Az elmúlt napokban rengeteg találgatás volt azzal kapcsolatban, hogy mitől került kórházba az ország legismertebb fitneszguruja. A pletykáknak édesanyja vetett véget, aki elárulta, mi is történt pontosan.
Caramel felesége, Szilágyi Szilvi az elmúlt hónapokban több elbűvölő képpel is elárasztotta a követőit. Most olaszországi vakációjáról posztolt egy képet, ahol fürdőruhában mutatta meg formás alakját.
Ahogyan mi is beszámoltunk róla korábban, háromnapos esküvőre készül Majka és Dundika, amit egy festői szépségű szekszárdi borászat birtokán tartanak. Az első vendégek tegnap kora este már meg is érkeztek a helyszínre. A leendő feleség már lázasan készülődik élete egyik legfontosabb napjára, nemrég ruhájával a kezében kapták lencsevégre.
Ahogyan mi is beszámoltunk róla, szörnyen fiatalon, mindössze 26 évesen elhunyt a Cibakházi NKSE játékosa, B. Arnold. Kiderült, hogy munka közben érte baleset, egy leszakadt villanyvezeték okozta a halálát.
Metzker Viki egy ideje már érzi, hogy vészesen fogynak a tartalékai, de eddig kitartott és lázas betegen is fellépett az ország különböző pontjain. A szervezete azonban jelzett, hogy nem bírja tovább, a szexi lemezlovas így komoly elhatározásra jutott.
Jenner lánya, Stormi Webster hetek óta vágyott arra, hogy kipróbálhasson egy olyan járgányt, mint amit apukája szerzett neki. Eláll a szavad, ha meglátod.
Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti a tegnapi napon, augusztus 27-én kimondta a boldogító igent. Azt már láthattuk, hogy a fiatal feleség milyen gyönyörű ruhában állt oltár elé, most az is kiderült, hogy mely hazai sztárok buliztak együtt a friss házasokkal.
Élete legszebb és legnehezebb időszakairól és komoly döntésekről is vallott Hadas Kriszta, Liebhaber Judit műsorában. A televíziós személyiség hamarosan nagymama lesz, erről az új szerepről és lányával való kapcsolatáról is mesélt az Erősebb Igen! következő adásában.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/08/28/5089/
„Don't you know that you're toxic?” – tette fel a kérdést a kétezres évek elején Britney Spears, és ebben a pillanatban igen problémaérzékenyen tapintott rá a lényegre. Kicsit leegyszerűsítve a dolgot, a toxikus (avagy mérgező) maszkulinitás az, amikor a férfiak egy homályos társadalmi elvárásnak megfelelve nagyon férfiasan akarnak viselkedni, és e
Még a borbirtok légterét is védik Majorosék esküvőjének ideje alatt, hogy avatatlan szemek ne láthassák a násznépet. Majka előre jelezte, ha drón kerül a közelbe, az azonnal hatástalanítva lesz.
Orvosi segítséget kért Kis Grófo, mert nem szeretné, ha egyik fellépése után szirénázó mentő vinné el. Az énekes éppen két évvel ezelőtt lett rosszul, az orvosok akkor megállapították, túlhajszolta magát, pihenésre, diétára és egészségesebb életmódra van szüksége.
T. Nándor gonosz tervet eszelt ki: maga tett bejelentést még június 25-én arról, hogy hazaérve holtan találta az anyósát, aki valószínűleg leesett a lépcsőn. Később kiderült, hogy valójában a férfi okozta a balesetet, és amíg a párja kórházban feküdt, végzett az anyósával.
Feltörekvő filmsztárnak számított az 1982-es Poltergeist színésznője, ám nem sokáig élvezhette a népszerűséget: Dominique Dunne mindössze 22 éves volt, mikor tragikus módon elhunyt.
A népszerű színész arca napról napra megjelenik a televízió képernyőjén. A Mintaapák című sorozat közkedvelt karakterét, a boldogságot kereső megözvegyült állatorvost, dr. Molnár Tamást alakítja, aki nem csak a szerepe szerint, hanem a való életben is szereti a természetet.
A szex életed egyik legmeghittebb élménye lehet, de ennek érdekében bizonyos dolgokra kiemelt hangsúlyt érdemes fektetned, különösen akkor, ha az első szexuális együttlétedre készülsz. Sok ember számára a szex nemcsak fizikai örömöt, hanem mentális feltöltődést is jelent, ami fokozza a kapcsolatát a partnerével, éppen ezért jó, ha tudod, mi minden
A zenéből és a jogdíjakból Young G, vagyis Rácz Béla nem tudja családja megélhetését biztosítani. Jelenleg építőipari munkára kényszerült, hogy ne kerüljön szorult helyzetbe.
60. születésnapját ünnepli Jennifer Coolidge, aki komikaként kezdte a pályafutását, hogy aztán az Amerikai pite szexi anyukájaként ismerje meg a világ: jelenleg pedig épp nagy sikereket arat egy új sorozattal. A következő 10 dolgot eddig biztosan nem tudtad róla.
Vilmos és Harry kapcsolata néhány éve nagyon megromlott. A szeretetet és az egyetértést a harag és az ellenségeskedés váltotta fel, és a királyi családhoz közel állók kevés esélyt láttak a békülésre. Ma már úgy tűnik, ez a palotában nem egészen így van.