Kamillának nem volt egyszerű dolga, amikor hozzáment Károlyhoz, hiszen két mostohafiút is kapott saját, vér szerinti gyermekei mellé – bár Vilmossal viszonylag gyorsan megtalálta a közös hangot, Harryvel ez a mai napig nem sikerült…
Az Oscar-jelölt színésznőért nemcsak a filmjei miatt rajongunk annyira, hanem azért is, mert kiáll az olyan, számára fontos kérdések mellett, mint a testpozitivitás, egyúttal harcol a body shaming ellen.
Karácsony Gergely a Facebook-oldalán fakadt ki arról, hogy a kormány tizenháromszorosára emelte a szociális, oktatási és egészségügyi intézmények által fizetendő távhődíjat, de elmondása szerint ez még csak a jéghegy csúcsa.
Akiben esetleg maradtak még kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy Meghan Markle és Harry herceg mennyire erős, és egymást folyamatosan támogató pár, annak sok szeretettel küldjük a róluk készült portréfotókat. Tökéletes bizonyítéka, hogy a szeretet a legerősebb szövetséges.
Pottyondy Edina abbahagyja egy időre a politizálást, folytatja az influenszerkedést és a közösségi médiás tartalomgyártást. A Momentum Mozgalom volt elnökségi tagja nemrégiben osztotta meg ezt a döntését a követőtáborával.
Lady Marina Windsor sokak szerint a nagybetűs, valódi nő, aki természetes szépsége és sugárzó mosolya miatt sok ember szívébe belopta magát – habár egykor ő is a brit uralkodóház öröklési sorrendjének tagja volt, 2008-ban eltávolították őt a trón várományosai közül, aminek igencsak érdekes oka van…
Kanye Westnek nemcsak a tehetsége páratlan, ahhoz is nagyon ért, hogy amerre csak jár, vitatható helyzetekbe keverje magát – így történt ez a párizsi divathéten is.
Profi, tehetséges, sikeres, az ő életéből természetesen nem hiányozhatnak a kulináris élvezetek. Wossala Rozina hosszú idő után újra kamera elé állt, a Troll a konyhában című főzőműsorban tért vissza a képernyőre.
A Nyerő Párosban minden eddiginél elszántabb sztárpárok akarnak bizonyítani a feladatokban a többieknek, a nézőknek és egymásnak is, hogy megérdemlik a győzelmet. Zdroba Patrik és szerelme, Bádoki Betti a nagy feszültség miatt annyira összekaptak, hogy az énekes kimondta, szeretné feladni a játékot.
Létrejön az Integritás Hatóság, a kormányzati jogszabálytervezetek 90 százaléka kerül társadalmi egyeztetésre és változnak a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szabályok - ezeket a törvényeket fogadta el az Országgyűlés az EU-támogatások lehívhatósága érdekében.
Saját bevallása szerint meglepően mély a hangja, mi viszont határozottan a tehetségéért és a bátorságáért szeretjük annyira. Florence Pugh rendre bebizonyítja, hogy nem különösen hatják meg a kritikák. Na nem a szakmai kritikák, hiszen folyamatosan dicséretekkel halmozzák el, hanem a testét érintő, kéretlen, és főként férfiaktól érkező megjegyzések
Különleges feladat vár a Magna Cum Laude zenekar frontemberére: Mező Misi A Dal című műsor zsűrijeként korábban már belekóstolt a televíziózásba, most pedig új szerepben próbálja ki magát.
Lakatos Márk a tőle megszokott stílusban egy újabb érdekes kérdést vetett fel a TikTok-oldalán a követőinek, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy vajon G.w.M-ből milyen csaj lehetne egy 10-es skálán.
Szeptember utolsó napján jelent meg a GLAMOUR Book második kiadványa. Egy fergeteges partival ünnepeltük meg a jövőt vizsgáló bookazine-t, melynek az Országos Széchényi Könyvtár adott otthont. Nézd meg a partiról készült videót!
Erős Antónia vasárnap az 52. születésnapját, hétfőn pedig immáron a 25. házassági évfordulóját ünnepelhette a férjével. Napjaink egyik legismertebb híradósa most több fotót is megosztott közösségi oldalán az ünneplésről.