Gyászol a rockvilág, miután elhunyt a Rolling Stones dobosa, Charlie Watts. Nagy Feró a TV2 kamerái előtt elmondta, zenei karrierjét többek között ő is ösztönözte.
Az új típusú koronavírus ellen beoltatlan emberek körében a kórházi kezelések aránya több mint 29-szerese volt a teljesen beoltottakénak Los Angeles megyében, az Egyesült Államok legnépesebb megyéjében - közölték az amerikai egészségügyi hatóságok.
Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
A brit anyuka hiába vett ezer leckét, váltogatta oktatóit, és költött milliókat arra, hogy megszerezze a jogosítványát, ez az álma 30 éve nem vált valóra.
Számottevően, hét százalékkal emelkedett a túlsúlyosak aránya a felnőtt lakosság körében Magyarországon a koronavírus-járvány kitörése óta - állapította meg egy júliusban végzett felmérés.
Már egy nappal az év sztáresküvője előtt hatalmas volt a készültség azon a borbirtokon, ahol Majka és Dundika egybekelnek. Komoly biztonsági intézkedéseket hoztak, hogy avatatlan szemek ne lássák a lagzi helyszínét. A Bors mégis bejutott.
Sokat törtem a fejem, hogy milyen címet adjak ennek az írásomnak, hiszen mindent bele szerettem volna foglalni, ami jelképezni, hogy mi, nők milyen sokra vagyunk hivatottak akár egyedül is, de összetartva, egymást erősítve mindenképp.
Máig visszatérő rémálom gyötri Koncz Gábort: az, hogy a saját temetésén van. Bár a színész makkegészséges, ráadásul rengeteg terve van a jövőre nézve, gyakran elgondolkodik azon, mennyi ideje van még hátra.
Már egy nappal az év sztáresküvője előtt hatalmas volt a készültség azon a borbirtokon, ahol Majka és Dundika egybekelnek. Komoly biztonsági intézkedéseket hoztak, hogy avatatlan szemek ne lássák a lagzi helyszínét. A Bors mégis bejutott.
Mindössze néhány hosszú, monitor előtt töltött munkanap, pihenésként a kedvenc sorozatunk a Netflixen, majd egy alig egyórás céltalan telefonpörgetés. Hiszen fontos, hogy mindig naprakészek legyünk a közösségi felületeinken, nem igaz?
A nézők napról napra láthatják, miként alakul kedvenceik sorsa a Totemben. A TV2 saját fejlesztésű műsorában emberi kapcsolatok bontakoznak ki: Varga Viktor például az édesapja vonásait fedezte fel a csapatvezetőjében.
A nézők napról-napra láthatják, miként alakul kedvenceik sorsa a Totemben. A Tv2 saját fejlesztésű műsorában a kalandok és a fizikai megpróbáltatások mellett emberi kapcsolatok is kibontakoznak: Varga Viktort például az édesapjára emlékezteti a csapatvezetője.