A YouTube bejelentette, hogy el fogja távolítani felületéről azokat a videókat, amelyek félretájékoztatást tartalmaznak bármely oltóanyagra vonatkozóan, kiterjesztve ezzel az egészségügyi dezinformációkra vonatkozó eddigi gyakorlatát. Ezt az új koronavírus világjárványa idején már megerősített.
A világon 233 226 520 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 773 810 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 4 764 388 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 764 388 volt.
Noha tegnap még a hatalmas boldogságáról adott hírt a világnak Rácz Jenő és Gyurizca Dóra, legújabb interjújukból kiderül, egyelőre mégsem vághatnak bele a babaprojektbe.
A fiatalok között izzik a levegő, ezt már ha akarnák, sem tudnák tagadni. Az amerikai úszóedző egyre több időt tölt a színésznővel, a barátok szerint mindketten hosszú távra terveznek.
Az összeomlás szélén áll az egészségügyi rendszer Romániában. Rengeteg a koronavírus-fertőzött, az intenzív osztályok már nem tudnak megbirkózni a feladattal - írja a transindex.ro.
Minden évszaknak megvan a maga sajátos jellemzője. A tél fogvacogtatóan hideg, a nyár tikkasztóan forró, tavasszal már kezd sütni a nap, míg ősszel a szél és az eső dominál. Logikus tehát, hogy a bőrünk ápolása sem ugyanúgy zajlik a nagy melegben, mint a hűvösebb időben.
Epres Panni tavaly veszítette el a férjét, a háromszoros olimpiai bajnos vízilabdázót, Benedek Tibort, aki hosszú betegség után halt meg 47 éves korában. Panninak Tibor halála után anyaként és nőként is új életet kellett kezdenie.
A Kossuth-díjas színművész, aki a hétvégén megnyílt „Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás” nagykövete, Nádas Györgynek mesélte el a Benkő Gyulával átélt emlékezetes vadászatot. A nemzet színésze a Dankó Rádió Jó pihenést! című műsorában beszélt.
Rusvai Miklós virológus a negyedik hullám lefolyásról és annak veszélyességéről beszélt. A szakember szerint újra kötelezővé kellene tenni a maszkhasználatot, ha a napi fertőzésszám 500 fölé emelkedik.
A nők helyzete az utóbbi 20 évben nagyon sokat változott és ebben a GLAMOUR is nagy szerepet vállalt, a magazin az elmúlt 17 évben rengeteget tett a nőkért, nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is: a nőkre terelte a reflektorfényt, nyíltan beszélt a problémáikról, a helyzetükről, elismerte őket, és ezáltal segített abban, hogy idehaza megválto
Egy Los Angeles-i bíróság azonnali hatállyal felfüggesztette Britney Spears apja 13 éve érvényben lévő felügyeleti jogát lánya pénzügyei felett, a gondnokságot azonban nem szüntette meg, azt ideglenesen egy könyvelő fogja gyakorolni, akit Spears ügyvédei választhatnak ki.
A Mérleg-Nap és a Vízöntő-Szaturnusz barátságos fényszögének köszönhetően biztonságban érezheted magad társaságodban. Olyan időszak ez, amikor felnősz a feladataidhoz, lelkiismeretességednek és összpontosító képességednek köszönhetően mindent be is fejezel, amibe csak belevágsz. Feletteseid, barátaid, csapatod együttműködését is elnyerheted, a szer
Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, lesifotók készültek Shane Tusupról, amint este megérkezik Szabó Zsófihoz és csak reggel távozik. Most kiderült, hogy már hónapok óta együtt vannak.
Öt beteg meghalt és újabb 633 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 887 540 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 645 518-an a második, 760 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
A videómegosztó bejelentette, hogy el fogja távolítani felületéről azokat a videókat, amelyek félretájékoztatást tartalmaznak bármely oltóanyagra vonatkozóan.
Curtis és Lagzi Lajcsi lesznek Hajdú Péter első vendégei az újrainduló Frizbinen: a rapper megtöri a csendet, most először beszél majd nyilvánosan a bérgyilkossággal vádolt, börtönben lévő bátyjáról. Lajcsi pedig elárulja, miként folytatják majd a feleségével, ha véget ér az ellenük folyó eljárás.
Mennyi ideje jut munka és család mellett önmagára egy sikeres nőnek? Elmúlik-e a „mom guilt”, vagyis az anyai lelkiismeret-furdalás? Hogyan tartják egyben a családot és a karriert a hírességek? Milyen szolgáltatásokkal, innovációkkal igyekszik segíteni egy modern pláza a pörgős hétköznapok megkönnyítésére? Többek között erről volt szó a legelső Ete
Könnyeivel küszködve tartott előadást több tucat addiktológus előtt alkoholbetegsége kapcsán Mc Hawer. Ott döbbent rá, mekkora szerencséje van, hogy súlyos következmények nélkül úszta meg 24 éven át tartó életmódját.
Albert Györgyi a magyar televíziózás és újságírás kiemelkedő alakja volt, míg a szakmai élete szárnyalt, a magánélete romokban hevert, amiről Miért pont ők? - A férfiak fogságában című könyvében részletesen beszámolt.
Ana de Armast csúnyán cserben hagyta a szexi ruhája a 007 Nincs idő meghalni díszbemutatójának after partyján, ugyanis véletlenül megvillant benne a mellbimbója.