A 22 éves Szabinát nem tudták kihúzni a vízből, barátját, a 37 éves Leventét viszont sikerült. Dietz Gusztáv is ott volt, és segített a mentésben, felesége, Laky Zsuzsi megerősítette ezt az információt. Kiderült, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
Nagy port kavart, hogy ByeAlex a nem megfelelő technikai körülmények miatt lemondta a bánki koncertjét. Sokan nem értik meg a zenész álláspontját, Puskás Peti ezért a védelmébe vette.
Ekaterina Shumskaya akár hasznot is húzhatna belőle, hogy úton-útfélen összekeverik Scarlett Johanssonnal, a fiatal TikTok-sztár azonban köntörfalazás nélkül vallotta be, hogy a különös véletlen sokszor inkább csak fájdalmas pillanatokat hozott számára.
Rékasi Károly és Pikali Gerda a budai várnál mondták ki a boldogító igent. Rengeteget jártak oda romantikázni, mint mondják, a budai vár az ő Párizsuk.
A beoltottak száma 5 715 525 fő, közülük 5 504 899 fő már a második oltását is megkapta. 180 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 517 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 056 fő. A tegnapi napon 134 volt az új fertőzöttek száma.
Szerda este debütált új szereplőként a Tv2 Mintaapák című sorozatában Badár Sándor. A színész iskolaigazgatót alakít, holott régen pont ő bosszantotta a diriket.
Két és fél hete adta át édesanyjuknak az 5 éves Zsófit és a 9 éves Mikit Mihály, az apa, és azóta nem látta őket. Feleségével válófélben vannak, aki eltűnt a gyerekekkel együtt. Már a rnedőrség körözési listáján is fent vannak.
Hamarosan indul az új tanév, és egyúttal újra dübörögnek a megszokott menzás ízek. A tejberizs az egyik nagy kedvencünk, szinte biztos, hogy aki megkóstolja azonnal repetázni akar. Ha hasonló élményre vágysz, készítsd el otthon te is ezt a finomságot természetesen egy kis plusz csavarral, ami még magasabb szintre emeli az ízélményt.
Négy hónap alatt mintha kicserélték volna a műsorvezetőt, aki azt is elárulta a rajongóinak, hogy most már nem a fogyás a fő célja, másra szeretne koncentrálni a testével kapcsolatban.
Gájer Bálint és felesége, Brigi már egy hónapos kisfiukkal, Kristóffal ünnepelték a napokban első házassági évfordulójukat. Az énekes ügyesen helyt áll apaként és a fellépéséken is.
A férfi rákban elhunyt feleségét gyászolta, és épp néhai társa személyes holmijait rendezgette, amikor olyasmire bukkant, ami minden képzeletét felülmúlta.
Több tucatnyian fordultak meg vagy tolattak vissza a hétvégén az M1-es és az M3-as autópályán történt balesetek helyszínein - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-t.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/08/26/5073/
A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) csütörtökön.
Habár nincs is kellemesebb a melengető nyári napsugaraknál, az ősz és ezzel együtt az iskolakezdés, valamint a dolgos hétköznapok újra a nyakunkon vannak, melyek együttese természetesen a bőrünk állapotán is meglátszik. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a mentális felkészültség mellett az arcbőröd is kezelésbe vedd. Az Ilcsi kozmetikusai segítsége
Laky Zsuzsi férje két megrázó tragédiánál is jelen volt: ott volt akkor, amikor a Balatonba fulladt a testvérpár, és akkor is, amikor Gödnél a vízba borult Szabina és Levente.
Augusztus végén kezdik játszani a hazai mozik a Notting Hill-i cukrászda című filmet, amiben három nő élete kapcsolódik össze emlékezetes módon egy közösen nyitott londoni süteményező révén. Ebből az alkalomból pedig elmerültünk a filmes édességek világában, és listáztuk kedvenceinket a témában.
A királyi család élete elképesztően sok embert érdekel: hisz mindig történik velük valami, legyen szó jó, vagy rossz dolgokról. Diana hercegnő is egy igazi ikonnak számít a mai napig, éppen emiatt nem is meglepő, hogy mindenki nagyon kíváncsian várta már, hogy Pablo Larraín alkotásában, a Spencer című filmben ki alakítja majd az egyik legszeretette
A férfiaknak sem az érzéseikről, sem a szexuális problémáikról nem illik beszélni hagyományosan. A nők többsége meg ezzel szemben könnyen kifejezi az érzéseit, bátran beszélget a lelki problémáiról, főleg egymás között. Érdekes viszont, hogy ugyanezek a nők nem képesek a vágyaikat határozottan közölni az ágyban. Vajon miért számít tabunak sokak szá
Tíz év, és két gyönyörű gyermek után Dundika és Majka végre úgy döntöttek, hogy örök hűséget fogadnak egymásnak, és ha már ilyen sokáig vártak az esküvővel, eszük ágában sincs visszafogni magukat. Jön az év legnagyobb sztáresküvője!
A 87 esztendős színészlegenda több mint fél évtizeddel ezelőtt, méltatlan körülmények között távozott a Szent István körúti teátrumból, ahová most visszatért, hogy búcsút vegyen kollégáitól, és a deszkáktól, melyeket évtizedeken át koptatott.