Végleg vége vagy csak újabb hullámvölgy? L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga korábban is rengeteget küzdöttek a kapcsolatukért, de a feleség különköltözésének híre derült égből villámcsapásként jött most.
Ez a lány akkora nagy fanatikus rajongója az Elder Scrolls: Skyrim virtuális valóság verziójának, hogy képes volt 1500 dollárt (kb. 4.5 milliót) kipengetni a plusz felszerelésért!
Fontos rituálé ez az olimpiai bajnok számára, mert sokat köszönhet az illetőnek. „Annyi erőt adott ő az én pályafutásomhoz, annyi munkát, energiát, időt fektetett belém, hogy úgy érzem, ez nekem kötelességem” – árulta el Szilágyi Áron kardvívó.
Ahogy az sem mindegy, hogy milyen táplálékot juttatsz be a szervezetedbe, arra sem árt odafigyelni, hogy milyen anyagokat viszel fel a bőrödre. Naponta többezer különféle kemikáliával találkozunk, aminek számát nem csak környezetvédelmi, de egészségügyi szempontból sem árt csökkenteni – arról nem is beszélve, hogy pénzügyileg is jobban járunk.
Kisebbségben vannak Magyarországon azok a cégek, amelyek az utóbbi időszakban új terméket dobtak a piacra, a szakértők szerint 100-ból 43 cégre volt ez igaz. A megkérdezett vállalatok 43 százaléka hajtott végre az elmúlt két évben olyan innovációt, amelynek keretében új szolgáltatással vagy termékkel bővítette a kínálatát.
Újabb év, újabb lista a bolygó legdögösebb férfijairól. Ezeknek a sztároknak mindenük megvan ami méltóvá teheti őket erre a címre. Jóképűek, izmosak és egész kiállásukból férfiasság sugárzik. A legtöbben talán egyetértetek majd abban, hogy ők 2021 legszexibb férfijai.
1945. augusztus 6-án, pontosan 76 évvel ezelőtt dobták le az amerikaiak a II. világháború keretein belül Hirosimára az atombombát, amit Little Boy-nak neveztek el – megrendítő fotók következnek.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/08/06/4907/
Ez a csodás nyári desszert tökéletes kísérője lesz a forró napoknak. Használd ki az áfonyaszezont, szerezz be minél többet és készíts rengeteg finomságot belőle.
Az Átlátszó még a 2019-ben kipattant jachtos botrány után kérte ki Borkai Zsolt 2017-es és 2018-as vagyonnyilatkozatát, a győri önkormányzat azonban nem adta ki ezeket. Végül a Készenléti Rendőrségnek kellett nyomozást elrendelnie.
Azzal valószínűleg tisztában vagy, hogy az FBI-nak van egy teljes csapata a gyilkosok pszichológiai profiljának felvázolására. Nos, ők mind szakképzett módon végzik a munkájukat, de az asztrológiának is vannak elméletei arra, hogy hogyan válhattak bizonyos emberek sorozatgyilkossá, méghozzá az alapján, hogy mi a csillagjegyük.
Elkészült a Blahalouisiana legújabb klipje, ami garantáltan meghozza az érzést, amit egész évben vártunk. Három percbe sűrítve kapunk egy nagy-nagy szeletet nyárból! Élőben legközelebb a Kobuci Kertben láthatjuk a zenekart augusztus 14-én.
Meghan Markle a napokban nem mindennapi módon ünnepelte a születésnapját. Elindította a 40x40 névre keresztelt jótékonysági programot, ami keretében negyven sportolót, vezetőt, aktivistát és művészt kért fel arra, hogy szánjanak negyven perc mentoridőt egy-egy nőre, aki épp a munka világában keresi a helyét.
Mind tudjuk, hogy a bevásárlás igen időigényes folyamat. Emiatt és a koronavírus járvány okozta aggodalmak következtében egyre többen éltek a házhozszállítási lehetőséggel az elmúlt időszakban. Az ALDI elsőként tette elérhetővé online a termékeit a ROKSH oldalán, és júliustól már Székesfehérváron, a balatoni régióban és Pécsett is válogathatnak a v
Az Epollresearch.com évről évre meglepetést okoz a listájával, amelyben 1-100-ig pontozzák a sztárokat; minél kevesebb pontot ér el valaki, annál kevésbé szeretik az emberek.
Gong Lijiao vasárnap aranyérmet szerzett női súlylökésben. A kínai állami média riportere azt sugallta egy interjú során Gongnak, hogy most már ideje lenne nőként élnie az életét, azaz megállapodnia és gyerekeket szülnie.
A tokiói olimpián versenyző magyar sportolók, és a korábbi generáció olimpikonjai, élsportolói közötti súlyos ellentétre hívta fel a figyelmet nemrég Bárdosi Sándor egykori birkózó. Szerinte a mai fiataloknak jóval könnyebb dolguk van, mint az egykori legendáknak.
Az egész világ olimpiai lázban ég. Risztov Éva 2012-ben lett olimpiai bajnok, a sportoló Liebhaber Judit Erősebb igen című műsorában beszélt arról, hogy milyen út vezetett odáig, hogyan élte meg a győzelmét, és azt is elárulta, mi segítette abban, hogy a dobogó legfelső fokára állhasson.
Elkezdődött a nyár utolsó fejezete, az augusztus, ilyenkor mindent be akarunk pótolni, amit eddig a nyáron elmulasztottunk. Last minute nyaralások, rohanás a vízpartra, még akár akad egy-két fesztivál is.
A sztárvilágban szép számmal akad példa arra, hogy az ember kitartó munkával, hittel és tehetséggel, néha egy kis szerencsével gyakorlatilag bármit elérhet az életben.