Közösségi oldalán kér kétségbeesve segítséget Kárász Róbert, akinek kisebbik lányát ma reggel kutyatámadás érte. Az állat gazdáját keresi, hogy megnyugodjanak, minden oltása rendben van a kutyának.
A dzsungelbe költözése előtt Dia is válaszolt az rtl.hu kérdéseire, így többek között azt is elárulta, kit vinne magával egy hátizsákos túrára, és mi az, amivel a legtöbbet tud segíteni majd a játékban.
Jogi szakembert kérdeztünk, mi várhat Herczeg Zoltánra, a népszerű divattervezőre, akit kábítószeres ügyben gyanúsítanak a rendőrök, mégpedig kereskedelemmel.
Monoki Lehel és Leila megpróbálták megfejteni G.w.M. viselkedését a Párharc című műsorban folytatott játékában, és kíméletlen megállapítást tettek a viselkedéséről.
Július elseje óta Magyarországon már csak állami meddőségi centrumokban lehet mesterséges megtermékenyítő eljárásokat végezni, azaz a magán meddőségi centrumoknak ez a joga megszűnik.
Azért indítottuk útjára új sorozatunkat, a Karrier Keddet, mert szeretnénk támogatni a nőket, hogy magabiztosabbak és bátrabbak legyenek a munkájuk során. Szakértőnk, Kertész Lilla szervezetpszichológus és business coach a következő hetekben megtanítja neked, mi az az én-vezetés, hogyan válhatsz magabiztosabbá és kreatívabbá a munkádban úgy, hogy k
Rendőrök csaptak le október 21-én H. Zoltán ismert divattervezőre. Milyen érdekes, hogy öt évvel ezelőtt a most letartóztatott sztár olyan pólókat dobott piacra, amin az Alice Csodaországban mesefigurája éppen egy halom kábítószert készül felszívni.
Újra számít Cristiano Ronaldo játékára a Manchester United menedzsere. Erik ten Hag tegnap a csapat edzése előtt mindent megbeszélt az ötszörös aranylabdást játékossal, akit egy hete száműzött a keretből.
A Celeb vagyok, ments ki innen! 5. évadának győztese elárulta, mit gondol az idei játékosokról, és azon is elgondolkozott, hogy ő, mint az utolsó dzsungelkirály hogyan teljesítene most.
Másfél évvel ezelőtt veszítette el teljesen a látását Agárdi Szilvi. Az énekesnő tíz évvel ezelőtt tűnt fel a The Voice magyar kiadásában, és azóta nemcsak előadóművészként, hanem esélyegyenlőségi aktivistaként is dolgozik.
Egy régi ellenség visszanyerte a leghalálosabb fertőző betegség címet a koronavírustól. Ez pedig nem más, mint a tuberkulózis (TBC), amely jelenleg több mint 4000 ember halálát okozza naponta.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
Patricia Janečková, a Talentmania cseh–szlovák televíziós műsor egyik nyertese sorsfordító döntésre szánta el magát. Mivel idén februárban rosszindulatú emlődaganattal diagnosztizálták, a kemoterápia mellett a dupla masztektómiát is vállalta.