Tolvai Reni nemrég vallotta be, hogy hat évvel ezelőtt kés alá feküdt, hogy megcsináltassa kebleit. A szexi énekesnő nemrég újabb plasztikára adta a fejét. A végeredményt pedig közösségi oldalán villantotta meg.
A 37 éves Margaret Ann Cirko két év börtönt kapott, miután egy élelmiszerboltba lépve azt kiabálta, hogy koronavírusos beteg és mindenkit meg fog fertőzni, aki az üzletben tartózkodik. A vásárlók sokkot kaptak.
„Az embereknek az ijesztő, amit nem ismernek, ezért megpróbálják ignorálni azt, vagy harcolni ellene” – mondta az egyik interjú partnerem a beszélgetésünk során. Ezért érzem fontosnak azt, hogy beszéljünk az LGBTQ emberekről és meghallgassuk a történetüket, hiszen hogyha merünk nyíltan kérdezni tőlük és megpróbáljuk megérteni őket, egy sokkal elfog
Közeledik Diana hercegné halálának 25. évfordulója. Az eredeti tervek szerint Pablo Larraín filmje, a Spencer is az évfordulón debütált volna, viszont a járvány keresztül húzta a számításaikat, így végül csak november 5-én mutatják be.
Nemrég ért haza Londonból a Dirty Slippers zenekar, akik magyar bandaként kaptak meghívást a Beatles által legendássá vált Abbey Road stúdióba, hogy rögzítsék új nagylemezünk angol nyelvű dalait, amelyek nemcsak itthon, de az Egyesült Királyságban is megjelennek majd. A Dirty Slippers két tagjával, Ferenczi Bebivel és Lobó-Szalóky Lázárral beszélge
A Grand Theft Auto mellett óriási sikert aratott ez a rivális autós és gyalogos akciójátéksorozat, ennek örömére jön az ingyenes ajándék és meglepetés bejelentés!
Caramel felesége az elmúlt hónapokban rengeteg szexi fotóval örvendeztette meg követőit. A nyár végén olaszországi pihenése alatt fürdőruhában mutatta meg bomba testét.
Hiába tervezgették már hónapok óta, mégis nehezen tudja feldolgozni a változást Polgár Tünde. A fia eldöntötte, hol szeretné tölteni a következő éveit.
Lezuhant egy kisrepülőgép a nyugat-szlovákiai Horvátberek (Mokry Háj) térségében pénteken, a szerencsétlenséget a fedélzeten tartózkodó három személy egyike sem élte túl - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség.
Ahogy megírtuk, csütörtökön reggel rosszul lett Schobert Norbi. A fitneszgurut mentőhelikopterrel azonnal kórházba szálltották. A hír hallatán több híresség is jobbulást kívánt a a háromgyermekes édesapának.
Egyre több a konfliktus a Farkasok csapatában, ahol egyre inkább az érződik, hogy Völgyesi Gabi kilóg a többiek közül. A többiek úgy érzik, hogy mindig rá kell várni, ez pedig egyre több kisebb konfliktust szül. Nemrég egyik csapattársa, Krausz Gábor szembesítette a problémával az énekesnőt, aki sírva fakadt a vádak hallatán.
Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Laky Zsuzsi férje, Dietz Gusztáv megkapta első filmszerepét, a magyar-szlovák koprodukcióban készült Külön falkában alakítja a magának való, erőszakos természetű apukát. Kis Hajni első mozifilmje meghívást kapott Közép-Európa legnépszerűbb és egyetlen „A kategóriás" fesztiváljára. A büszke feleség, Zsuzsi
Fantasztikus eredményt ért el a Tények Plusz különkiadása: az Ökumenikus Segélyszervezet – Iskolakezdés együtt! segélyakció részeként az egyórás műsor ideje alatt.
Jacob Anderson Szürke Farkast alakította a Trónok harcában és most Louis szerepét csípte meg az Anne Rice regénye nyomán készült sorozatban, amelyet egykor Brad Pitt alakított.
A horgolás egy nagyon pihentető hobbi, amelynek az eredménye legtöbb esetben egy meleg takaró, kendő vagy egy pulóver. Normalynn Ablao tanár és művész azonban egy másik szintre emelte ezt a kreatív elfoglaltságot: most megmutatja, hogy valójában mennyi mindent lehet vele csinálni.
Kendőzetlen őszinteség! A műsorvezető nem kertelt, hogy ha a mostani módszerek már nem hatnak, akkor drasztikus lépéseket is tesz majd az ügy érdekében.
Nyári látogatásuk alkalmával egy meglepő itallal tért haza Palvin Barbara szupermodell és párja, Dylan Sprouse. Személyes kedvencüket, amelynek készítése jóval többet jelent az ambiciózus Dylan számára, mint hobbi vagy épp laza kikapcsolódás, most először mutatták be Magyarországon. Az All-Wise Meadery közönségtalálkozóval egybekötött premierén a p
Pintér Tibor kedvese, Ilyés Jenifer tagadhatatlanul gyönyörű nő. Többször is megcsodálhattuk már, hogyan fest csinosan felöltözve, ám most azt is láthatjuk, milyen ébredés után, smink nélkül.