Meghalt 81 éves korában Dallos Jenő karikaturista - közölte Dallos Jenőné az MTI-vel szombaton. A tájékoztatás szerint az alkotót szombat reggel érte a halál.
Maróti Petra edző, táplálkozási tanácsadó és terhestorna oktató, a Powercat életmódváltó program kidolgozója saját tapasztalatai alapján segít várandós anyukáknak, és a kismamáknak, hogy a lehető legjobban érezzék magukat a várandósság idején, és a szülést követően. A szakértő által kidolgozott életmódváltó programról a weboldalán olvashatsz többet
Húsz évvel ezelőtt ezen a napon, szeptember 11-én csapódott a New York-i ikertornyokba két utasszállító repülőgép. Az összehangolt terrortámadás alapjaiban változtatta meg a világot és 2996 ember vesztette életét. Nem sokon múlt, hogy több magyar is köztük legyen.
A párocska utoljára 2003-ban mutatkozott együtt a vörös szőnyegen, de a történelem megismételte önmagát: J Lo és Ben szó szerint meghódították a Velencei Filmfesztivált.
A vadászat hazánkban mindig a különleges időtöltések közé tartozott, a hétköznapi ember főként a szocializmus évei alatt úgy érezhette, hogy főként a kiváltságosok sportja lehet. A Blikk új sorozatában igyekszünk bemutatni, azokat a hírességeket, akikről köztudott, hogy szenvedélyük az erdőjárás és a nagyvadak elejtése.
A 90-es években minden jobb volt, a világ, az élet, a gazdaság és még csak nyomorult vírusok sem voltak, amik miatt az egész világ legáll. Tavaly a legnagyobb rendezvényeket, sporteseményeket kellett elhalasztani e miatt és ez alól a Met gála sem képezett sajnos kivételt.
Két személygépkocsi ütközött frontálisan a 44-es főúton Tiszakürt külterületén, a balesetben ketten meghaltak - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Bárdió Luca vagyok a KIKAPCS. Alapítvány társalapítója és kuratóriumi elnöke. Nagyon hálás és boldog vagyok, hiszen a KIKAPCS. nem csak a munkám, hanem igazi szerelemprojekt is, amit az egyik barátnőmmel indítottunk el az egyetemen. Célunk az, hogy szerető-megértő közösséget és szállodai nyaralást biztosítsunk olyan családoknak, akik sajátos nevelé
Tolvai Reni szingli lett, a közösségi oldalit pedig ellepték a fotók, melyeken bárki láthatja: az énekesnő jobban néz ki mint valaha. Bár ő mindig csodaszép volt.
A Velencei Filmfesztiválon álltak a fotósok kamerái elé. Az álompár Az utolsó párbaj bemutatójára érkezett Velencébe, a filmnek Affleck az egyik főszereplője.
– Kulcsár Edina már nem veszi magára, de sok nőnek komoly terhet jelent, hogy állandó céltáblává válnak testük miatt. Az egykori szépségkirálynő is egyike azoknak a hazai hírességeknek, akik ha bele gebednek sem fogják tudni elérni a kommentelőknél, ne a kilóival foglalkozzanak. Király Linda, Radics Gigi, Tóth Vera azok az énekesnők, akik rengeteg
Az Eukarisztikus Kongresszus szombati családi napján, a Családok Jézusban Közösség szervezésében, megtelt a Margitsziget jókedvű kicsikkel és nagyokkal. A Metropol fotósa szívmelengető képeket készített a helyszínen.
A delta variáns terjedésével ismét aktuálissá vált a koronavírus - tesztelés. Hazánkban is több fajta teszt érhető el, azonban nem mindegyik megbízható. Milyen koronavírus-teszt kell a védettségi igazolványhoz? Mennyibe kerülnek a tesztek?
Selena Gomez idén össze a Hulu amerikai filmes streamoldal saját gyártású sorozatában, az Only Murders in the Building című vicces krimi sztoriban játszik Steve Martin és Martin Short oldalán, a sorozatnak éppen most zajlik a népszerűsítése New Yorkban, ezért a színésznő-énekesnő több megjelenést is vállalt különböző műsorokban.
A Sztárban sztár leszek! zsűritagja nagyon régóta várta már ezt a pillanatot. Köllő Babett két év után végre megölelhette anyukáját, aki Amerikából utazott haza hozzá.
Fritzson-Bajdor Tünde 2014-ben indította el ruhacsere pop-up butikját Svédországban, 2018-ban pedig megérkezett Budapestre Swappis Ruhaforgó néven. Tünde egyedülálló ötlete Magyarországon innovációnak számít, a használtruha boltok kedvelői pedig gyorsan rá is kaptak, így Tünde célja már csak az, hogy Budapesten kívül is sikereket tudjon elérni.