A koronavírus nem válogat, még akkor sem, ha ezzel egy anya életét változtatja rémálommá. Fél nap lefogása alatt hunyt el a fertőzés következtében egy amerikai nő mindkét gyermeke.
Zandra Rhodes és az IKEA csapata közösen arra kereste a választ, hogy Zandra élénk szín- és merész mintavilága hogyan alkalmazható a lakberendezésben. Mindezek fényében az IKEA bemutatja a KARISMATISK kollekcióját, amely teret ad a merész önkifejezésre a lakberendezésben. A kollekció 26 figyelemfelkeltő darabból áll, amelyek mindegyike arra biztatj
Több zöldfelületre lenne szükség a városokban: a fővárosi "hőszigethatás" megfigyelései, mérései szerint az árnyékmentes aszfaltutak hőmérséklete akár már májusban 40 Celsius-fokos lehet délben a belvárosban - állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meteorológiai tanszékének szakemberei.
Kellemetlen helyzetbe került a 22 éves influenszer, Emmy Russ, miután felszólította Dubaiban a biztonsági őr, hogy hagyja el a plázát, ugyanis alig takarta ruha a lány testét.
Az amerikai együttes Nevermind című albuma borítóján csecsemőként, víz alatt lebegve látható férfi kedden nyújtotta be a keresetet - írta a Variety.com filmes portál.
Alison Webb éppen ügyes-bajos teendőivel volt elfoglalva, amikor hirtelen hívást kapott, miszerint egy titokzatos személy szeretne leszállni helikopterével a hátsó kertben. A közeli repülőteret ideiglenesen lezárták, ezért került sor a "kényszerleszállásra". A jármű pilótafülkéjében egy világsztár ült.
Magával ragadó kulturális utazásban lehetett része azoknak, akik ellátogattak a Katti Zoób Divatház éves nyárzáró, ÚTON című bemutatójára augusztus 21-én este. Az „utazás" ezúttal szó szerint értendő: a füredi hagyománnyá nőtt ikonikus divatesemény, a Katti Zoób Balatonfüred Fashion Night talán eddigi legemlékezetesebb, legnagyobb szabású kiadása v
Kipirosodott, irritált bőr, viszketés, hólyagok – ezek a rovarcsípések jellegzetes tünetei, melyek a legtöbbször néhány nap alatt és fájdalom nélkül elmúlnak.
Willi Weber és Michael Schumacher két évtizeden keresztül a Forma-1 álompárosa volt, fantasztikus sikereket értek el együtt és nagyon jó barátok voltak. Az ex-menedzser azonban Corinnának köszönhetően nem látta Schumachert 2013 óta.
Hippokratész szerint két fő csoportba, azon belül pedig négy típusba sorolhatóak az emberek, már ami a személyiségüket illeti. A legfontosabb kérdés, hogy valaki extrovertált vagy introvertált, ám az sem mindegy, hogy inkább kapcsolat- vagy célorientált-e?
A margitszigeti futópálya mellett helyezték el azokat a kavicsokat, köveket, melyek emléket állítanak a koronavírus magyarországi áldozatainak. Ezeket fogják most áthelyezni.
Áldatlan állapotok uralkodnak Afganisztánban, miután a tálib lázadók elfoglalták az országot. Sokan ragadtak a földi pokolban, a legszerencsésebbeknek azonban sikerült elmenekülniük – ilyen például Aryana Sayeed popénekesnő is.
Magával ragadó kulturális utazásban lehetett része azoknak, akik ellátogattak a Katti Zoób Divatház éves nyárzáró, ÚTON című bemutatójára augusztus 21-én este. Az „utazás” ezúttal szó szerint értendő: a füredi hagyománnyá nőtt ikonikus divatesemény, a KATTI ZOÓB Balatonfüred Fashion Night talán eddigi legemlékezetesebb, legnagyobb szabású kiadása v
Exkluzív interjút adott a Life.hu-nak az évtized mémje, az internet magyar világsztárja, Arató András. A Hide the Pain Harold néven ismert karakter a Strand Fesztivál arca lett, külön negyedet is elneveztek róla a rendezvényen.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/08/25/5063/
A hollywoodi romantikus filmek tele vannak túlzásokkal és hamisan csengő történetekkel, ugyanakkor – még ha minden más hibádzik is – előfordul az is, hogy a színészek között olyan szuperül működik a filmben eljátszott szenvedély, hogy a forgatás után a való életben is egymás mellett kötnek ki. Nézzük is a kedvenc film- és sorozatbéli párosainkat, a
Siklósi Örs, az AWS frontembere már fél éve nincs köztünk, hangját azonban most újra hallhatjuk, ugyanis a zenekar legújabb számát Örs még életében felénekelte, és a közönség most hallhatja először.
M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló 2017. május 15-én 110 kilométeres sebességgel hajtott bele a Dózsa György úton egy szabálytalanul kanyarodó Citroenbe, amiután az egy buszmegállóba csapódott, ahol több embert elgázolt. A balesetben ketten életüket veszítették és hárman megsérültek.
A hüvelyi folyás nem ismeretlen terület a nőknek, hiszen a hüvely egy érzékeny rendszer, probléma esetén pedig igyekszik megszabadulni a kórokozóktól, fertőzést kiváltó képletektől, ezt pedig váladékürítés útján teszi.