Az elmúlt napok időszaka volt a hazai járvány nyugvópontja, így a virológusok felhívták a figyelmet, hogy fordulóponthoz érkeztünk, innentől biztosan romlani fognak a járványügyi folyamatok.
Alig fél évvel a szülés után máris munkába állt Palácsik Lilla. A kismama nem érezné teljesnek az életét hivatása, a fotózás nélkül, még akkor sem, ha munka közben sajgó szívvel nézi a Noah-ról kapott videókat, amelyeket a párja küld.
A Vénusz és a Mars az Oroszlán jegyében kerül együttállásba: mint ismeretes, a nők élvezik, ha egy sikeres alfahím meghódítja őket, hiszen szívesen büszkélkednek, amikor sikerül egy nemes vadat zsákmányul ejteniük. Ha viszont már megtaláltad a társadat, lehet, hogy vele indítasz közös vállalkozást, ami különleges lehetőség mind a szakmai és pénzügy
A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában fog debütálni a Diana walesi hercegnő életéről szóló Spencer című dráma Kristen Stewart főszereplésével - értesült a The Variety című filmes portál.
Karda Bea először 2007-ben kapott rossz hírt orvosától, de 13 évvel később is kénytelen volt szembenézni a félelmetes kórral. Erről mesélt most meglepő őszinteséggel.
Proksa Szandra, egykori szépségkirálynő egy csodás görög szigeten nyaralt, amit valószínűleg sosem fog elfelejteni... Rengeteg világsztárral találkozott.
Meghalt három beteg és újabb 17 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 543 891 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 202 925-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Vanessa Ramirez 14 éves kora óta próbálja elfogadni magát, mostanra sikerült. Egy betegség miatt nő a szakálla, és eddig folyamatosan rejtegette arcát, de mára letette a borotvát, s büszkén vállalja dús arcszőrzetét.
Van, hogy a gyermekáldás varázsütésszerűen érkezik egy család életébe, de hidd el, sokaknál ez a folyamat nem megy ilyen egyszerűen. A fogantatást ugyanis több külső, valamint belső tényező is befolyásolja.
A fehér a nyár színe. A fehér partik, a fehérbor, a fehér ruhák, amik még inkább kihangsúlyozzák napbarnított bőrünket. És persze a legújabb sminkőrület, a fehér tus.
Izraelben jelentősen megugrott az új fertőzések száma, de nem nőtt a súlyos betegeké - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden. Hétfőn 730 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a járvány negyedik, delta hullámában, ami jelentős növekedést mutat a múlt héten mért napi 500 körüli esetszámhoz képest. Emellett a korábbi 0,5
Az ítélet két év szabadságvesztés, négy év próbaidőre felfüggesztve. A vád szerint egyértelműen büntetőfékezés történt, Berki továbbra is állítja, hogy az út menti lakóparkhoz akart hajtani.
A Magyar Rendőrség osztotta meg a szívmelengető történetet a kismamáról, aki bajba jutott, de a rendőrei csapot-papot ott hagyva a segítségére siettek.
Bármennyire is igyekszünk elkerülni, vannak helyzetek, amikor egyszerűen muszáj bemenni egy nyilvános vécébe. Aztán az ajtóban belénk hasít a kínzó kérdés: melyik kabin lehet a legtisztább? Hogyan kerülhetjük el, hogy belelépjünk mások pisijébe vagy ajtónyitás után egy hatalmas "barnamedvével" vagy annak maradékaival nézzünk szembe?
Pityinger László, Dopeman a múlt hétvégén ünnepelte édesapja 67. születésnapját. A rapper a családjáról mesélt, és arról, milyen nehézségeken kellett keresztülmenniük az elmúlt években.
L.L. Junior kisebbik fia 2019 nyarán hunyt el: a tilos jelzés ellenére átszaladt a gyalogátkelőhelyen és elütötte egy autó. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, ami most fejeződött be. Vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek az iratokat.
Az 1996-os kazettás játék a Nintendo 64 konzol bevezető címe volt, és az egyik legnagyobb hatású korai 3D-s platformjáték - most elképesztő összegért kelt el egyetlen példány belőle!
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/13/4713/
A puma, másnéven hegyi oroszlán itthon ugyan csak állatkertben lelhető fel, de Amerikában bizony könnyedén össze lehet vele futni az erődben. Jellegzetes hangja, még a tapasztalt vadászokat is megrémiszti.
A járványügyi adatok jelenleg még kedvezőek hazánkban, de a szomszédos országok némelyikében már kezdenek ismét növekedni, és ez nálunk sem kerülhető el Vattay Gábor fizikus-statisztikus szerint.