Futóverseny miatt lezárásokra kell számítani szombat este Budapesten, a Városliget környékén, a forgalomkorlátozások több közösségi közlekedési járatot is érintenek.
Nagy port kavart a balettművészek között az Operaház kezdeményezése. Juratsek Julianna táncos szerint nincsen lejjebb. Az intézmény közleményt adott ki.
Klausmann Viktor számára az országos ismertséget a Szerencsekerék című műsor hozta meg, amellyel kapcsolatban most meglepő kulisszatitkokat árult el a műsorvezető.
Becky Turner soha nem gondolta volna, hogy ilyen szörnyű választás elé fogják állítani: az orvosok arra kérték, hogy döntse el, hogy a lábát akarja megtartani, vagy a kisbabáját.
Belgiumban a koronavírus-járvány terjedésének több mint két hete tartó töretlen növekedése valamelyest mérséklődött, Hollandiában közel ezerrel csökkent a napi átlagos fertőzöttszám, Luxemburgban a koronavírus gamma variánsa okozza a megfertőződések 60 százalékát - derül ki pénteki helyi közlésekből.
Hetek óta hangos a sajtó Jennifer Lopez és Ben Affleck felmelegített szerelmétől. A kapcsolatról azonban még egyik fél sem nyilatkozott - egészen idáig.
Valódi csoda történt Ambrus Atttiláék életében: második gyermeküket várják. A kisfiút Ambrus Magor Attilának fogják hívni, és egy idő után a nővérével lakik majd közös szobában.
Pénteken kapta kézhez válási papírjait Schmuck Andor, így hivatalosan is felbontották házasságukat a 24 éves Eszterrel. Az expolitikus így immár második házasságát zárta le, viszont egy percig se csügged, inkább várja, hogy a sors elé sodorja a következő, sorban harmadik nejét.
Zsigovits Angelika okleveles táplálkozástudományi szakember, személyi edző, rekreációszervező és egészségfejlesztő hasznos tanácsait az életmódváltással és fogyással kapcsolatban rendszeresen olvashatod a glamour.hu-n!
A legtöbb ruhagyártó azt írja elő, hogy a termékeiket 30 fokon ajánlatos mosni. A hidegvizes mosás környezettudatos és takarékos is, ám nem biztos, hogy a ruhadarabok így fertőtlenítve is lesznek.
Fényes karriert jósoltak neki, de kisiklott az élete. Amanda Bynes fél éve tűnt el, előtte a terhességéről posztolt, arctetkót villantott, majd az összeomlásáról is beszélt. Januárban horrorszemöldökével látták utoljára.
Emberségből jeles, egy ikerbabákkal várandós nő édesapja kétségbeesetten kért segítséget a XV. kerületi rendőrtől, aki épp sebességmérési feladatokat látott el.
Diéta ide vagy oda, akkor a legkönnyebb betartani a fogyókúra szabályait, ha a menü ízletes ételekből áll. És mivel itt van a kerti partik ideje, ezért érdemes összekötni a kellemeset a hasznossal – azaz készítsünk olyan grill ételeket, amelyek finomak, és mégsem hizlalnak.
A legnagyobb hip-hop sztárok lépnek fel a többnapos eseményen Miamiban. A szervezők állítják, a kezdésig helyreállítják a romokat, de sokan kételkednek abban, hogy ez sikerülhet.
Ha osztott képzésű bolognai rendszerben végezted a felsőfokú tanulmányaidat, akkor biztosan neked is lehetőséged volt kihasználni azt a remek lehetőséget, hogy egy vagy akár két félévet is valahol külföldön egy másik egyetemen végezz az Erasmus program keretében – és biztosak vagyunk benne, hogy azóta is az egyik legszuperebb emléked, élményed. Ha
10 évvel ezelőtt történt az egész világot megrázó tömegmészárlás Norvégiában, amely 77 ember életét követelte. Egy évtized után megszólalt a rendőr, aki kézre kerítette a tömeggyilkost, Anders Breiviket.
60. születésnapját ünnepli Woody Harrelson, aki nem akármilyen családi háttérrel lett először ünnepelt tévés komikus, majd a filmvászon született gyilkosa, provokátora és zombivadásza. A jeles alkalomból összeszedtünk 10 érdekességet róla.
Az énekesnő a magyar tenger partján tölti a napjait a hatalmas kánikulában, és ennek egyes pillanatait megosztja rajongóival főleg akkor, ha éppen alig van rajta ruha.
Harry herceg ma már a szent életű családapa szerepében szeret tetszelegni, de nem volt ez mindig így. Összeszedtünk a herceg múltjából pár olyan eseményt, amiket nem biztos, hogy szeretne megjelentetni az új önéletrajzi könyvében.
A család nagyon aggódik az SMA betegségben szenvedő kisfiú, Noel miatt, aki az elmúlt napokban rosszul lett, hétfő reggelre nagyon megtelt váladékkal és a szaturációja is ingadozott.
a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, miután a szekszárdi sürgősségi osztályon, rátámadt a biztonsági őrre.