Vasárnap a Nap együttállásba kerül a Plútóval: titkok, megtévesztő üzleti manőverek, hatalmi harcok, játszmák időszaka ez a nap, de talán lehullnak az álarcok. Mivel a Hold még a Rák jegyében jár, talán arra a felismerésre jutsz, hogy gyerekkorod óta megpróbálsz sírással vagy érzelmi zsarolással gondoskodást kicsikarni környezetedből. Egyesek úgy b
A Horányi családban kreativitásból sosem volt hiány. Énekesek, színészek és a művészeti ágak összefonódása alkotja az összhangot közöttük. Juli elmesélte a Hétvégi Borsnak, hogy mindez honnan fakad.
A kormány intézkedései a magyar családok támogatását, védelmét szolgálják. Az alapvető élelmiszerek árának rögzítése is jelzi, hogy a kormány határozottan közbelép, ha elszabadulnak az árak - mondta az agrárminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szabó Zsófi és Shane Tusup szerelme bombaként robbant be a köztudatba. Amióta felvállalják nyilvánosan is, hogy együtt vannak, egyre több képet és videót tesznek ki egymásról a social media felületeikre.
Szombaton 72 esztendős korában, daganatos betegségben elhunyt Szepessy László, a Ferencváros és a Dunaújváros egykori labdarúgója - adta hírül az M4sport.hu.
A XXI. század egyik nagy problémája az internet világában az adatokkal, fotókkal való visszaélés és adathalászat, amit sok esetben sajnos meg sem tudunk előzni.
Halálra gázolt egy embert vasárnap délelőtt a Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarra tartó sebesvonat Kőbányán, a Kőér utcai vasúti átjárónál - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Bud Spencer a hazáján kívül Németországban, Magyarországon és Indiában a legnépszerűbb a világon. A 2016-ban elhunyt olasz szupersztárnak Budapesten a Corvin negyedben állítottak szobrot. Berlinben pedig tavaly nyár óta egy 500 négyzetméteres múzeum őrzi az emlékét.
Ye, azaz Kanye West néven ismert rapper új kislemezt adott ki. Az új „Eazy” című számban a Kim Kardashian való közelgő válását és négy gyermekük közös felügyeleti jogát tárgyalja. Ráadásul exe új pasiját, Pete Davidson humoristát is megfenyegette.
A vízzel való hamvasztás elsőre inkább egy sci-fi film egyik jelenetének tűnik, pedig ma már létezik ez a technológia, ráadásul sokkal több előnye van, mint a hagyományos hamvasztásnak.
A férfi nem csak a családanyát, hanem egy nyíregyházi bolt eladónőjét is megszurkálta. Az elkövetőre súlyos börtönbüntetést szabtak ki, most fellebbezett.
Azt nem tudni pontosan, hogy a műsorvezető kikre célzott, ám főleg arra tért ki posztjában, mennyire hamis is a kép, amit néhány pár a közösségi média felületein mutat magáról.
Néhány szerencsés esetben kiszámítható, hogy mikor érkezik a migrén, így könnyebb rá felkészülni. Azonban egyrészt ez nem mindig lehetséges, másrészt akkor is, ha számítasz rá; az élet nem áll meg. Nincs mindig idő mindent eldobni a munkában és hazasietni lepihenni, vagy otthagyni egy szülinapi bulit.
Az Aranycsapat több tagjának, de Mészölynek és Albert Flóriánnak is utalt ki borozót az államapparátus a szocializmusban. Volt, aki hamar csődbe vitte, más kitüntetést kapott érte, az egyikük sztorijában pedig egy ex-miniszterelnök neve is felbukkan. Hidegkuti és Polyák egykori kocsmája még ma is látogatható.