Október 27-én kerül a hazai mozikba a Krokodili című családi vígjáték, ami egy valószerűtlen barátság történetét meséli el egy magányos kisfiú és egy házias, éneklő krokodil között. A krokodiloknak persze a legtöbbször nem ilyen bájos arcát mutatják be a mozifilmek, mint az az alábbi válogatásunkból is kiderül.
Meghan Markle kezeslábasát szemeteszsákhoz hasonlították a rosszindulatú kommentek a közösségi médiában, amihez a ruhadarab tervezőjének is volt egy-két szava.
Egy ausztrál rádiónak adott interjút Larz, aki 2020-ban került a címlapokra, hogy megnyalta egy vécécsészét egy „koronavírus-kihívás" miatt. A beszélgetésben az influencer azt mondta, hogy nem hajlandó beszélni a családtagjaival, mert nincs annyi követőjük, mint neki.
Zimány Linda újra tánccipőt húzott, ráadásul nem is akárki oldalán, ugyanis Bődi Dénessel, a Dancing with the Stars-os partnerével jelentkezett be ismét a próbateremből. Annyit elárult, hogy egy nagy meglepetéssel készülnek a halloweenra.
Bár nem minden hazai ismert embert ráz meg anyagilag az infláció, a rezsirobbanás és a forint gyengülése, sokan reagáltak keresetlen szavakkal egy-egy nyugtát, számlát vagy árfolyamhírt szemlélve.
Tomán Szabinával kapcsolatban szinte senkiben sem merül fel, hogy nem elégedett magával. A modellkedéssel töltött évek alatt azonban nem volt mindig az!
Egy órán keresztül menekült a zsaruk elől, majd rálőtt a rendőrökre egy palesztin embercsempész. Bár 26 szír állampolgárt találtak a kocsiba, a csempész tagadta a gyanúsítást.
Hála Harry herceg memorjának, melynek megjelenését a legfrissebb információk alapján 2023 januárjára tolta el a kiadója, és várhatóan számos olyan részletet tartalmaz majd, aminek nem célja, hogy jó fényben tüntesse fel a palotát és a családot.
Novák Katalin köztársasági elnök az első külföldi vendég, akit fogadott Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök, október 9-i újraválasztása óta.
Senkinek nem kell bemutatni, hiszen mindannyiunkat ugyanúgy érintenek az elmúlt időszak történései, a megnövekedett többletkiadások, ezért jobban megfontoljuk azt, hogy mire és mennyit költünk. A Lidl Magyarország saját márkás termékkínálata a spórolás lehetőségét nyújtja a vásárlóknak, akiknek nem kell lemondaniuk minőségi elvárásaikból sem, hisze
Kulturális intézmények három hónapos bezárásáról, szociális intézmények költözéséről, ingatlanok kiürítéséről döntött csütörtöki ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, az intézkedésektől 300-400 millió forint megtakarítást várnak.
Ármin egy 5 éves tündéri kisfiú, akinek ilyen fiatalon rosszindulatú agydaganattal kell megküzdenie. Hatalmas akaratereje, küzdeni akarása a világhírű focistát is meghatotta, úgy döntött, segíti a gyógyulásban.
Világviszonylatban is újnak számító, a ma alkalmazott legkorszerűbb technikával, úgynevezett orbitális aterektómiával végeztek végtagmentő katéteres érműtétet a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Szent-Györgyi Albert klinikai központjában - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az Mti-t.
A Magyar Egyenlő Fizetés napja október végére esik, ami azt jelenti, hogy egy szimbolikus naptól számítva az év végéig a nők „ingyen” dolgoznak hazánkban a nemek közötti eltérő bérezéseknek köszönhetően. Az Egyenlítő Alapítvány CEU-n tartott konferenciáján jártunk, ahol szakértők írták körül a probléma mélységét, és kínáltak megoldási javaslatokat
Opitz Barbi a felhők felett jár három méterrel, amióta újra rátalált a szerelem. A menedzser Alberttel szinte minden idejüket együtt töltik, most pedig egy újabb szenvedélyes videóval rukkoltak elő. Kétség sem fér hozzá, hogy izzik közöttük a levegő!
24 Grammy-díj, több mint 160 millió eladott lemez, 2 milliárd dollár vagyon. Ezt bukhatja el a mentális betegségekkel küzdő Kanye West, gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt.
Walkó Csaba, a Fonogram-díjas formációval, a Compact Discoval hatalmas sikereket ért el tavaly: a múlt év legjátszottabb rádiós listavezető dala lett a Minden rendben. Az előadó magánéletéről ritkán nyilatkozik, beleértve kilencéves kisfiát is, de debütáló felvételük, A múltunk nem felejt kapcsán elárulta, hogy olykor előfordul, hogy elhatalmasodna
Lakatos Márk továbbra sem áll le: ontja magából a különféle beszólásokat. Most nem is egy, hanem két újabb sztárt talált meg, ugyanis Majkába és Pápai Jociba kötött bele a közös daluk kapcsán. Elmondta, hogy rossz címet adtak a szerzeményüknek, mert semmi köze ahhoz, ami a videóklipben történik.
A polihisztor a Borsnak elmondta, gyakran megtapasztalta az elnyomottság érzését, amiért másként látja a világot. Ám Varga Viktor életében és a Tv2 Párharc során is volt egy pont, amikor azt mondta: elég!