A Kaliforniában élő fiatal nő, a 20 éves Emma Roark még január 27-én tűnt el, öt nappal később holtan találtak rá az American River közelében. A vizsgálatok szerint a lányt megerőszakolták és bántalmazták, a DNS-tesztek alapján pedig az elkövetőt is elfogták.
Az ismert tévés immár három gyermek büszke apukája. Nem csodálkozhatunk, hogy a tegnap született kisfiúról már egy képet is megosztott közösségi oldalán.
Kembe Sorel 2014-ig aktívan sportolt, most pedig egy szerep kedvéért ismét visszatért a sportos életmódhoz. Szerinte a párkapcsolatunkra is jótékony hatást gyakorol, ha fittebbek vagyunk.
A Trónok harca gyönyörű színésznője és az egykori tini popszenzáció már egy másfél éves kislány boldog szülei. Sophie Turner és Joe Jonas mesterei annak, hogy a lehető legkevesebb információ szivárogjon ki a magánéletükről, így egyelőre azt sem erősítették meg, hogy újabb gyermekáldás előtt állnak, de néhány árulkodó jelet nem tudnak elrejteni, pél
A nap első felében az Oroszlánban lévő nagylelkű és büszke Hold quadrát fényszöge a Bika-Uránusszal tehet arról, hogy különc, lázadó, ingerlékeny leszel. A szerelemben és a kapcsolatokban a kielégületlen érzéki vágyak és a szabadság igénye konfliktushoz vagy szakításhoz vezethetnek. De a jó, nagyvonalú feleség megbocsát férjének, ha téved. Az esti
Kiderült, kit szeret évek óta Liu Shaoang, kétszeres olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó. A sportoló 2019 óta alkot egy párt Makoviny Tiffany magyar bajnok rúdtáncossal.
Ahogy megírtuk, a Rihanna bőrébe bújó Palya Bea esett ki a Sztárban Sztár vasárnapi adásból. A szexi dominaként színpadra álló énekesnő a műsor után a Life.hu-nak nyilatkozott.
Számon tartja a Fidesz politikusainak (vélt vagy valós) származását Márki-Zay Péter – ez derült ki a baloldal jelöltjének egyik korábbi nyilatkozatából.
A legendás modell és színésznő Brooke Shields félmeztelenül pózolt a Jordache Jeans kampányának az inkluzivitás és a testpozitivitás jegyében. „Ez az én 56 éves testem” – nyilatkozta.
Tavaly a magyar gazdaság 7,1 százalékkal nőtt, ezzel a magyar gazdaságtörténet legnagyobb éves növekedése lett a 2021-es - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Három napja vesztette életét a sátoraljaújhelyi Papp Milán. A hatéves kisfiú a barátjával játszott, amikor leszakadt alatta a Ronyva-patak jegye. Holttestét az édesapa emelte ki a vízből.
Modern és viszonylag kényelmes világunkban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy még ma, a XXI. században is akadnak a Földnek olyan pontjai, ahol emberek milliói élnek elképesztő körülmények között.
Számon tartja a Fidesz politikusainak (vélt vagy valós) származását Márki-Zay Péter – ez derült ki a baloldal jelöltjének egyik korábbi nyilatkozatából. Miután Márki-Zay szombati fonyódi fórumán, a jobbikos jelöltet támogatva, arról beszélt, hogy a baloldali összefogás külön-külön is képviseli a fasisztákat és a kommunistákat, a Mediaworks Hírcentr
Dr. Mangó Gabriella a Facebook-oldalán írt arról, hogy az elmúlt napokban több szülő jelezte, hogy a gyermekénél a lázat, köhögést követően hasmenés jelentkezett az omikron-fertőzés következtében. Az orvos úgy véli, ezt a mutációt sem szabad elbagatellizálni.
Megerősödve tért vissza Dominikára, az Exatlon Hungary All Star évadába Nagy Dani. A Kihívók tavalyi csapatkapitánya ma este csatlakozik a kékekhez, hatalmas reményekkel indult útnak. Imádott felesége második gyermekükkel várandós, és a versenyző nem is titkolja, ha beindulna a szülés, a döntő napján is repülőre szállna.
A baloldal annyira elkeseredett, hogy mindent megtenne a hatalomért - jelentette ki a Xxi. Század Intézet vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.