A tilos jelzés ellenére hajtott a száguldó vonat elé, valószínűleg azt gondolhatta, még időben át fognak érni. Az autó métereket sodródott az ütközés után, majd az árokban kötött ki.
Gombos Edina hat évvel ezelőtt úgy döntött, hogy férjével és gyermekeivel új életet kezd az Egyesült Államokban. Végre az is kiderült, hogy a műsorvezető akkoriban miért hozta meg ezt a komoly döntést.
Rengeteg hulladékot halmozunk fel magunk körül, ami már évek óta hatalmas problémát jelent világszerte. A vendéglátó egységek hulladékaitól kezdve, egészen a háztartási hulladékon át, a boltokban, gyógyszertárakban lejáró termékekig. A háztartási szemét nagy része főzési hulladék és ételmaradék, amit komposztálással megújuló forrásként lehetne felh
Amikor a környezettudatosság és a fenntarthatóság még korántsem voltak kulcsfontosságú ügyek, élt Amerikában egy magyar tudós, aki nem kevesebbet tett egy élhetőbb jövőért, minthogy feltalálta a napenergia hasznosítását.
Mióta Christian Eriksen összeesett a dán-finn meccs közben, a világ egy emberként szorít, hogy felépüljön. Vilmos herceg is megható szavakkal biztatta őt és a családját is.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/06/13/4466/
Angelina Jolie mindig a minimalista stílus híve volt, ha pedig nyomon követtek az utóbbi években az öltözködését, az is biztosan feltűnt, hogy éveken keresztül hordja ugyanazokat a szetteket!
Fél évig kedvezményesen vásárolhatnak az elfogadóhelyeken a véradók az Önkéntes véradó virtuális kártyával hétfőtől - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) a véradók világnapja alkalmából az MTI-vel.
Több kérdésre is meglepő őszinteséggel válaszolt Herczeg-Kis Bálint az Exatlon Hungary idei győztese. A videóból az is kiderül, mit bánt meg a verseny során.
Erőteljes, jól kidolgozott férfi karakterekből nincs hiány a filmvásznon, na de mi a helyzet az elszánt, merész és határozott női karakterekkel? Bizony közülük is egyre több köszön vissza, és a népszerűségük is folyamatosan növekszik. Nem is csoda, hiszen akárcsak az őket életre keltő színésznők, a karakterek is erősek és tehetségesek.
A megfelelő frizura kiválasztása sohasem könnyű, ha pedig arról van szó, hogy fiatalabbnak szeretnénk látszani tőle, még inkább oda kell figyelni pár dologra!
40. születésnapját ünnepli Amerika Kapitány, azaz Chris Evans, aki szteppelő bostoni kissrácból lett Hollywood egyik első számú hőse. A jeles alkalomból összegyűjtöttünk egy nagy adag róla szóló érdekességet, avagy tudtad, hogy Chris Evans...?
Fülöp herceg híres volt a humoráról, de úgy tűnik II. Erzsébet sem marad el mögötte. Mindenki a hasát fogta a nevetéstől attól, amit egy dél-angliai fogadáson művelt.