Persze egy szakítás sosem jön jókor, de jöhet-e rosszabbkor annál, amikor jön a baba. Szinte felfoghatatlan, hogy egy páros akkor váljon külön, amikor életük egyik legszebb közös pillanatát élhetnék át, amikor közös gyermekük születik.
Vallási vezetők, sportolók, zenészek és más ismert emberek szólítanak oltakozásra Bosznia-Hercegovinában, ahol eddig mindössze a lakosság mintegy 16 százaléka adatta be magának a koronavírus elleni védőoltást.
Britney Spears felügyeleti jogával kapcsolatban már több hónapja húzódó tárgyalások és meghallgatások sorozata lassan a végéhez érkezik, ugyanis az énekesnő apja végre visszalépett a hadakozástól.
Vannak olyan sztárpárok, akikre ha ránézünk, egyből érezzük: egymásnak lettek teremtve. Mila Kunis és Ashton Kutcher esetében ez teljesen egyértelmű; nem csak piszkosul jól mutatnak egymás mellett, de már hosszú évek óta töretlen köztük a szerelem.
A legtöbb étteremben nagy hangsúlyt fektetnek a tálalásra, hiszen a főzős műsorokból már megtanulhattuk, hogy ez rendkívül fontos. Csakhogy túlzásba is lehet esni, néhány vendéglátóhely egészen bizarr megoldásokat választott.
A Miss Balaton versenyek korábbi királynői és udvarhölgyei, összesen tizenketten vonultak együtt a nagyszabású balatonfüredi gála színpadán, egy exkluzív bemutató keretében péntek este. Az eseményen a verseny tanácsadói és mentorai, Iszak Eszter, Lipcsei Betta és Gelencsér Tímea mellett természetesen a 2019-es királynő, Balogh Eleni is részt vett,
A világon 206 200 504 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 345 549 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 205 374 018 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 334 186 volt.
A budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-Start a hőségriasztás ideje alatt - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
A Balatonon strandolók nagy része a tóba üríti vizeletét, ami nem csak gusztustalan, de súlyos környezetkárosodást is okoz. Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke illetve Balatonfenyves polgármestere szerint a megoldást az ingyenes toaletthasználat jelentené.
Már tíz éve boldog szerelme oldalán Csézy: férjével, Lászlóval sosem unják meg egymás társaságát, s a mai napig harmóniában élnek – erről beszélt most a Femcafénak az énekesnő, aki azt is elárulta, mi a jól működő házasságuk titka.
Biztos sokan hallottatok már a koreai bőrápolásról. Egyáltalán nem meglepő, hiszen nagyon is hatékony, ráadásul ti is el tudjátok sajátítani az otthonotokban.
A friss házas Rácz Jenő "lefogyasztása" kapcsán vendégeskedett Schobert Norbi egy reggeli beszélgetős műsorban. A fitneszguru ismét meglepő kijelentéseket tett: ezúttal a kigyúrt külföldi sztárokat véleményezte.
Szlovénia szigorít a határátlépés szabályain, s augusztus 23-tól azoknak is védettségi igazolást kell felmutatniuk a határokon, akik csak átutaznak az országon - jelentette a helyi sajtó szombaton. A szigorítás alól kivételt képeznek a 15 év alatti kiskorúak, a határmenti ingázók, azok, akik ingatlannal vagy mezőgazdasági földdel rendelkeznek Szlov
A Baranya megyei Kisvaszar egyik családi házában borzasztó körülmények között élt hat gyermek a szüleivel. A család egy mindössze 20 négyzetméteres házban húzta össze magát, mindenki egy ágyon osztozott, ráadásul a szülők brutálisan bántalmazták a gyerekeiket, akik később nevelőszülőkhöz kerültek, ám megpróbáltatásaik ott sem értek véget.
Időről időre felröppen a pletyka, hogy a hatvanas évek végén szerelem szövődött Törőcsik Mari és a nála 12 évvel fiatalabb Cserhalmi György között. Most kiderült, mi igaz a szóbeszédből.