Iskolába indult, de soha többé nem látták szülei az angol tinédzsert. Az iskolatársak között annyira eldurvult a veszekedés, hogy egyikük kést rántott és leszúrta az ellenfelét.
Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő csendben, a nyilvánosságtól távól vált el gyermeke apjától, akivel titokban keltek egybe 2010-ben. Úgy tudni, hogy az egykori házaspár jó viszonyban vált el egymástól.
A férjemnél hatalmas sikert arattam vele, Instagramon megosztottam a legutóbbi sütésem eredményét, ami sok követőmet beindított, sorban kaptam az üzeneteket a receptekért, valamint rengetegen el is küldték nekem fényképeken az ínycsiklandó végeredményeket.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár magadon is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki ennek a hétnek.
Sokkolta a világot az, ami Christian Eriksennel történt: összeesett a dán-finn mérkőzésen. Azóta már tudjuk, hogy az állapota stabil. Üzent is a kórházból.
Bugár Anna és férje Attila már karácsonykor arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha már a következő szentestén hárman lennének. A vágyuk hamar teljesülni is látszik, hiszen a gyönyörű színésznő márciusban megtapasztalta a terhesség első tüneteit.
Csehországban bejegyzett kisbusz szenvedett súlyos balesetet hétfő hajnalban a Nagylak 2-Csanádpalota határátkelőhely közelében, a román oldalon - közölte az Agerpres hírügynökség.
Brutális dologra bukkantak a régészek Izraelben. Az ásatások során egy ezeréves csirketojás került elő, amely szinte tökéletes állapotban volt, de vajon mi lehet ennek az oka?
Benkő László 2020 novemberében távozott az élők sorából hosszas betegség után. A zenész özvegye azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, de most kivételt tett.
Az Ikrek-Nap és a Halak-Neptunusz quadrát fényszöge tehet arról, hogy képtelenek vagyunk dönteni, de az önérvényesítési készség és a valóság helyes érzékelése is a hiánycikkek listáján szerepel. A káosz, a bizonytalanság eluralkodhat környezetünkben, sem fizikailag, sem szellemileg nem vagyunk csúcsformában, a kétségeket, az intrikát, a kétértelműs
Negyvenhat év után lassan elbúcsúzik a színpadtól a művész. Puskás Tivadar még utoljára egy kicsit megkönnyeztette a nyíregyházi közönséget kis menye, Dallos Bogi és Peti fia társaságában.
Itt a nyár, itt a jó idő, irány a vízpart, a strand! Ám mielőtt a törölközőnket leterítenénk a zöldellő fűre vagy a puha fövenyre, nem árt, ha felkészítjük a bőrünket a napozásra, mert bár mindenki szeret szép barnára sülni, okosan napozni is tudni kell!
II. Erzsébet királynő az elmúlt időszakban sok veszteséget szenvedett el, így most igazán megérdemel minden boldogságot. A családja egy igazán cuki ajándékkal lepte meg őt.
Lajsz András nagyon sok megpróbáltatáson ment át az elmúlt években, de mindennek ellenére nem adja fel: elölről kellett kezdenie mindent, most ezzel foglalkozik.
Valaki nagyon figyelhetett odafentről, megfoghatta a színész kezét, hogy visszanyerje egyensúlyát a motorkerékpárján, amikor a Balaton felé döngetett 120 kilométeres sebességgel.
Meghalt 21, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 255 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a hétvégi összesített adatokat a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 342 379 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 208 619-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Az Omega billentyűsének özvegye, Zsuzsa asszony különleges eseményen jelent meg, hogy méltó emléket állíthasson imádott férjének, akinek a hiányát még mindig érzi.
Vajna Timi minden porcikájával vágyik az anyaságra, azonban még nem teljesítette be élete legnagyobb álmát. Sokan azt találgatják, vajon mi lehet ennek az oka, és barátai is arra biztatják, hogy ne várjon tovább...
Hegyi Barbara, Kern András és Rudolf Péter munkáját is díjjal ismerték el a Vígszínházban tartott évadzáró társulati ülésen. Az évad értékelése mellett bejelentették az új társulati tagokat, valamint a jubiláló munkatársakat is köszöntötték - áll a színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Az énekesnő új albumon dolgozik, melyről az ’Állj’ című dal már napvilágot látott. Tóth Andi az utóbbi időszakkal kapcsolatos érzéseit fogalmazta meg a dalban, mint mondja, néha neki is elege van.
Lajsz András újraértékelte az életét: már nincs annyi pénz a zsebében, mint egykor, a luxusjárgányait pedig kölcsönautóra cserélte, mégis azt mondja, megvan mindene, amire szüksége van.
Ki gondolta volna, hogy még egy gyönyörű modellnek is vannak kisebb testi hibái. Sydney van den Bosch büszkén vállalta fel, hogy bizony neki sem tökéletes a popsija vagy a hasa.
Hosszas vívódást követően Pindroch Csaba úgy döntött, hogy nyolc év után otthagyja a Thália Színház színpadát. A színész ezt a szomorú hírt közösségi oldalán osztott meg rajongóival, akik sok sikert kívántak neki az új kihívásokhoz. Csaba azt is elárulta, hogy milyen út vár rá az elkövetkezendő időszakban. Íme!
Úgy döntöttél, hogy szakember helyett inkább magadat sminkelnéd a nagy napra? Miért is ne? Hidd el, nem kell profinak légy ahhoz, hogy csodás sminket készíts, a kulcs mindössze egy kis gyakorlásban és a megfelelő termékek használatában rejlik! Ezek a profi tippek segítségedre lesznek majd!