A mulatós rapper az elmúlt 9 évben nem ivott egy korty alkoholt sem, előtte azonban hosszú évekig a rabja volt. Többször kicsúszott a lába alól a talaj, csak a társának köszönheti, hogy végül sikerült rászoknia a józanságra.
Sofía Vergara és Joe Manganiello nemrég ünnepelték hetedik házassági évfordulójukat, melynek alkalmából a kortalan kolumbiai szépség beragyogta az estét.
A Karib-tenger kalózai színésze a pletykák szerint öt évvel a legutóbbi film, a Salazar bosszúja megjelenése után újra Jack Sparrow kapitány szerepét játssza a franchise-ban.
Adam Levine és Behati Prinsloo harmadik gyermeküket várják, Behati alakja pedig bombasztikus, sőt, a várandósság még inkább megszépíti a gyönyörű modellt. Erről te is meggyőződhetsz, ha megnézed a fehérneműs képeit!
A visegrádi csoportot (V4) közös érdekek egyesítik, fontos stratégiai együttműködésről van szó, amely megvédi a közép-európai országokat más nagy érdekcsoportokkal szemben - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön Varsóban.
Nyolc könnyű sérültet vittek kórházba, miután összeütközött két busz kedd reggel a XVII. kerületi Helikopter úton. Most kiderült, hogyan történhetett a baleset.
93 éves korában elhunyt a Budapesti Operettszínház örökös tagja, Arányi Adrienn. A szomorú hírt a Budapesti Operettszínház közölte a közösségi oldalán.
A brit hatóságok az 1950-es években utat építettek Larabangában, egy muzulmán közösségben Ghána északi régiójában, és egy titokzatos követ találtak az építkezés közben az út közepén.
Karácsony előtt egy hónappal mindenki számára nyilvánossá vált, hogy a 2022-ben melyik ünnepi édesség érdemelte ki az Év Szaloncukra kitüntető címet. Idén 186 édesség közül kellett a zsűrinek eldöntenie, hogy melyik is legek legjobbja.
Daniel Craigre egy szavunk sem lehet, szokásos elegáns szmokingjában vette le a lábukról a nőket az idén hatvanadik évfordulóját ünneplő James Bond-filmek paritján.
Sokkoló történet látott napvilágot az Egyesült Államok-beli Chatham megyében. Egy édesanya 20 hónapos gyermeke eltűnését jelentette be a rendőrségen. Most a 22 éves Leilani Simont azzal vádolják, hogy ő ölte meg a babát.
Elhunyt Béres János Kossuth-díjas furulyaművész. A zenepedagógus, népzenekutató szerdán Budapesten 92 éves korában halt meg - közölte felesége csütörtökön az Mti-vel.
Bereczki Zoltán hazánk egyik legnépszerűbb és legkeresettebb színésze, énekese, valamint televíziós személyisége. Noha sokat szerepel a nyilvánosság előtt, vannak olyan dolgok az életében, amikről még a legnagyobb rajongói sem hallottak eddig.
2022 őszén egy multiverzum-plaform és divatmárka közötti kollaborációt aligha kell újdonságként bevezetni. A Glamour olvasói is találkozhattak már az NFT-kt és divat ötvöződésével, s a magyar divat is nagyon hamar mozdult el a metaverzum felfedezése felé a 2021-es, majd 2022-es, a Budapest Central European Fashion Week keretében, a Decentralandben
Az eddigi jelek szerint sikerült elérni, hogy Magyarország mentességet kapjon a tervezett európai uniós olajársapka alól, ami lényeges az ellátásbiztonság garantálásának szempontjából, de több veszélyes javaslat még az asztalon van - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.
A @timevoyaging néven posztoló TikTok-felhasználó valódi időutazónak mondja magát, állítása szerint nincsenek sokan: a legtöbben, akik azt mondják, hogy képesek ugrálni az időben, csalók. De nem ő!
Elképesztően elhivatott, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy már gyermekkora óta tudta, hogy színésznő akar lenni. Inspiráló mind szakmailag, mind emberileg, mert sikerek ide vagy oda, ő is megjárta a poklok poklát - és kijött belőle.
Hetekig nem tudott visszamenni a közös lakásba Benjámin, a súlyosan megsérült balerina, Tóth Niki vőlegénye. A balett-táncos haragot érez és szeretne négy fal között elbeszélgetni a tragédia felelősével.
2018-ban robbant a hír, miszerint Novodomszky Éva és férje, Salvo házassága tönkrement. A pár házasságának válsága nem volt újkeletű, már akkor másfél éve külön éltek, csak nem beszéltek róla. A műsorvezető hosszú idő után most újra mesélt a magánéletéről és elárulta, mivel foglalkozik a hétköznapokban.
Rengeteg munka és kitartás meghozta a gyümölcsét, Oczella Eszter büszként számolt be a közösségi oldalán arról, hogy három hét múlva a Mr. Olympián fogja képviselni hazánkat Las Vegasban.
Évek óta szenvednek a netes csalók miatt Bódiék, a hatóságoktól is kértek már segítséget, ám nem tudták kideríteni, kik húzódnak meg a kamuprofilok mögött.
A Pókember 39 éves sztárja, Andrew Garfield és a Bridgerton család 27 éves színésznője, Phoebe Dynevor szerdán, a GQ Man Of The Year díjátadógáláján jött össze, és azóta is elválaszthatatlanok.
A gyógyszerészként dolgozó Evelinnek rögeszméjévé vált, hogy gyermeke fejletlen, ő pedig nem jó anya. Az asszony ennek hatása alatt a kötelező orvosi vizsgálat előtt fojtotta fürdőkádba a kisfiát.