Nagyot robbant a Netflix dokumentumfilm-sorozata, a Harry és Meghan, amely teljesen új megvilágításba helyezi a párról eddig kialakult képet. Az pedig már a bevezetőből kiderült, hogy az esküvőt mindketten egy hatalmas bulinak élték meg, amire bizonyítékunk is van!
A vádlott idén tavasszal elhatározta, hogy egy általa használt platós kisteherautóval tulajdonít el parkoló gépkocsikat Budapest különböző kerületeiből.
Az izlandiak egy gonosz macska elől rejtőzködnek, Norvégiában eldugják a seprűket, az írek 12 állomásból álló kocsmatúrára indulnak, a finneknél pedig a Karácsonyi Béke nyilatkozat felolvasásával indul az ünnep. Ahány ország, annyi karácsonyi szokás.
Szabó Zsófi nemrég szőke tincseit karamell színűre festette, amivel nagyszerűen igazodott az ősz lenyűgöző árnyalataihoz és még egy frufrut is bevállalt.
Bár az orvosok azt jósolták, Szőcs Reninek nem lehet természetes úton gyermeke, az énekesnővel valóságos csoda történt, ugyanis első gyermekét hordja a szíve alatt.
A tévénézők nagy örömére visszatér a magyar sorozatgyártás "újkorának" egyik legsikeresebb szériája. A hírt nemrég jelentették be, és arra is fény derült, vajon kik alakítják majd a szereplőket két év kihagyás után. Izgalmakkal teli epizódoknak nézhetünk elébe!
„Nem egészséges versengés volt köztünk” – mondták a Reggeliben a Bódi testvérek. A három fiatal fiú, Bence, Hunor és Megyer saját bevallása szerint nem büszke a múltjára, csak a pénz, a drogok és a nők bűvkörében éltek. Mostanra azonban vállalják hibáikat, és próbálnak másoknak segíteni abban, hogy megtalálják, mi az igazán fontos az életben.
A műsorvezető mindig is úgy élte az életét, hogy nem titkolta, ha nehezebb periódusa van. Mostanra még inkább úgy érzi, hogy fel kell vállalni azt is, ha a helyzet nem épp a legrózsásabb.
Rács mögött várja korrupció gyanúja miatt az igazságszolgáltatás következő lépését a korrupció elleni harc „élharcosa”, a más országokat magas lóról kioktató és a Magyarország elleni támadásokban is aktívan résztvevő európai szocialista politikusnő, nem mellesleg az Európai Parlament alelnöke –, Eva Kaili.
A pandémia után most először állt közönség elé Mariah Carey. Az amerikai énekesnő ráadásul nem egyedül, hanem kislányával lépett színpadra és rögtön egy duettel lepték meg a hallgatóságot.
Magyarország, ahogy eddig is, továbbra is kész humanitárius segítséget nyújtani Ukrajnának - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Vöröskereszt véradókamionjának és újabb segélyszállítmányának indulásakor hétfőn Budapesten.
A lajstromon természetesen szerepel Johnny Depp és Amber Heard, a pofozkodó Will Smith, de a Stranger Things, az Eufória és az új Top Gun sem maradt le róla.
A Sztárban sztár leszek! fináléjában - ahogy azt már megszokhattuk - Köllő Babett ismét egy extravagáns ruhát viselt. A gyönyörű, flitteres, uszályos költeményt Majka sem hagyta szó nélkül.
Novák Katalin köztársasági elnök a Twitter-oldalán üzent Giorgia Meloni olasz miniszterelnöknek, amiben az együttérzését küldi a politikusnak, aki az egyik barátnője halála miatt gyászol.
A miniszterelnök jól ismerte annak a három nőnek az egyikét, akiket vasárnap agyonlőttek egy lakógyűlésen Rómában. Megható szavakkal emlékezett meg a családanyáról a közösségi oldalán.
A divat olykor ciklikusan ismétli önmagát, egy ideje a kétezres évekből jól ismert – szeretett vagy éppen irtózatosnak titulált – trendeket is egyre gyakrabban láthatjuk visszatérni a vörös szőnyegen és a kifutókon. Katie Holmesnak sikerült a lehető legfurcsábbat választania.
Kedvenc álompárunk, Jennifer Lopez és Ben Affleck napról napra szerelmesebbek! A napokban lencsevégre kapták őket, ahogy ölelkezve sétálnak Santa Monica utcáin és annyira imádnivalóak, hogy egyszerűen nem lehet megunni őket!
Szabó Pál húsz éven keresztül volt profi bokszoló, dolgozott rendőrként, jelenleg pedig Majka személyi testőre. Emellett viszont már 15 éve végez karitatív munkát, amiért felterjesztették a Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjra.