Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Kos fizetésemelést kaphat, a Bika kihasználhat egy váratlan lehetőséget, a Bak flört célpontja lehet. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Vajna Tímea ma ünnepli negyvenedik születésnapját. Ezen a jeles napon úgy döntött, nem bánkódik, inkább készíttetett magáról egy videót, amelyen jól látszik, nem kell aggódnia a kora miatt.
Korábban kérdéses volt, hogy Komár László lánya megkapja-e apja hagyatékát, azonban most már biztos: el fogják juttatni valahogy a lánynak az apja üzenetét.
A héten három napot ülésezik a héten az országgyűlés: hétfőn több, az Európai Bizottsággal való megegyezéshez szükséges törvényjavaslat szerepel a napirenden.
A TV2 hamarosan induló napi realityjében sztárpárok versenyeznek egymással és az idővel a fődíjért, és a legextrémebb fizikai erőpróbákon próbálják meg leküzdeni félelmeiket és korlátaikat. A Párharc október 17- én indul a TV2-n.
Az emberek egy része imádja az összeesküvés-elméleteket. A világunk ma már úgy működik, hogy ha felröppen egy hír, hogy valahol történt valami, mérget lehet rá venni, hogy hamarosan megjelennek azok a teória gyártók, akik szerint nem úgy volt, hanem máshogy, mások pedig meg vannak győződve arról, hogy nem is volt semmi.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Nyerő Páros szereplője Young G. Béci és Baukó Éva az interneten keveredtek nyilvános vitába. Béci Alekoszt is megemlítette az egyik bejegyzésében, most az egykori VV-nyertes is kifejtette a véleményét és visszaszólt a rappernek.
Sorra jelennek meg a brit királyi családról szóló könyvek, melyekben rendre lehull a lepel a família legféltettebben őrzött titkairól is – most ismét Meghan Markle volt a soros, akiről kiderült, hogy nem akármilyen fülbevalóval mutatkozott több alkalommal is…
Szakcsi Lakatos Béla Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt, a Nemzet Művészét a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.
Játssz és nyerd meg a 10 db páros belépő egyikét a kiállítására, amit a Cnn a világ Top 10 kihagyhatatlan kiállítása közé sorolt, a The Art of the Brick-re!
Aki kipróbált már néhány fogyókúrát, az pontosan tudja, hogy nem minden diéta működik százszázalékosan. Ráadásul csak kevés olyan létezik, amelynek a hatékonyságát komoly tanulmányok igazolják – írja a grazia-magazin.de. Azonban van egy olyan módszer, amely a szakértők szerint garantáltan működik, nézzük, melyik ez!
Hugh Jackman megjárta a hadak útját: körülbelül egy évtizeddel ezelőtt diagnosztizálták bőrrákkal, azóta pedig hatszor újult ki a betegsége. Az ausztrál származású színészlegenda ennek ellenére rendíthetetlenül dolgozik, sőt nemsokára ismét magára öltheti legikonikusabb szerepét.
A Sztárban Sztár leszek! szombati adásában kiderült, ki az a 3-3 versenyző, aki Köllő Babett és Majka csapatának a tagja lett. A vasárnapi adásban a másik két Mester, Tóth Gabi és Pápai Joci is meghozta a döntését így összeállt a végleges mezőny. A mesterek között azonban ismét akadtak feszültebb pillanatok.
Két héttel ominózus vallomása után, miszerint, ha fizikailag nem is csalta meg feleségét, viszont átlépett egy bizonyos határt, amit szeretne jóvá tenni, Adam Levine színpadra állt, és mindent elkövetett, hogy ezen a platformon is kifejezze feleségének, Behati Prinsloonak, hogy kizárólag ő létezik számára.
A furcsa koffert egy rejtélyes, öltönyös fantom hagyta a recepción, majd a férfi eltűnt, azóta sem találják. A táska miatt viszont az egész besztercebányai kórházat ki kellett üríteni, még a műtéteket is félbehagyták.
A mai napig számos fellépése van, szép számmal akadnak rajongói is, valami miatt mégsem láthatjuk a képernyőn Tabáni Istvánt. 2009-ben az egész ország a szívébe zárta, amikor az RTL Klub tehetségkutatóját, a Csillag születik második szériáját megnyerte, és az énekes ma is szívesen szerepelne újra tévéműsorokban.