Kevesen tudják Pogány Juditról, hogy pályája kezdetén annyira zavarta őt jellegzetes hangja, hogy kis híján felhagyott a színészettel. Erről is mesélt a színművész a Mi lenne, ha... című podcastban, de betekintést engedett kissé a gyermekkorába is, amely – az ő szavaival élve – egyszerre volt elképesztően boldog és fájdalommal teli. Azt is elárulta
Attila egyik rajongója nekiszegezte a kérdést: mennyi pénzt kaptál ezért a műsorért? A Nagy Ő alaposan átgondolta, feleljen-e, de végül kielégítette a követője kíváncsiságát.
A magas infláció – ahogy a gazdaság minden területére – a munkaerőpiacra is jelentős hatást gyakorol. A következmény ágazatonként és piaconként eltérő lehet, de általános jelenség, hogy ellentétes hatásokat mérlegelve kell a szakembereknek döntéseket hozniuk: a növekvő kiadásaik mellett igyekeznek megtartani a munkavállalóikat, akiknek a megélhetés
Az X-Faktor mentora, Herceg Erika sosem tagadta, hogy korábban is feküdt már kés alá, most pedig arról beszélt, a közeljövőben mikor tervez plasztikai beavatkozást.
Babicsek Bernát szüleinek szerdán újra át kellett élniük a fiuk halálával kapcsolatos történéseket, a nyomozók ugyanis rekonstruálták a tragédia éjszakáját.
Catherine Zeta-Jones lenyűgözte a közönséget a Wednesday című sorozat premierjén: olyan bámulatosan festett a vörös szőnyegen, hogy csakis szuperlatívuszokban tudunk beszélni róla.
Az V. kerületi önkormányzata számos, kellő körültekintéssel meghozott intézkedéssel gondoskodik arról, hogy az idén is minél inkább gondtalanul és ünnepi hangulatban teljen az adventi időszak: díszkivilágítás, betlehemek, karácsonyfák, a Szent István és a Vörösmarty téren karácsonyi vásárok várják az érdeklődőket.
Két sofőr veszett össze Floridában az úton, szemtanúk szerint mindketten szabálytalanul vezettek. Az egyik büntetőfékezett, ezért a másik fegyvert rántott.
Zámbó Krisztián exét küldte haza a Nagy Ő című műsorban Árpa Attila szerdán. Beatrix három évig volt együtt az énekessel, aki a mai napig jó szívvel emlékszik vissza rá.
Miley Cyrus édesapja, úgy tűnik, nem hisz a klasszikus ünneplésben. A country-sztár szerint nincs szükség sem térdeplésre, sem jegygyűrűre ahhoz, hogy egy lánykérés meghitt legyen.
A színésznő csütörtökön a közösségi médiában jelentette be, hogy "örökké hálás lesz a szeretet és a támogatás miatt", amit az elmúlt 19 évadban kapott Meredith Gray karakterét alakítva az ABC sikersorozatában.
Elengedte régi sérelmeit Peller Anna, akit ma már mindenki úgy ismer, mint egy végtelenül kedves és mosolygós színész-műsorvezetőt. Csak kevesen tudják, hogy Annát gyerekkorában sokan bántották a túlsúlya és a szemüvege miatt. Mára már túllépett ezeken.
Nem mindenki vágyik hatalmas esküvőre, ahol a barátok és rég nem látott rokonok, ismeretlen ismerősök ujjonganak az ifjú pár boldogságának, és persze mulatnak hajnalig.
MC Hawer októberben ment kórházba, miután 200 volt a vérnyomása. A mulatós sztár akkor azt mondta, egy hónap múlva ismét orvoshoz kell mennie, ahol most gyógyszereket kapott.
Történetük júniusban, a válogatással kezdődött, szombat este pedig kiderül, ki fogja megnyeri az X-Faktor 2022-es évadát. A Fókusz riportere a három döntőssel, Lucával, Bernivel és Kevinnel felidézte, hogyan jutott a mátyásföldi lány, a gyergyószentmiklósi kosaras és a jászberényi lovászfiú a fináléig. Elmondták, mire fordítanák nyereményük kisebb
Elrendelte a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája pénteken harminc napra annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint meggyilkolta a feleségét - tájékoztatta Papp Judit, a Szolnoki Törvényszék szóvivője az MTI-t.
10 év és 2405 epizód elteltével péntek este utolsó éjjelüket és nappalukat töltik az RTL2 képernyőjén és egyúttal a nézők otthonában Lali, Gábor, Joe és a többiek. Az utolsó képkockákat könnyes szemmel nézték a sorozat sztárjai. Hosszú évek érzelmei törtek fel belőlük, és bár most egy korszak lezárult, a közös emlékek örökre összekötik majd őket.
Elrendelte a rendőrökre lövöldöző embercsempészek letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben az MTI-vel pénteken.