Újra áll a bál a Kardashian családban, miután kiderült, hogy Tristan Thompson még 2020 decemberében titokban megkérte Kholé kezét, ám végül csalódnia kellett.
A 16 éves Amber Gibson eltűnését tavaly november 26-án jelentette a családja. Eleinte abban reménykedtek, hogy csak elszökött, de két nap múlva egy erdős területen megtalálták a holttestét.
Meglepő dolgokat árult el a hollywoodi sztár és a felesége a CBS Morning című tévéműsorban – Clooney és Amal a születésük óta rejtegetett ikreikről mesélt.
Nem mindennapi következtetésre jutott egy szakértő, aki a királyi család életével foglalkozik. A sussexi hercegi pár egy újabb elégedetlenségére derült fény.
Többször is hírt adtunk Fábián Rolandról, aki rövid időn belül harmadjára nézett szembe a rákkal. A Mosollyal a rák ellen alapítvány megálmodója ezt az ütközetet elveszítette: a tragikus hírről felesége számolt be.
A nyugdíjas asszonyhoz először betört a négy férfi, majd brutálisan összeverték, később pedig még meg is becstelenítették, mielőtt végül kirabolták volna.
Az ősz a szőlő fő szezonja. A szőlő nemcsak egészséges, hanem a konyhában is remekül felhasználható. Egyfelől szinte minden része ehető a megfelelő módon elkészítve, másfelől nagyon sokféleképpen építhetjük be a család étrendjébe.
A Barátok közt Balogh Nórája, Varga Izabella nem tétlenkedik, mióta a sorozat véget ért. A gyönyörű színésznő most elárulta, mi mindennel foglalkozik a hétköznapokban.
Hétfőn kora délután történt a szörnyű baleset a romániai Arad megye Kürtös ipari övezetének egyik gyárában. Egy 37 éves férfi keze beszorult a présgépbe, ami végül tőből leszakította a karját.
Szakított 22 éves barátnőjével az a brit férfi, aki 10 nappal azután, hogy az ukrán menekült lányt befogadta a családja, elhagyta érte a feleségét és a gyerekeit. Ám a románc nem tartott sokáig: négy hónappal azután, hogy összejöttek, a férfi már véget is vetett a kapcsolatnak.
Az első októberi héten nagyon különleges álmaink lehetnek egy különleges bolygóállásnak köszönhetően. Ha ébredés után emlékszünk az álmokra, érdemes feljegyezni azokat, mert fontos információt jelezhetnek. Még az is lehetséges, hogy a jövőt álmodhatjuk meg...
A férfi 14, kilenc év körüli kisfiút rontott meg, az erőszak után pedig alkohollal próbálta meg elhallgattatni őket. Tárgyalásán azt mondta: így akarta fegyelmezni a kicsiket.
A háromgyermekes édesanya lányának kutyájával szundikált délután, amikor a kis csivavának durva hasmenése lett, amiből az anyuka szájába is jutott egy kevés. Az utána lévő borzalmakra senki nem számított.
Kedden több mint kétszázezer fontért kelt el David Bowie Starman című 1972-es slágerének eredeti, kézzel írott szövege - közölte a zenei relikviák árverésével foglalkozó Omega Auctions.
Egyelőre nem tudni, hogyan is kerülhetett egy kocsi a folyóba, amiben két férfi holttestét is megtalálták. A kocsi és a testek már minimum két napja a vízben lebeghettek.
Kis-Dobó Ági és férje, Kis-Dobó Csaba úgy döntöttek, hogy drága ajándékok helyett élményt ajándékoznak elsőszülött fiuknak születésnapja alkalmából: észszerű keretek között igent mondtak Benedikt kívánságaira, illetve hatalmas felelősséggel lepték meg.
Reagálhatott volna igazi vesztes módjára, cinikusan és keserűen is, Jennifer Lopez exe, Alex Rodriguez viszont ennél sokkal értebben konstatálta a tényt, miszerint az énekesnő Ben Affleck mellett találta meg a boldogságot, miután ők szakítottak. És ezzel, hogy őszinték legyünk, elképesztően nagyot nőtt a szemünkben.