Visszatér a Dancing with the Stars színpadára Kinizsi Ottó. A tavalyi ezüstérmes azért is örült a felkérésnek, mert újra hódolhat szenvedélyének, hiszen korábban azt tervezte, a műsor után is folytatja a táncot, ám az élet közbeszólt.
A kiadvány első nyilvános bemutatója évek óta igazodik Tünde születésnapjához – azt meg már jó ideje jótékony homály fedi, hogy az amúgy kortalan díva hány éves. Ez már a 21. Kiszel-naptár a sorban, tehát van mire visszatekinteni. Bár sokszor úgy tűnik, hogy Tünde körül megállt az idő, azért vannak dolgok, amik változnak – erotikus fotózást például
A trencséni ipari iskolában nyomoznak egy helyi tornatanár miatt, akinek a meztelen fotója iskoláslányok mobiltelefonjain jelent meg. Az eddigi eredmények szerint a tanár küldte őket.
Jeffrey Dahmer neve a Netflix róla szóló sorozata miatt vált újra közbeszéd tárgyává. Kiderült, hogy a sorozatgyilkosnak két magyar származású osztálytársa is volt. Egyikük nyilatkozott arról, hogy az iskolában milyennek ismerték a később szörnyeteggé vált embert.
Hárman megsérültek, egyikük súlyosan, amikor egy személygépkocsi és egy menetrend szerinti autóbusz összeütközött péntek délután a Zala megyei Rédics közelében.
A Titanic és A Visszatérő sztárjánál köztudott, hogy mindig fiatal és csinos hölgyekbe habarodik bele. A pénteken 48 éves Leonardo DiCaprio barátnőinek maximum korhatára eddig általában a 25 év volt, amit úgy látszik most megtört. A 27 éves Gigi Hadidnak a Hollywoodi filmcsillag sem tudott ellenállni.