Nem kell órákon át tüsténkedni a konyhában, ha finom ebéddel, vagy éppen vacsorával szeretnénk várni a családot. Ezt a fogást rendkívül egyszerű elkészíteni, mégis nagyszerű a recept!
Az ATV ifjú műsorvezetője hosszú évek után rászánta magát, hogy megműtsék a szemét. Kiskora óta szemüveges, később kontaktlencsére váltott, 27 éves korára azonban eldöntötte, hogy kés alá fekszik, hogy tökéletes legyen a látása.
A kerítést átszakítva rohant a gyerekszoba felé egy többtonnás kamion a Bács-Kiskun megyei Bodogláron. A tragédia csak pár centin múlott. Az ott lakó család elmondta: ez már a harmadik ilyen eset volt.
Idén, immár negyedik alkalommal indítja útjára a Mediaworks Hungary Zrt. a Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre március 22-ig jelentkezhetnek a 18-29 év közötti hölgyek a tunderszepek.hu oldalon. A dicsőség mellett értékes nyeremények és élmények is várják a hölgyeket.
Kifejezetten sikeresek voltak a januári oltási akciónapok - mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiának.
Hamarosan újra megnyitja kapuit a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás! Január utolsó hétvégéje nem szól másról, mint a fürdőszobáról és az otthoni wellness-tér kialakításáról. A rendezvényen neves lakberendezők állnak a látogatók rendelkezésére: ingyenes lakberendezési tanácsadással segítik a tökéletes otthon kialakítását.
A Megxit bejelentését követően két hatalmas összegű szerződést is köthetett a sussexi hercegi pár. Mára kiderült, hogy a másik két félnek óriási pénzkidobás volt mindkét üzlet.
Magyarország évek óta a filmgyártás egyik legfontosabb helyszíne, évente több tucat külföldi produkciót forgatnak nálunk a kedvező adottságok és körülmények miatt. Ez most sincsen másképp, jelenleg is több szuperprodukció forog hazánkban, ezért jelen cikkünkben összegyűjtöttük, mely világsztárokkal lehet összefutni mostanában.
Hihetetlen, de idén már 12 éve, hogy felbukkant a Megasztárban egy alig 11 éves kislány, aki elkápráztatta az országot. Patai Anna lassan a 23-at tölti már - friss képein ámul a világ.
Anthony Perkinsről köztudott volt, hogy a saját neméhez is vonzódik, ennek ellenére majdnem két évtizeden át házasságban élt egy nővel, akitől két gyermeke is született. Pedig korábban javarészt csakis férfiak fordultak meg az ünnepelt színész ágyában.
Szerelem szövődött két világszerte kedvelt, főként vígjátéki szerepeikről híres színész között. Bár kapcsolatukról nem sokat tudni, annyi biztos, hogy nagyon összeillenek.
A sorozat sikereinek a csúcsán, éveken át alakította Caroline Holdent a malibui tengerparton, sőt, a Baywatch történetének legszexibb barna vízimentőjének tartották. Legfrissebb képei sokkolóak.
A középkorban a vörös hajat a vérfarkas, a vámpír és a boszorkány jelének tekintették. Nagy-Britanniában pedig ma is léteznek a vörös hajúakkal szembeni előítéletek.
Hamarosan újra becsomagolja bőröndjét Tótpeti Lili, ugyanis néhány napja fantasztikus hírt kapott: bejutott a legszebb 40 lány közé a Miss World világversenyében! Mint az köztudott, a december 16-i finálét elhalasztották, mivel sok lány és stábtag is koronavírusos lett. A döntő új időpontját március 16-ra hirdették meg, amire viszont már csak a zsű
Máris százezerek látták Kulcsár Edina első zenés klipjét a legnagyobb videómegosztó portálon. A frissen készült dal pikantériája, hogy a szövege nem titkoltan Csutihoz szól, a modell a szakításukat énekli meg.
Az Eufória című sorozatban teljesen normális, hogy a diákok extrém sminkben és a legszexibb buliruhájukban mennek iskolába – ez természetesen elég valószerűtlen jelenségnek tűnik. A TikTokot már el is lepte a rajongók trendje, amelynek során megmutatják a saját Eufória-szettjüket.
Lehet, hogy elveszítette a The Witcher (Vaják) a varázsát az értelmével együtt? Meglehetősen visszafogottra sikerült a sorozat második évada, amiben Henry Cavillból igazi Vaják-apuci lett.
Édesapja 14 éves korában ismerte el a házasságon kívül született lányt, aki ma már csodaszép, felnőtt nőként éli az életét. Bár Jazmint semmilyen rang nem illet, féltestvéreihez hasonlóan ő is örököl majd a herceg vagyonából.
Nem egy emlékezetes pillanatot köszönhetünk a hazai pályán játszó Nick Kyrgiosnak az Australian Openen. Az ausztrál botrányhős legutóbb éppen teljes erejéből fejen ütött labdával egy kisifiút, akit később sikerült kiengesztelnie.