Opitz Barbi rajongóinak szemet szúrt, hogy megfogyatkoztak a párjával közös képek az énekesnő Instagram-oldalán, attól féltek, ez szakítást jelez. Barbi most eloszlatta a kétségeket.
A lengyel területen történt keddi robbanás ügyében tegnap összeült lengyel minisztertanács nemzetbiztonsági és védelmi ügyekkel foglalkozó bizottsága. „Az ügyészek egy csapata több órája dolgozik a helyszínen az általuk felügyelt szolgálatokkal és szakértőkkel együtt" – írta – „Szolgálataink jelenleg a helyszínen vannak, hogy tisztázzák a kialakul
Spiegelhalter László már a második ciklusát tölti szülőfalujának élén. A Dj szíve mindig is idekötötte, és örömmel vállal szerepet lakhelyének szépülésében. Mára sokan úgy emlegetik csak, hogy „Dj Polgi”.
45. születésnapját ünnepli a világhírű Gyllenhaal testvérpár női tagja, aki igazi művészcsaládból indulva lett hollywoodi sztár, hogy aztán az utóbbi években már valami másra koncentráljon. Az alábbi érdekességeket pedig talán te sem tudtad róla!
A 19 éves diák nőtársait legyőzve nyerte meg a rangos versenyt. A kommentelők félnek, hogy a jövőben az ilyen versenyeken „ellopják a lehetőséget a női versenyzőktől”.
A csinos híresség egy gondolatébresztő Instagram-bejegyzésében mesélte el: tulajdonképpen a vakvéletlennek köszönhető, hogy még mindig az élők sorában van.
A Nagy Ő tegnapi adásában kiosztotta az első rózsát Árpa Attila, amit Bogi kapott. A lány nagyon magabiztos volt, az első pillanattól kezdve tudta, hogy ő fogja kapni az első virágszálat.
Daniela Spanic-ot október végén érte véres támadás Mexikóvárosban. Testvére, Gabriela Spanic a budapesti reptéren mesélte el a Borsnak a sokkoló részleteket.
Okkal nem kürtöli szét, kivel randevúzik éppen, de nagyon úgy tűnik, hogy Brad Pitt ismét boldog. Ráadásul egy nemrég felszabadult hírességről van szó, akinek alig két hónapja még a válásáról cikkeztek.
2023. január 1-jétől gyökeresen megváltozik az autósok élete a Rendőrség közleménye szerint. Igaz, ez a változás csak a magyar jogsival és honosított autóval rendelkezőket érinti.
Lényegtelennek látszó, ugyanakkor mégis hangsúlyosnak tűnő változás történt a Kúria épületében: a korábban üresen álló, csak nevével jelzett keretbe a napokban visszakerült a nyilaskeresztes korszakban elnöki tisztséget betöltő főbíró, Szemák Jenő portréja.
Öt év együttlét után komoly döntést hozott Béres Anett: külön utakon folytatják a jövőben kedvesével, akikkel az elmúlt években több alkalommal is szétváltak.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma elmagyarázza, mely Leszálló Holdcsomópontú csillagjegyek kezelik a legnehezebben a válsághelyzeteket.
Zóra, a hatéves kislány, aki vasárnap délután tűnt el egy péri tanyáról, jól van, de ha meghallja, hogy róla van szó a rádióban, kikapcsoltatja a szüleivel.
A pezsgő az italok világában pont olyan, mint a macska az állatok világában: misztikus, elegáns, kiszámíthatatlan és felejthetetlen. Nem véletlen, hogy nincs olyan ember a Földön, akinek ne lenne meg róla a véleménye - akár a macskáról, akár a pezsgőről -, általában vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem, de semlegesség, az nincs.
A nőies külső egy küzdeni képes anyát takar, aki mindent megtesz azért, hogy a tragédia után egyensúlyban maradjon, mert már nem csak önmagáért felelős.
Karácsony Gergely bejelentette, hogy egy egytonnás generátort és két hőlégfúvót küldtek az ukrán fővárosnak. Úgy néz ki, hogy Karácsony valamikori elődje, Demszky Gábor exfőpolgármester szállíthatta le az eszközöket.