, csupán helyi érzéstelenítésben történhet, így mások mellett olyan idős szívbetegek
Morgan Freeman nevét több hollywoodi sikerfilm is jelzi, s nincs ma olyan ember a földön, aki ne látta volna legalább egy alakítását. A 84 éves színészt hosszú ideje mindig két arany karika fülbevalóval látni, s ha azt hiszed, mindezt csak divatból teszi, nagyon tévedsz.
Az OHNODY művésznév mögött rejlő énekes-dalszerző, Hegyi Dóri egy újabb videóval és dallal vezeti fel tavasszal megjelenő második nagylemezét. Az előző, Szívemben őrzöm című kisfilm finomságát most egy tőle szokatlanul brutális kisfilmmel ellensúlyozza, amiben egy eddig sohasem látott oldalával ismerkedhetünk meg.
Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal csütörtöktől vasárnapig tartó FeHoVa kiállítással foglalkozunk.
Az omikron variáns a tapasztalatok szerint - főleg az oltottak körében - általában nem okoz súlyos megbetegedést. A rossz hír azonban az, hiába estünk már át rajta, újra elkaphatjuk.
A hosszú hétvége miatt már március 12-én elkezdődnek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapjára tervezett programok - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Elmondta azt is, hogy március 15-én is csatlakozik majd a Békemenet a központi ünnepség programjához. Délután pedig a Kossuth téren
Nem csitul a botrány Damu Roland temetése körül. A színész halála óta a családtagok folyamatos veszekedéssel hívják fel magukra a figyelmet, a marakodás közepette pedig pontosan az elhunyt végakaratát hagyják figyelmen kívül.
Elálló fülek, hézagos fogsor, aknés bőr: csak néhány külső tulajdonság a sok közül, melyeket az eszményi és elérhetetlen tökéletességre törekedve igyekszünk minden erővel palástolni. Sokszor automatikusan gyenge pontjainkként is hivatkozunk ezekre. De gondoltál már arra, mi történne, ha rejtegetés és örökös szorongás helyett inkább kihangsúlyoznád
Még 2019 végén tűnt el az a magyar nő Hollandiában, akinek később az Oranje csatornából került elő a holtteste. A családanyát tetoválásai és a DNS-e alapján azonosította a holland rendőrség.
A ricinusolaj egy növényi olaj, amelyet kozmetikai és orvosi célokra is széles körben használnak. Jótékony hatással van a hajkoronára, természetes megoldás a haj növekedésének serkentésére, továbbá hidratálja a fejbőrt, enyhíti a korpásodást és simává, fényessé varázsolja a hajat. Ezek után van egy jó hírünk a számodra: a Notino is előrukkolt szupe
Szinte hihetetlen, de Kate Hudson legidősebb gyermeke már a 18-at is betöltötte. Ryder igazán jóképű fiatalemberré cseperedett, barátnője pedig egy híres hollywoodi rendező-színésznő házaspár lánya.
A súlyozott hulahoppkarika jótékony hatásairól ódákat lehetne zengeni. Karcsúsítja a derekat, feszesíti a hasat, a popsit, sőt, még a tartást is javítja.
Szerdán, 101 éves korában elhunyt Gail Halvorsen veterán amerikai pilóta, aki kis ejtőernyőkkel dobott le édességet a berlini gyerekeknek a háború utáni szovjet blokád idején.
Abii tetoválóként keresi a kenyerét és a művei messze a legkülönlegesebb tetoválások között kaphatna helyett. Gyönyörű témákat, madarakat, fákat, virágokat, valamint híres festők műveit dolgozza fel.
Az immár tíz éve közfeladatokat is ellátó polgárőrök mostantól a határvédelemben is részt vesznek. Munkájukhoz évi egymilliárd forintot kapnak a költségvetésből.
A szüleik nem előadóművészi pályára szánták őket, ezért mindketten csak titokban, a szobájuk magányában kezdtek el énekelni. Mára a zene lett a hivatásuk, ám az oda vezető út cseppet sem volt könnyű. Király Linda újrakezdéseiről, míg öccse, Viktor várva várt új kihívásáról mesélt a Ridikül vendégeként.
Ma tér haza Pekingből a gyorskorcsolyázó testvérpár. Liu Shaoang egy aranyat és két bronzot szerzett, Liu Shaolin Sándor a vegyes váltóban ért el harmadik helyezést; az aranyérmét elvették tőle.
Hamarosan kezdődik a farsangi időszak, így indulhat a jelmezkeresés és a tökéletes szalagos fánk receptjének vadászata is. Sokan idén januárban – a „veganuár" elnevezésű kihívás alatt – döntöttek a növényi alapú vagy tejmentes étrend kipróbálása mellett, nekik pedig még nagyobb kihívást jelenthet egy klasszikus farsangi menü összeállítása úgy, hogy
Amellett, hogy végre megtudtuk, mikor érkezik a negyedik évad, a Netflix nemrég azt is bejelentette, hogy szeretett sorozatunk az ötödik évaddal fog véget érni.
Nincs olyan ember, aki ne ismerné Madeleine McCann nevét, a kislány eltűnése ugyanis 15 éve foglalkoztatja a nyilvánosságot. A szülők nem tudták meggyászolni gyermeküket, mivel még mindig bíznak abban, hogy élve kerül elő. Egy német tévécsatornánál most azt állítják, hogy olyan információkhoz jutottak az eltűnésével gyanúsított Christian Brücknerre
Földessy Margitnak sok, ma már híres színész köszönheti, hogy a pályára került. Színitanodája messzeföldön híres, ha pedig hozzátesszük, hogy ő Malacka hangja a Micimackóban könnyen kitör rajtunk a rajongás. Édesanyja ikonikus sorozatában, a Szomszédok egyik részében is feltűnt.
Három új koronavírust fedeztek fel laoszi denevérekben, amelyek az emberre is átterjedhetnek. A laoszi Pasteur Intézet és a Laoszi Nemzeti Egyetem tudósai úgy vélik, hogy az eredményeik megerősítik a Covid-19 állati eredetére vonatkozó elméletet.