Ha Diana hercegné sminkjére gondolunk, egyből a kék szemsmink jut eszünkbe. Azonban ennyi év távlatából kiderült, hogy miért hagyott fel vele egy idő után.
Ezen a héten, Dorogi Éva az Art Water Kft. ügyvezetője mutatja be kedvenc darabjait. A Bambi, Fizz Water, Chernel és Alpokaqua márkatulajdonosa szereti az egyszerűséget, kedvenc színe a fekete és lényeges szempont nála a fenntarthatóság. Fontosnak tartja a minőséget, az időtlen, klasszikus darabokat, amit sokáig ott maradnak a gardróbban. Dorogi Év
Vírusként terjed a neten annak a két biztonsági őrnek a felvétele, akiknek félelmetes élményben volt részük éjszakai műszakjuk közepén -írja a Bors a Daily Star cikke alapján.
Azt mondják, hogy a világon (a több mint 7,5 milliárd ember között) akad legalább 7 olyan, aki teljesen úgy néz ki mint te. Nyilvánvalóan nehezen derülhet fény arra, hogy ki a hasonmásod, de a közösségi média lehetővé tette, hogy ráakadjunk olyan emberekre, akik valamilyen világsztárra biztosan hasonlítanak.
Az egykori luxusfeleség boldogabb, mint valaha, legalábbis erről árulkodik a közös fotó szerelmével, amit maga Vasvári Vivien osztott meg a rajongóival.
Nincs könnyű helyzetben VV Béci, ugyanis egyelőre nem láthatja újszülött kislányát a járványügyi korlátozások miatt, párja pedig az intenzívre került a császármetszés után. A kommentelők még ebben a helyzetben is támadják, de a rapper nem hagyta magát.
A várandósság minden kismama számára más, mindenki más ütemben és intenzitással éli meg a változásokat. A kisbabás, illetve az azt megelőző várandós mindennapok a rengeteg boldogság mellett sok kihívást és nehézséget is tartogatnak. Ráadásul amint kiderül, hogy gyermeket várnak, a nők többségére azonnal tanácsok záporoznak, legyen szó kért, vagy ép
A tettes szeretett volna haladékot kérni főbérlőjétől a lakbér kifizetésére, ám az nem adott neki. A vita odáig fajult, hogy a bérlő leszúrta a férfit, majd a kutyájával is végzett.
Ha nem fékezik meg az országban az új típusú koronavírus-járvány mostanra nagyon súlyossá vált második hullámát, akkor az meg fogja tizedelni a lakosságot, de a világot is fenyegeti.
Az olvadó gleccserek miatt felszabadult víztömeg újraeloszlása miatt a bolygó megdőlt és megingott, aminek következtében a pólusok elmozdultak a helyükről.
Pécsi Ildikó halála óta rengeteg pletyka kering a hagyatékáról és a családi viszályokról is. Most egyetlen fia, Szűcs Csaba tisztázta, mi is az igazság.
Nincs is jobb annál, mint amikor spontán kialakul a pároddal egy hosszú és mély beszélgetés, amikor észre sem veszitek, hogy időközben besötétedett. Persze az ilyet nem lehet erőltetni, de néhány jól feltett kérdés segíthet abban, hogy többet beszélgessetek egymással, ennek köszönhetően pedig jobban megismerjétek egymást és elmélyítsétek a kapcsol
Egy parányi, mesés királyság, ahol a világ legboldogabb emberei élnek. Egy világtól elzárt, Kína és India közé ékelődött kis ország, amely képes volt megőrizni függetlenségét és fenntartani ősi kultúráját és hagyományait. Ez Bhután.
Kállay Bori mióta elvált Vitray Tamástól, szinte mindent egyedül végez, de vajon hogy bírja az egyedüllétet, és honnan ered az a fajta energia és vitalitás?
Olyannyira nem vagy egyedül a furcsa álmokkal, hogy amióta a fél világ bezárkózott az újfajta koronavírus-járvány miatt már egész sokan kezdtek a jelenség elemzésébe. Sőt, már egy blog is indult, I Dream of Covid címmel, ami a világ minden tájáról gyűjti össze az emberek furcsa álmait a járvány idején. Ezeknek nagy részében a koronavírus, a megbete
Éjfélig kellett volna, de már délben elérték a szükséges aláírásszámot. Pesty László hangsúlyozta: Brüsszel kénytelen lesz kiemelt figyelemmel kezelni a kisebbségeket.
Horváth Charlie 1994-ben bizonyosan nem gondolt arra, hogy az akkor megjelent gigaslágerének szövege új értelmet nyer a koronavírus járvány vége felé közeledve.
A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) azt javasolta pénteken, hogy a 18-39 éves korosztály nem kiemelten veszélyeztetett - például krónikus betegségekben nem szenvedő - tagjainak az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű koronavírus-vakcinája helyett lehetőség szerint más oltóanyagokat ajánljanak fel.
Indonéziában egy egészségügyi vállalat több alkalmazottját tartóztatták le, mert állítólag a cég használt koronavírus-tesztkészleteket mosott ki és adott el újra -írja a Travelo.
Zsigovits Angelika okleveles táplálkozástudományi szakember, személyi edző, rekreációszervező és egészségfejlesztő hasznos tanácsait az életmódváltással és fogyással kapcsolatban rendszeresen olvashatod a glamour.hu-n!
Demi Rose-ra mindig lehet számítani, ha tökéletes idomokon akarjuk legeltetni a szemünket. A modell ezúttal tökéletesen formás hátsóját mutatta meg követőinek.
Fokozódó, extrém szélsebességű viharokat és ezzel együtt növekvő viharkárokat hoz a klímaváltozás Magyarországon - állapította meg Péliné Németh Csilla meteorológus pénteken a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően oldalon közzétett cikkében.