A kormány szerdán döntött arról, hogy engedélyezi a 12 és 15 év közöttiek koronavírus elleni oltását – jelentette be a miniszterelnök csütörtökön Budapesten a Kormányinfón. A 16–18 éves korosztály már egy ideje kaphat oltást.
A 12 éves Mike Wimmernek túl sok ideje volt a járvány alatt, ezt pedig tanulással töltötte el. Olyan jól ment neki, hogy le is érettségizett, és a diplomáját is megszerezte mégpedig ugyanazon a héten.
Damu Rolandot sok-sok évvel ezelőtt a TV2 Jóban Rosszban című sorozatából ismerte meg az ország. A börtönt is megjárt színész manapság egészen máshogy fest, mint akkoriban.
A Lidl Magyarország meghosszabbította az együttműködést és a korábbi havi 5 millió forintról havi 6,5 millióra emeli a Heim Pál Gyermekkórháznak biztosított támogatás értékét. Az élelmiszeradomány jelentősen hozzájárul a kórházban fekvő beteg gyermekek egészséges étkeztetéséhez, közvetve pedig gyorsabb felépülésükhöz is.
Ezen a héten mutatják be a hazai mozik a kultrendező Guy Ritchie legújabb filmjét Egy igazán dühös ember címmel, és régi kedvenc színésze, Jason Statham főszereplésével. Ebből az alkalomból pedig sorrendbe állítottuk az eddigi 12 mozis rendezését: szerintünk ezek Guy Ritchie legrosszabb és legjobb filmjei.
Igazi nőcsábász volt Koncz Gábor, és még mindig nagy rajongója a gyengébbik nemnek, akik szintén nagyon szerették a színészt. Egyetlen nő volt, akit nem kapott meg, az ő visszautasítása még mindig fájdalmas a színész számára.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/06/10/4441/
Régóta tartja magát az a városi legenda, hogy Cicciolina egykoron közelebbi viszonyba került egy hüllővel, karrierje nem éppen szolid kezdetekor. Nos...
Hans Sigl A hegyi doktor - Újra rendel című sorozattal egy csapásra lett sztár, a műsor hazánkban is óriási népszerűségnek örvend, habár a színész magánéletéről sokat nem tudtunk eddig, pedig az 52 éves sztár már nagypapa!
Rubint Rella a természetesség híve, és sokáig nem is volt szüksége sminkre. Nemrég azonban a csúnya pattanások, és az utánuk megmaradó foltok és hegek miatt erősen elkezdett sminkelni.
Minden évben elkészül a felmérés, a legélhetőbb városokról. Idén azt is figyelembe vették, hogyan reagáltak a járványra. Emiatt kissé átalakult sorrend az előző évekhez képest.
Új perre készülnek Schobert Norbert ellen a lemezkiadók: tavaly már 15 millió forintot sikerült kipréselniük bírósági per útján a fitneszguruból, mivel jogszerűtlenül használt fel zenéket a híres, fogyasztós DVD-in.
Bár az elmúlt években főleg filmvásznon láthattuk, a népszerű színész idén újra közelebb kerül a színház világához. Karantén időszakról, különleges előadásokról és jövőbeli tervekről beszélgettünk, de szóba került a tavaly óta sokakat lázban tartó Mintaapák botrány is.
Ha olyan dolgokra gondolsz, amik befolyásolják a bőröd egészségét és szépségét, akkor biztosan eszedbe jut az étrend, a testmozgás vagy a folyadékbevitel. Viszont azt se feledd, hogy a bőrre az egyik legnagyobb hatást a hormonok gyakorolják, amik az általános egészségi állapotban is központi szerepet játszanak. Amellett, hogy a nemi hormonok pattan
Nagyon fontos szerepet tölt be Molnár-Szilágyi Szilvi életében a környezettudatosság. Caramel felesége órákig tudná sorolni, hogy hogyan óvja környezetét. Jó ideje száműzte otthonukból a műanyagot, saját maga készíti az otthon használt tisztítószereket, textil szalvétára váltott, vászon szatyorral vásárol be. Az étkezése is tudatossá vált az elmúlt
A leendő és már meglévő webáruházkereskedőknek segít inspirálódni az a 10 részes ingyenes online videósorozat, melyben a témában jártas szakértők beszélnek a legfontosabb tapasztalataikról.
Újabb fordulóponthoz érkezett Palik László és Marsi Anikó több mint tizenöt éve tartó házassága, hiszen a család egyik jó ismerőse megerősítette, hogy Anikó már mindenképp válni szeretne.
Ha apró, vörös vagy fehéres, kissé kidudorodó göbök jelennek meg a baba arcán, a legtöbb édesanya valamilyen allergiára gondol. Mivel ezek a tünetek rendszerint az első hónapokban jelentkeznek, kiváltó okként a tápszer, vagy az anyatej merülhet fel, hiszen a csecsemő abban az életkorban még mást nem fogyaszt.
Agárdi Szilvi élete megpróbáltatásokkal teli, és nem csak a járványhelyzet miatt. A 26 éves énekes teljesen elveszítette a látását, s most példaértékű kitartásával tanul meg újra élni.
Hiába voltak komoly tünetei az édesanyának, az orvosok azt hitték, magától rendbe jön majd. A négygyermekes édesanya végül majdnem az életével fizetett.
Elsőfokon tíz év szabadságvesztésre ítélték Egerben azt a nőt, aki egy Heves megyei település határában megszülte, elrejtette, majd magára hagyta újszülött gyermekét, ezzel a csecsemő halálát okozva.