Cooky számára különleges volt a foci Eb tegnapi találkozója, hiszen a magyarok a franciák ellen játszottak, ráadásul az eredmény döntetlen lett. A rádiós műsorvezető a hivatalos szurkolói zónában árulta el a Life.hu-nak, miért drukkolt ezúttal a magyaroknak, és arról is beszélt, hogy miért imádja a magyar szurkolókat.
Diana hercegné idén ünnepelné 60. születésnapját, tiszteletére szobrot avatnak, valamint egy új dokumentumfilm is készült az életéről. Ebből derült ki, hogy kit hívott utoljára életében Diana.
Pár hete ugyan kora őszi idő volt ám mostanra beköszöntött az igazi forró nyári meleg. A hirtelen jött kánikulát nem mindenki vízpart mellett próbálja átvészelni. Azoknak sem kell azonban szenvedni a melegtől, akik a lakásban maradtak. Nekik hoztunk pár gyakorlati tippet!
„Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned!” Az idézetet Gabrielle, vagy ismertebb nevén Coco Chanelnek tulajdonítjuk, aki méltán híres a mai napig a világ szinte minden szegletében.
Az utóbbi időszakban az orosz topmodell ritkán került igazán az érdeklődés középpontjába. Mióta Irina Shayk két éve szakított Bradley Cooperrel, kicsit megcsappant iránta az érdeklődés, de mindez egy pillanat alatt változott meg 2021. májusában.
Azokat is megfertőzheti az új koronavírus delta variánsa, akik régen kapták meg a védőoltást - jelentette ki vasárnap Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Rosszija 1 televíziónak, miközben Oroszországban az új esetek száma már harmadik napja meghaladja a 17 ezret.
A Netflix június 4-én mutatta be a Sweet Tooth: Az agancsos fiú című sorozat első évadát, melyben egy Gus nevű hibrid gyermek az otthona melegét elhagyva indult anyja keresésére. Bár a produkció első epizódjában a fiú elveszíti apját, a 8 rész alatt összebarátkozik egy Tommy Jepperd nevű, egykori amerikai focistával, akivel közösen felfedezik a pos
Ha valakinél ismételten magas vércukorszintet mérnek, mindenképpen meg kell találni a magas glükózszint okát, mert gyógyszer, diéta vagy életmód is okozhatja a veszélyes hiperglikémiát.
Ördög Nóra és Nánási Pál megnyitotta, nagy nehézségek árán új üzletét Balatonakarattyán. A régit fel kellett adniuk, mert a szomszédoknak nem tetszett, hogy vásárlók járnak a boltba.
Vasárnap megkezdték a munkát a honvédségi tűzszerészek, a bomba kiemelése után a környéken elrendelt rendőrségi zárást feloldották, így a forgalmi rend helyreállt.
Míg az Anyák napja szinte mindenhol más-más napra esik a világon, más szokások vannak érvényben, addig a korábban meglehetősen mostohán kezelt Apák napját a legtöbb országban ugyanakkor ünneplik.
A csütörtök esti Teliholdat követően fogyatkozni kezd égi kísérőnk, a Hold. Fénye erős, energiája feltöltő hatással lesz csütörtökig – ezt követően veszít erejéből, de nem jelentősen. A hét nagy részében visz minket előre a lendület. Az elkötelezettség és a tenni vágyás lesznek a legjobb fegyverek a siker elérésének érdekében. A belőlünk kikívánkoz
Annak ellenére, hogy a párkapcsolatokra vonatkozó általános társadalmi normák ezt diktálják, a monogámia nem való mindenkinek. Sőt vannak, akik képtelenek is ilyen módon boldog, egészséges párkapcsolatot kialakítani.
Ezen a héten mutatták be a mozik a Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson fémjelezte Sokkal több mint testőr második részét, ami ismét egy merőben szokatlan és humoros szakmai kapcsolat kalandos krónikája. Ez a bizonyos szakma pedig a testőröké, akiknek ebből az alkalomból listára gyűjtöttük a legjelesebb filmes képviselőit.
Szörnyű tragédia történt Várdomb és Szekszárd között: fiatalokkal teli kocsi sodródott le az útról, egy 17 éves lány az életét vesztette. Az ismerősök szerint Réka csodálatos lány volt, rengeteg tervvel.
Lovasi András ma ünnepli 54. születésnapját. Ennek apropóján a zenész többek között 20 évvel fiatalabb feleségével, Földes Eszterrel való kapcsolatáról és kisfiáról is mesélt.
A hét végére vesztegzár alá helyezett Lisszabonban a koronavírussal fertőzöttek több mint hatvan százalékánál az elsőként Indiában felfedezett, úgynevezett delta vírusvariánst mutatták ki - közölte vasárnap a Público című helyi lap a portugál egészségügyi hatóságra (Insa) hivatkozva.
A walesi herceg trónra lépése után csak a királyi család legfőbb tagjainak adna titulust, Meghan és Harry kétéves kisfia pedig szerinte nem tartozik közéjük. Ez robbanthatta ki a viszályt Károly és kisebbik fia közt.
Elképesztő videót posztolt egy Facebook-felhasználó. A felvétel bejárta az egész világot, hiszen tökéletesen bemutatja, hogyan bánnak az eladókkal egyesek.